4. fejezet
Pyxis Black rettentő elégedett volt a reggellel.
Mint mindig, most is korán kelt, átmozgatta éjjel elgémberedett tagjait,
megmosta az arcát, felöltözött, lefőzte magának a nap első kávéját, az
asztalnál ülve megitta, közben olvasott, aztán visszament az ágyhoz és a benne
fekvő férfihoz.
Charlie Weasley felhorkantott álmában, amikor Pxyis
megigazgatta a pólóját, hogy ne lógjon ki a dereka és ne fázzon meg. Felvette a
földről a takarót és ráterítette. A vörös hajú férfi átfordult a másik
oldalára, és amikor Pyxis leült mellé, a fejét az ölébe hajtotta, a nő lábát és
hasát használva párnának. Pyxis az ágy háttámlájának dőlt és egyik karját
átvetette Charlie vállán, abban a kezében tartotta a könyvét, a másikkal
kedvese haját csavargatta.
Végzett egy fejezettel, és szeretetteljesen
megpiszkálta Charlie fülét. Mellette úgy érezte, haza talált – az egymástól
külön töltött évek rávilágítottak, merre is húz valójában a szíve. Amikor
Charlie-val volt, soha nem érezte úgy, hogy máshol lenne a helye.
Charlie a szeretetteljes fül- és hajpiszkálásra sem
ébredt föl, csak motyogott valamit álmában. Pyxis aggódva figyelte, hogy
elnyílik a férfi szája, de kék tunikáján szerencsére még nem látszott nyálfolt.
Remélte, hogy ez így is marad. Imádta Charlie-t, de a Magnustól kapott blúzát
is.
Mielőtt új fejezetbe kezdhetett volna, kinyílt a
szobájuk ajtaja, és Corvus csörtetett be rajta, sétapálcástul-kabátostul. Pyxis
öccse kócos volt, és nagyon, de nagyon dühösnek látszott. Kérdés nélkül levágta
magát a kis szoba kis asztalához, és lefejelte azt.
– Van whiskyd? – kérdezte a fától tompa hangon.
Pyxis lelökdöste magáról Charlie-t, homlokon csókolta, majd a testvéréhez
fordult.
– Nagyon izgalmas volt a könyv – tájékoztatta, de
Corvus csak morgott.
– Az én életemnél biztos nem izgalmasabb.
– Nem akarom, hogy alkoholista legyél – mondta
Pyxis, de azért elővette a szekrényből a Lángnyelv whiskys üveget, meg
két poharat, és töltött mindkettőjüknek egy-egy adagot. – Az alkohol csúnya
dolgokat tesz az emberrel.
Corvus végre felemelte a fejét az asztalról.
– Nem vagyok ötéves, Pyxie – dörmögte, és egy
hajtásra kiitta a pohara tartalmát. Körülnézett, és nagyokat pislogott. –
Takaros kis lakás.
Pyxis büszkén húzta ki magát kortyolgatás közben.
Dumbledore adott nekik egy aprócska lakást a tanárok szobái közelében – volt
benne egy ágy, egy asztal meg egy pult, illetve tartozott hozzá egy kis fürdőszoba.
– Köszönjük. Na de, csillagom, mi űzött ide hajnalok
hajnalán?
Corvus célzatosan üres poharára meredt. Pyxis
sóhajtva töltötte újra.
– Johanna.
– Megint veszekedtetek? – kérdezte gyengéden Pyxis,
és megérintette öccse karját.
– Nagyon szeretem őt, elhiszed, ugye? Ő miért nem
hiszi el?
– Talán mert tavaly is azért mentetek szét majdnem,
mert folyton hazudtál neki, illetve mert a fél életed eltitkoltad előle.
Corvus megint morgott.
– De ez most nem róla szól. És nem is ellene. Te is
tudod, hogy szeretlek, pedig neked sem mondom el ezt. És nem is faggatózol, nem
akadsz ki, nem kezdsz el dobálózni…
– Persze, de csak azért nem, mert tudom, hogy
mennyire egyszerű az élete egy Blacknek. Mindannyian tele vagyunk
titkokkal. – Pyxis megvonta a vállát. – Azura is titkol valamit nyár óta. Én
meg még mindig nem mondtam el Charlie-nak, hogy Magnus apa szeretője volt.
Corvus elhúzta a száját, és hátradőlve a férfira
nézett.
– Lehet, hogy még egy darabig nem is kéne.
