Balga britek

  Egy montázs a drága, balga britjeimről.❤

(Igen, ide nem illett Azuhoz a Keira által játszott 'Tolvajok hercegnője', Azura az íját többnyire csak Araluenben használja, illetve a nem túl 20. századi ruhái is csak akkor vannak rajta.:D)

Balga bolgár, balga brit ~ 5. fejezet

5. fejezet

Corvus feldúltan jött ki Pyxistől. Jó volt a nővérével beszélni, de nem oldódott meg semmi. A leküldött pohár whiskyk vadul perzselték a torkát és úgy egyáltalán a lelkét, talpát dühösen vágta minden lépésnél a földhöz.

Nem tudta pontosan, hova tart. Talán a Szobába, ahol ellehet a kis jegyzeteivel meg az üstben fortyogó főzetével.

Sajnos ez a terve meghiúsult, amikor összefutott az egyik aurorkiképzőjével, Braith Barrett-tel.

– Nahát, uram! Maga meg mit keres? – kérdezte meglepetten, és lekoppintotta a földre a sétapálcáját. Barrett megállt vele szemben. A férfi lenyalt barna haja, komiszul csillogó fekete szeme, vékony mosolya és ízléstelen fekete kabátja Corvust riasztotta – ellenben a kiképzésen nyáladzó csoporttársnőivel.

– Örvendek, Black – vigyorgott rá Barrett. Corvus mosolyt erőltetett az arcára.

– Mi szél hozta a Roxfortba, uram? Talán Ludo Bumfolt hívta meg?

Barrett kacsintott, és barátian átkarolta Corvus vállát.

– Mr. Bumfolt jó barátom.

Corvus hagyta, hogy a kiképzője vezesse, amerre akarja.

– Nos, hogy vagy a kis barátnőddel? – érdeklődött jókedvűen Barrett.

– Pompásan – hazudta Corvus.

– Na és mi újság van a testvéreiddel? – kérdezgette tovább Barrett. Corvus fintorgott. Elsősorban nyilván Pyxisre célzott a férfi.

– Pyxis boldog Charlie-val.

– Weasley-vel? – vonta föl a szemöldökét Barrett. Corvus bólintott. – És a nagyobbik húgocskád?

– Mi van vele?

– Jár valakivel?

Corvus összepréselte a száját, mire Barrett elnevette magát.

– Tegnap láttam, hogy egy csinos fiúval táncolt, csak azért kérdem!

– Oliver Wood a srác neve – közölte, mire Barrett elégedetten elmosolyodott.

– Kviddicsezik, ugye?

– Igen.

Egy ideig hallgattak séta közben. Corvus nem tudta, merre mennek. Talán nem is volt elhatározott céljuk, aminek nem örült – túl sokáig kell majd elviselnie a férfit.

– A legkisebb Black is összeszedett valakit, úgy láttam – jegyezte meg Barrett. Corvus először csak hümmögött, aztán a szavak eljutottak az agyáig.

– Hogy mondta?

Barrett úgy vigyorgott, mint aki pontosan tisztában van helyzeti fölényével.

– Egy furcsa alakkal láttam a kisebbik húgocskád kisurranni tegnap éjjel a kertbe. A reggelinél nem futottam össze egyikükkel sem…

– Ki volt az? – szakította félbe Corvus.

– Egy bolgár fiú – mondta okoskodón bólogatva Barrett. – Magas, szélesvállú, szőke hajú. Erősen hasonlít egy bolgár származású bűnözőre, akit már majdnem húsz éve csukott le apám…

Corvus megtorpant, és szembe pördült a kiképzővel. Nem sokkal volt idősebb Pyxisnél, tehát jó tíz évvel körözte le Corvust, de ebben a pillanatban a fiú idősebbnek érezte magát nála. És veszélyesebbnek is. Ujjai görcsösen szorították a sétapálcáját.

– Mit nem mond, uram? – sziszegte dühösen. Barrett sértetten felhúzta az orrát, és összefonta a karjait.

– A testvéred egy bolgár bűnöző fiával lépett le az éjjel – ismételte meg.

– És miért nem ment utána, Mr. Barrett? – vonta kérdőre idegesen a férfit Corvus. Hátha auror, nem az volna a dolga, hogy ilyesmiket megakadályozzon?

Barrett a vállát vonogatta.

– Gondoltam, egy kis szerelmi légyottra szaladnak.

– Azura tizenhárom éves! – kiabálta dühösen. Gondolatban kijavította magát – tizennégy és fél –, de csakmert Azura allergiás volt a fiatalításra.

Barrett felvonta a szemöldökét.

– Akkor vigyázz rá, Black. A nővéréből kiindulva úgy véltem, nem lesz baja fiúkkal. De hát…

Corvus tudta, hogy illetlenség, amit tesz, de nem bírta tovább hallgatni. Faképnél hagyta a kiképzőjét.

Barrett ismert volt szerelmi kalandjairól, és akár a kiképzője volt, akár nem, Corvus nem bízott meg benne.

Egyből rohant a Griffendél klubhelyiségébe, mert ha valahol, hát Azurának ott kellett lennie.

Balga bolgár, balga brit ~ 4. fejezet

4. fejezet

Pyxis Black rettentő elégedett volt a reggellel. Mint mindig, most is korán kelt, átmozgatta éjjel elgémberedett tagjait, megmosta az arcát, felöltözött, lefőzte magának a nap első kávéját, az asztalnál ülve megitta, közben olvasott, aztán visszament az ágyhoz és a benne fekvő férfihoz.

Charlie Weasley felhorkantott álmában, amikor Pxyis megigazgatta a pólóját, hogy ne lógjon ki a dereka és ne fázzon meg. Felvette a földről a takarót és ráterítette. A vörös hajú férfi átfordult a másik oldalára, és amikor Pyxis leült mellé, a fejét az ölébe hajtotta, a nő lábát és hasát használva párnának. Pyxis az ágy háttámlájának dőlt és egyik karját átvetette Charlie vállán, abban a kezében tartotta a könyvét, a másikkal kedvese haját csavargatta.

Végzett egy fejezettel, és szeretetteljesen megpiszkálta Charlie fülét. Mellette úgy érezte, haza talált – az egymástól külön töltött évek rávilágítottak, merre is húz valójában a szíve. Amikor Charlie-val volt, soha nem érezte úgy, hogy máshol lenne a helye.

Charlie a szeretetteljes fül- és hajpiszkálásra sem ébredt föl, csak motyogott valamit álmában. Pyxis aggódva figyelte, hogy elnyílik a férfi szája, de kék tunikáján szerencsére még nem látszott nyálfolt. Remélte, hogy ez így is marad. Imádta Charlie-t, de a Magnustól kapott blúzát is.

Mielőtt új fejezetbe kezdhetett volna, kinyílt a szobájuk ajtaja, és Corvus csörtetett be rajta, sétapálcástul-kabátostul. Pyxis öccse kócos volt, és nagyon, de nagyon dühösnek látszott. Kérdés nélkül levágta magát a kis szoba kis asztalához, és lefejelte azt.

– Van whiskyd? – kérdezte a fától tompa hangon. Pyxis lelökdöste magáról Charlie-t, homlokon csókolta, majd a testvéréhez fordult.

– Nagyon izgalmas volt a könyv – tájékoztatta, de Corvus csak morgott.

– Az én életemnél biztos nem izgalmasabb.

– Nem akarom, hogy alkoholista legyél – mondta Pyxis, de azért elővette a szekrényből a Lángnyelv whiskys üveget, meg két poharat, és töltött mindkettőjüknek egy-egy adagot. – Az alkohol csúnya dolgokat tesz az emberrel.

Corvus végre felemelte a fejét az asztalról.

– Nem vagyok ötéves, Pyxie – dörmögte, és egy hajtásra kiitta a pohara tartalmát. Körülnézett, és nagyokat pislogott. – Takaros kis lakás.

Pyxis büszkén húzta ki magát kortyolgatás közben. Dumbledore adott nekik egy aprócska lakást a tanárok szobái közelében – volt benne egy ágy, egy asztal meg egy pult, illetve tartozott hozzá egy kis fürdőszoba.

– Köszönjük. Na de, csillagom, mi űzött ide hajnalok hajnalán?

Corvus célzatosan üres poharára meredt. Pyxis sóhajtva töltötte újra.

– Johanna.

– Megint veszekedtetek? – kérdezte gyengéden Pyxis, és megérintette öccse karját.

– Nagyon szeretem őt, elhiszed, ugye? Ő miért nem hiszi el?

– Talán mert tavaly is azért mentetek szét majdnem, mert folyton hazudtál neki, illetve mert a fél életed eltitkoltad előle.

Corvus megint morgott.

– De ez most nem róla szól. És nem is ellene. Te is tudod, hogy szeretlek, pedig neked sem mondom el ezt. És nem is faggatózol, nem akadsz ki, nem kezdsz el dobálózni…

– Persze, de csak azért nem, mert tudom, hogy mennyire egyszerű az élete egy Blacknek. Mindannyian tele vagyunk titkokkal. – Pyxis megvonta a vállát. – Azura is titkol valamit nyár óta. Én meg még mindig nem mondtam el Charlie-nak, hogy Magnus apa szeretője volt.

Corvus elhúzta a száját, és hátradőlve a férfira nézett.

– Lehet, hogy még egy darabig nem is kéne.

– Majd az első gyerek után – vigyorodott el Pyxis, majd komolyabban folytatta. – Beszélned kellene vele. Mondd el neki, hogy ő a legfontosabb számodra a világon, és hogyha tehetnéd, elmondanád. De veszélybe sodornád vele, ha beszélnél, ezért…

– Elmondtam neki mindezt, Pyxis! – fortyant fel Corvus. A nő összerezzent, és hallotta, hogy az alvó Charlie dünnyögve átfordul a másik oldalára. – De nem érdekli, úgy gondolja, közösen kellene vállalnunk minden lehetséges veszélyt, mert egy csapat vagyunk. De nem érti, hogy képtelen lennék elviselni a tudatot, hogy veszélyben van.

– Ő sem tudja elviselni, hogy te veszélyben vagy.

Corvus sziszegett.

– Pyxis… nem mondhatom el neki.

– Tudom. És nem is akarlak erre biztatni. Próbáljak vele beszélni?

– Ne – rázta a fejét Corvus. – Azzal csak ártanék, ha ráuszítanálak.

Pyxis hátradőlt a székében.

– Biztosítod eléggé a szereted felől?

– Tegnap este… – Corvus az ismét kiürült poharával játszott. – Tegnap éjjel magasabb szintre lépett a kapcsolatunk.

Pyxis mosolygott. Csak Corvus képes így megfogalmazni, hogy ágyba vitte a barátnőjét.

– De jó! Gratulálok!

– De reggel dührohamot kapott – tette hozzá Corvus. Elszontyolodva nyúlt a whiskys üveg után, és ezúttal már abból kortyolt egy nagyot, nem törődve nővére rosszalló pillantásával. – És az éjjel kiment a fürdőbe aludni! Mert képtelen volt velem aludni…

Pyxis megsimogatta öccse kezét.

– Talán csak kínosan érezte magát…

– Hozzám bújva aludt el, és én azt hittem…én azt hittem…azt hittem, minden rendben van köztünk. De aztán reggel…

– Lelépett – bólintott Pyxis. Letette a poharát az asztalra, és az állába támasztotta a tenyerét. Tekintete összekapcsolódott Corvuséval. – Hát, én azt mondom, szögezd le: nem fogja megtudni a titkodat, akármennyit hisztizik is, mert inkább elviselsz egy tomboló barátnőt, mint egy halott barátnőt.

Corvus grimaszolt, és felállt, a széke nyikorogva csúszott hátra.

– Köszönöm a tanácsot. Majd megmondom neki.

A fiú morogva távozott – a whiskys üveggel a kezében –, Pyxis pedig szánakozva nézett utána. Nagyon sajnálta, ami vele történik, és haragudott Johannára, akármennyire is meg tudta érteni a lány baját. Hamar rájött azonban, hogy ez a kis összecsapás nem lehet hosszú életű. Corvus és Johanna gyakran összekaptak, hogy aztán két nap múlva szenvedélyes szerelemmel béküljenek ki. Örök körforgás volt az ő kapcsolatuk.

Hirtelen nyöszörgés hallatszott az ágy irányából.

– Pyxis…

– Igen, kedvesem? – kérdezte rögtön Pyxis. Elmosolyodott, ugyanis sejtette a választ.

– Kávét…! Kérlek…

Pyxis már szökkent is a kávéfőzőhöz, és nem tette szóvá, hogy azt Magnustól kapták. Amikor elkészült, odaült a kedveséhez, aki szenvedve tornázta magát ülőhelyzetbe. Haja kócosan lógott az arcába, barna szeme tompán fénylett. A nő a kezébe adta a forró csészét, és mosolyogva figyelte, ahogy a párja iszik. Charlie Weasley tüneményes volt álmosan.

– Mi a mai program? – kérdezte a férfi rekedtes hangon, és pislogva arcon csókolta Pyxist. Aztán a szájára nyomta az övét, letette a kávéscsészét az éjjeliszekrényre, és átkarolta a nőt. Pyxis átölelte Charlie nyakát, és viszonozta a csókjait.

– Eredetileg nem ez lenne – jegyezte meg. – A könyvtárba megyünk könyvet rendezni.

Charlie fáradtan felnyögött.

– Azt nem lehet. Ahhoz túl álmos vagyok.

Pyxis nevetett, és megcsiklandozta a férfi oldalát.

– Nekem viszont muszáj mennem.

Megpróbált kimászni az ágyból, de Charlie visszafogta a csuklójánál fogva.

– Viszont nem muszáj sietned – mondta. Megcsókolta Pyxis vállát, mire a nő beadta a derekát.

– Na jó, azt tényleg nem muszáj.

Balga bolgár, balga brit ~ 3. fejezet

3. fejezet

Corvus Black nehezen ébredt fel reggel, és akkor sem arra, amire szeretett volna – legszívesebben Johanna csókjára kelt volna, a simogatására, a suttogására, de még rugdosására is. Ehelyett a furkásza nyalogatására kellett kinyitnia a szemét, meg kinyújtania a kezét, hogy kihajíthassa az ágyból. Pimpa nyüszítve röpült egy darabig, majd a könyvespolcok tövében földet ér, és eliszkolt valahová.

Corvus hunyorgott, a félhomály miatt szerencsére nem vakította meg a reggeli napfény. Ásított, nem akart fölkelni vagy felébreszteni Johannát. Inkább egy kicsit álmodozott – az előző nap estéjéről, a bálról, hogy milyen jól szórakoztak a többiekkel, hogy milyen finom volt az egyik asztalon felkínált vajsör, és hogy milyen érzések szorították el a torkát, amikor Johannával úgy döntöttek, ott hagyják a bált. Még most is megremegett a gyomra, ha arra gondolt, milyen volt végigbotladozni a folyosókon, egymásba gabalyodva lépcsőzni… szerencséjük volt, hogy Hóborc nem bukkant fel. Vagy Frics. Az borzasztó kellemetlen lett volna, és biztosan lehűtötte volna forró érzelmeiket. Így azonban a két mumus elkerülése végett nem tűnt fel semmi, ami megakadályozta volna szenvedélyük lángolását.

Corvus nyújtózkodott, és amikor lába kibukkant a takaró alól, fázósan összerándult. Átfordult a másik oldalára, hogy magához húzza Johannát, de csak az üres ágyat tapogatta maga mellett.

– Johanna – motyogta félálomban. Talán csak a fürdőbe ment ki, gondolta, nem kell aggodalmaskodni. De amikor a lány tíz perc múlva sem tért vissza, egyből éberebbnek érezte magát.

– Johanna! – ismételte hangosabban. Nem érkezett válasz. Felült, ösztönösen intett a kezével, mire a függönyök ellibbentek az ablak elől és a hirtelen beáradó fény elvakította. Idegesen hunyorogva nézett körbe a Szükség szobájában. Az éjszakára egy a helyiség nagyrészét elfoglaló csodás, Viktória korabeli ágyat varázsolt nekik a szoba (amelyet Magnus egészen biztosan megirigyelt volna), illetve a szokásos könyvespolcokat, az íróasztalt, és egy kísérletezős sarkot üsttel és bájitalhozzávalókkal.

– Johanna! – kiáltotta Corvus, amikor nem látta sem az asztal alatt, sem az ablakfülkében, sem a könyvespolcok tövében a lányt. Már rohanni akart, hogy riadóztassa az egész Roxfortot, amikor kinyílt a fürdőszoba ajtaja, és a kómás Johanna lépett ki rajta. Talpig felöltözve, a tegnap este levetett zöld szoknyájába. Corvus megemelte a szemöldökét.

– Szóltál? – kérdezte Johanna, és ásítva nyújtózkodott. Corvus figyelmét nem kerülte el, hogy a bokája beleakadt valamibe, ami nagyon úgy nézett ki, mint egy takaró.

– Te a fürdőben aludtál? – kérdezett vissza kertelés nélkül. Johanna megilletődve pislantott le a lábára, az arca bűntudatosan megvonaglott, mire Corvust szörnyű érzések öntötték el, mintha sav marta volna a szívét. Nem kellett belekukucskálnia a lány fejébe, hogy tudja, mire gondol.

– Én…ez… – Johanna sóhajtott, majd megmondta az igazat. – Igen.

Corvus hirtelen nagyon kellemetlenül érezte magát egy szál semmiben.

– Mi a baj, kedvesem?

– Talán túl sokat ittam abból a konyakos vajsörből – vonta meg a vállát könnyedén Johanna, de Corvus tudta, hogy sokkal több van a mozdulat mögött.

– Ne hazudj – kérte halkan. Johanna fejében különböző képek villantak fel, róla, róla és róla, de keserű színt öltöttek.

Johanna hallgatott.

– Én csak…

– Sajnálom a tegnap éjjelt, ha azzal volt baj – mondta sietve Corvus, pedig eddig esze ágában sem volt sajnálni, az volt eddigi élete legjobb éjszakája. Rég aludt ilyen keveset.

– Nem, nem, nem! – rázta a fejét Johanna. – Nem azzal volt a baj. – A haját piszkálta, ahogy megpróbálta összeszedni kusza gondolatait. Corvus kívül-belül látta rajta, hogy nehezen megy neki, s közben majd belehalt a kíváncsiságba.

– A következményeivel – bökte ki végül Johanna. Corvus érezte, hogy grimaszba rándul az arca.

– Kizárt dolog, hogy terhes legyél, drágám, ugye tudod?

Johanna fülig vörösödött.

– Nem erről van szó!

– Fájt valami? – kérdezte habozva Corvus. Az éjjel nem úgy tűnt, mintha így lenne.

– Nem. – Johanna lehajtotta a fejét, haja függönyként takarta el Corvus elől bájos arcát.

– Hát mi baj? – sürgette Corvus. Amíg Johanna nem nézett rá, gyorsan magára rángatta a nadrágját.

– Nem tudom, mennyi esélyünk van! – jajdult föl Johanna, és nekitámaszkodott egy padnak, miközben a tenyerébe temette az arcát.

– Mire? – kérdezte megrökönyödve Corvus. Akaratlanul is újra megfigyelte Johanna gondolatait, de semmi érthetőt nem talált benne.

– Arra, hogy boldogok lehessünk. Úgy őszintén, igazán, örökkön örökre.

Corvust fájdalmasan érték ezek a szavak.

– Nem értem, mire gondolsz – mondta halkan. Felállt, de megtorpant, amikor Johanna mérgesen felkapott egy könyvet maga mellől, és a sarokban álló üsthöz vágta. Az nagyot kondult, a benne lévő folyadék felpezsgett.

– Hé, hé, óvatosan! – szólt rá idegesen Corvus.

– Óvatosan? Ahogy a titkokkal is csak óvatosan, ugye? – zokogott föl váratlanul a lány. Ez Corvust úgy érte, akár egy csattanós pofon.

– Ezt már megbeszéltük… – próbálta békíteni Johannát, de az nem hallgatott rá, újabb könyvet dobott el, az üstbe borult pár üvegcse, a lé sisteregni kezdett. Corvus gyorsan odaugrott a pálcájához, de végül inkább puszta kézzel kapta el a lány csuklóját.

– Hagyd abba, Johanna! – mondta kemény hangon. Tudta, hogy ezt a titkolózás-dolgot a lány nehezen viseli, de ezzel egyszerűen nem tudott mit kezdeni. Vannak olyan titkok, amiket nem szabad megosztania senkivel sem. És ezen nem változtat az sem, ha valaki könyveket dobál és sírva fakad. – Nőj fel, és értsd meg! Ez államtitok! A Mágiaügyi Minisztérium titka! És talán ott se tud mindenki róla, az aurorparancsnokságot leszámítva.

Johanna kitépte magát a kezéből, és lángoló tekintettel nézett Corvus szemébe. A fiú azt hitte, az aurorokat fogja kritizálni, mint oly sokszor, de ezúttal egészen másra harapott rá a lány.

– Nőjek föl? Bezzeg az éjjel elég felnőttes meg érett voltam, mi? – Csípőre tette a kezét, a hangjából áradt a keserű gúny. Corvusnak egyaránt fájt a hangnem és a szavak. Nagyon jól tudta, hogy ő is megbántotta Johannát, de inkább bántsa meg a lelkét, minthogy az ő hibájából legyen veszélyeztetve a lány testi épsége.

– Ne csináld ezt – kérte Corvus. – Attól még, hogy nem mondhatok el valamit, igenis szeretlek. Nem volt elég bizonyíték a tegnap este?

Johanna dühösen nézett rá, szeméből még mindig könnyek folytak.

– Nem. Nem volt elég.

Azzal kiviharzott a szobából csapzott hajjal és gyűrött báliruhában, piros szemekkel, cipő nélkül. Corvus utána akarta menni, de aztán Johanna indulatosan feldöntötte a falhoz támasztott sétapálcáját, és belátta, hogy nem mehet, amikor a lány ilyen állapotban van. Inkább ártana, mint segítene. A sétapálcáért nyúlt, és hallotta, ahogy Johanna bevágja maga mögött az ajtót, majd a folyosón csattogó meztelen talpaival végigszalad.

– Ha vége ennek az évnek, úgyis megérted – morogta magának, és végighúzta az ujját a sétapálca ezüst fején. Kingsley szavaira gondolt vissza. A férfi tanította őt az aurorképzésen, és amikor ellátta ezzel a feladattal, előre figyelmeztette, hogy ne bízzon meg senkiben, még a közeli hozzátartóiban sem, mert azt ők járhatják meg. Így hát nem is beszélt senkinek idejövetele céljáról. Biztos volt benne, hogy a testvérei is érzékelik a titkolózást és a feszélyezettségét, de ők nem firtatták. Johanna viszont nem bírt magával, időről időre dührohamot kapott és leüvöltötte a fejét, emlékeztetve a tavalyi évben elkövetett minden hibájára. Corvus sejtette, hogy a titkoknál valami mélyebb dolog lehet, ami zavarja, de nem tudta volna megmondani, pontosan mi a baja a lánynak. Mindenesetre Johanna az összes vitát erre a pontra vezette vissza, márpedig ebben az ügyben ő bizony hajthatatlan volt.

Johannának soha, de soha nem mondja el, mire kérték a kiképzői.

Sóhajtott, és megcirógatta a sétapálcája fejét. Ez mindig segítette abban, hogy lecsillapodjon.

A földre koppintott a pálcával. Csak egy ember van, aki ilyen állapotban segíteni tud rajta, és neki most nagy szüksége volt a segítségre. Összekapta hát magát, és nekivágott a hajnali Roxfort hűvös folyosóinak.