– Majd az első gyerek után – vigyorodott el Pyxis, majd
komolyabban folytatta. – Beszélned kellene vele. Mondd el neki, hogy ő a
legfontosabb számodra a világon, és hogyha tehetnéd, elmondanád. De veszélybe
sodornád vele, ha beszélnél, ezért…
– Elmondtam neki mindezt, Pyxis! – fortyant fel
Corvus. A nő összerezzent, és hallotta, hogy az alvó Charlie dünnyögve átfordul
a másik oldalára. – De nem érdekli, úgy gondolja, közösen kellene vállalnunk
minden lehetséges veszélyt, mert egy csapat vagyunk. De nem érti, hogy képtelen
lennék elviselni a tudatot, hogy veszélyben van.
– Ő sem tudja elviselni, hogy te veszélyben
vagy.
Corvus sziszegett.
– Pyxis… nem mondhatom el neki.
– Tudom. És nem is akarlak erre biztatni. Próbáljak
vele beszélni?
– Ne – rázta a fejét Corvus. – Azzal csak ártanék,
ha ráuszítanálak.
Pyxis hátradőlt a székében.
– Biztosítod eléggé a szereted felől?
– Tegnap este… – Corvus az ismét kiürült poharával
játszott. – Tegnap éjjel magasabb szintre lépett a kapcsolatunk.
Pyxis mosolygott. Csak Corvus képes így
megfogalmazni, hogy ágyba vitte a barátnőjét.
– De jó! Gratulálok!
– De reggel dührohamot kapott – tette hozzá Corvus.
Elszontyolodva nyúlt a whiskys üveg után, és ezúttal már abból kortyolt egy
nagyot, nem törődve nővére rosszalló pillantásával. – És az éjjel kiment a
fürdőbe aludni! Mert képtelen volt velem aludni…
Pyxis megsimogatta öccse kezét.
– Talán csak kínosan érezte magát…
– Hozzám bújva aludt el, és én azt hittem…én azt
hittem…azt hittem, minden rendben van köztünk. De aztán reggel…
– Lelépett – bólintott Pyxis. Letette a poharát az
asztalra, és az állába támasztotta a tenyerét. Tekintete összekapcsolódott
Corvuséval. – Hát, én azt mondom, szögezd le: nem fogja megtudni a titkodat,
akármennyit hisztizik is, mert inkább elviselsz egy tomboló barátnőt, mint egy
halott barátnőt.
Corvus grimaszolt, és felállt, a széke nyikorogva
csúszott hátra.
– Köszönöm a tanácsot. Majd megmondom neki.
A fiú morogva távozott – a whiskys üveggel a kezében
–, Pyxis pedig szánakozva nézett utána. Nagyon sajnálta, ami vele történik, és
haragudott Johannára, akármennyire is meg tudta érteni a lány baját. Hamar
rájött azonban, hogy ez a kis összecsapás nem lehet hosszú életű. Corvus és
Johanna gyakran összekaptak, hogy aztán két nap múlva szenvedélyes szerelemmel
béküljenek ki. Örök körforgás volt az ő kapcsolatuk.
Hirtelen nyöszörgés hallatszott az ágy irányából.
– Pyxis…
– Igen, kedvesem? – kérdezte rögtön Pyxis.
Elmosolyodott, ugyanis sejtette a választ.
– Kávét…! Kérlek…
Pyxis már szökkent is a kávéfőzőhöz, és nem tette
szóvá, hogy azt Magnustól kapták. Amikor elkészült, odaült a kedveséhez, aki
szenvedve tornázta magát ülőhelyzetbe. Haja kócosan lógott az arcába, barna
szeme tompán fénylett. A nő a kezébe adta a forró csészét, és mosolyogva
figyelte, ahogy a párja iszik. Charlie Weasley tüneményes volt álmosan.
– Mi a mai program? – kérdezte a férfi rekedtes
hangon, és pislogva arcon csókolta Pyxist. Aztán a szájára nyomta az övét,
letette a kávéscsészét az éjjeliszekrényre, és átkarolta a nőt. Pyxis átölelte
Charlie nyakát, és viszonozta a csókjait.
– Eredetileg nem ez lenne – jegyezte meg. – A
könyvtárba megyünk könyvet rendezni.
Charlie fáradtan felnyögött.
– Azt nem lehet. Ahhoz túl álmos vagyok.
Pyxis nevetett, és megcsiklandozta a férfi oldalát.
– Nekem viszont muszáj mennem.
Megpróbált kimászni az ágyból, de Charlie
visszafogta a csuklójánál fogva.
– Viszont nem muszáj sietned – mondta. Megcsókolta
Pyxis vállát, mire a nő beadta a derekát.
– Na jó, azt tényleg nem muszáj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése