Egy átlagos veronai éj ~ Rómeó és Júlia... egy Prokameron novella

(Prokameron novella. A történet csak részben gondolja komolyan magát, a mémzenéket - amiket átírtam - pedig különböző crackvideókban hallottam, linkek lent.)

Egy átlagos veronai éj

„And I look at him,

And he looks at me,

And I look at him,

And he looks at me,

And he looks at him,

And he looks at him.

 

It’s so great to be gay"  ❤(Ez egy lábjegyzethez vezet lent)

And I look at him

Mámorszagú az éjszaka, Mercutióval az oldalamon meg főleg. Drága, részeg vörös barátom azon nevet, ahogy a lába alatt táncolnak az utcakövek, amikor megragadom a nyakán az inget és a kőfalú kocsma oldalához lököm.

– Mi van, Rómeó? – vihog Mercutio. Az arca és a szája vörös az útközben összeszedett hölgyek jóvoltából. Akkor már nem nevet, amikor mélyen a szemébe nézek, szürke tekintete egy pillanatra józannak tűnik, ahogy pillantásunk összefonódik.

 

And he looks at me

Mercutio töri meg a szemkontaktust, nagyot pislog, majd lesüti a szemét, az ajkamra pillant. Zihálok, és görcsösen szorítom az ingét. Mercutio újra rám néz, szeme komiszan csillan.

– Hát, Rómeó, nem tudom, minek szorítottál ide, de most meg foglak csókolni – közli, és mielőtt bármit tudnék reagálni, meg is teszi. Én is ezt akartam csinálni, épp ezért nagyon meglep és reflexből rántanám hátra a fejem, de Mercutio erőszakosan a hajamba fúrja az ujjait és nem enged elhúzódni. Mohón csókol, puha, de valahogy egyben mégis kemény szája az enyémre szorul, nem kapok levegőt.

Amikor végül nagy nehezen elválunk, mert azért lélegezni még a csókkirály Mercutiónak is kell, megrázom a fejem.

– Hihetetlen vagy, barátom – jegyzem meg.

– Ó, tudom én azt – bólint Mercutio és a nyakamhoz hajol, végigcsókolja a bőröm, közben a hajam húzogatja. Sóhajtva oldalra döntöm a fejem, és az ezüstösen ragyogó teliholdra pillantok.

 

And I look at him

Megdermedek, amikor az utcán meglátom Benvoliót. A sötétben is látszik, ahogy felvonja a szemöldökét és eltátja a száját.

– Rómeóm, ha kilevegőzted magad, újra megcsókolnám azt a már-már elkoptatott, csinos kis szádacskád – dünnyögi Mercutio, és megint meghúzza a hajam. Amikor nem válaszolok, újra megcsókol, de ezúttal elhúzom a fejem.

– A nyakam! – kérem, és Mercutio vállat von, majd visszaszáll a nyakamra.

 

And he looks at me

Benvolio összehúzza a szemét. Nem csodálom, hogy így néz, a múltkor láttam őt Mercutióval csókolózni a kocsma egy sötét zugában, bár ezt nem mondtam el neki, mert nem éreztem jogosnak kérdőre vonni ez ügyben, tekintve, hogy két nappal előtte én csináltam ővele ugyanezt, csak a kertünkben.

 

And he looks at him

Benvolio szürke szeme most elválik az enyémtől, és Mercutiót kezdi szuggerálni, aki már csak a mellkasomnak támasztja a fejét és mélyeket lélegzik, gondolom, próbál nem hányni. Megsimogatom a tarkóját, mire fáradtan nyöszörögni kezd, aztán felnéz és összeakad a tekintete Benvolióéval.

 

And he looks at him

Mercutio felnyög.

– A földre szállt angyalnak komolyan most és így kell látnia? – teszi fel a kérdést nyűgösen, megmarkolja a felkaromon az inget. Benvolio megbántottan süti le a szemét és hátat fordít nekünk, elindul az ellenkező irányba.

– Menjünk utána! – rángatja meg az ingemet Mercutio. Megint megsimogatom, olyan bűbájos tud lenni, amikor részegen szinte visszafiatalodik gyermek-Mercutióvá.

– Menjünk utána – értek egyet, mert aggódom az érzékenylelkű Benvoliónkért.

 

It’s so great to be gay

Benvoliót a folyó partján találjuk, felhúzott térddel, szipogva bámul a vízbe. Mercutióval egymásba kapaszkodva, lehetőleg orra bukás nélkül akarjuk elérni őt, de mielőtt megszólíthatnánk, kedvetlenül ezt mondja:

– Hagyjatok békén!

– Nem hagyunk békén, angyalom! – tiltakozik rögtön Mercutio, és még utoljára megszorítja a kezem, majd Benvolio mellé botladozik. Lehuppan a földre, és fejét nekitámasztja a szőke fiú vállának. Én Benvolio másik oldalán foglalok helyet, és simogatni kezdem a hátát.

– Ugye tudod, hogy szeretünk? – kérdezem tőle halkan, és nyomok egy csókot az arcára. Benvolio rám néz, hatalmas szürke szemei elkeseredetten csillognak.

– Biztos? – kérdez vissza gyámoltalanul.

– Ne butáskodj már! – szidja le Mercutio, és belekapaszkodik Benvolio hátába, majd ő is nyom egy puszit a fiú arcára.

– Rómeó, Mercutio és Benvolio. Az örök hármas – sóhajtom, ahogy Mercutio engem is megpróbál átkarolni, összenyomva ezzel a középen ülő Benvoliót.

– Úgy érted, Mercutio, Benvolio és Rómeó – kötözködik a vörös, mire felborzolom a haját, de visszavágni nem tudok, mert az örök békepárti Benvolio közbeszól:

– Legyen Benvolio és a többiek!

Mercutio morog, és kifordítva a csípőjét az ölünkbe pakolja a lábait.

– Nem kell nekünk név, csak tartozzunk össze – mondja ki élete valószínűleg legértelmesebb mondatát. Ezt szóvá is teszem:

– Ilyen bölcset soha nem hallottam még tőled – paskolom meg a vádliját. Benvolio is odateszi a kezét, hosszú művészujjait az enyémbe fűzi, érintése jólesően puha.

– Nem is fogsz többet – dúdolja Mercutio, és Benvolio mellkasára támasztja a fejét, ujjait összefonja a mieinkkel.

– Szeretlek titeket – sóhajtjuk hárman egyszerre.

– Mi ez, ha nem igaz szerelem? – kuncog Mercutio, és hintáztatni próbálja hármunkat, valami ostoba szerelmes dal ritmusára.

– Felejtsd el, nem éneklünk – szögezem le. Benvolio érdeklődve pillant a hümmögő Mercutióra.

– Nem kellene ágyba dugni?

Mercutio horkantva felnevet.

– Ó, dehogynem!

– Én majd józankodok veled, drágám – döntöm én is a fejem Benvolio vállának, beszívom pergamenillatát.

– Te nem vagy részeg? – kíváncsiskodik, és megsimogatja a vállam.

– Ugyan már…

– Tíz és félszer többet ivott, mint én! – kurjantja rögtön Mercutio, félbehagyva az éneklést.

– Nem igaz! – vágok vissza, és mellbe bököm, Mercutio válaszként hátulról megcsípi a nyakam. – Hé!

Benvolio óvatosan elválasztja egymástól a csapkodni akaró karokat, fáradtan sóhajt és a holdra pillantva azt mondja:

– Mi lenne veletek nélkülem?

– Semmi – értünk egyet Mercutióval, és talán a sok együtt töltött év, talán valami más miatt hajolunk pontosan egyszerre puszit adni Benvolio arcára, aki mosolyogva élvezi, és szeretetteljesen megszorítja a kezünket.

 

 

 

---

❤ I know, hogy nem ez van a szövegben, de éltem a „szerzői szabadságommal” és feljogosítottam magam arra, hogy megváltoztassam ^^
                                            

Zenék, amiket átírtam:

Tomboy: It's OK to be gay ~ https://www.youtube.com/watch?v=tjLr1XhBKVQ

Alyankovic: Trapped in the Drive-Thru (részlet) ~ https://www.youtube.com/watch?v=8WN3o0TpFXw

 

 

 

A bál ~ Hamlet ~ egy Prokameron novella...

Sosem szerettem a pompát és a fényűzést – Hamlet herceggel ellentétben, aki otthon érezte magát a több száz fős bálokon és hangos, zsúfolt mulatságokon.

– Mi baj, kedves Horatio? – lép mellém. Én egy ablakmélyedésben állok, és a színes ruhák forgatagát bámulom. Már kicsit fáj tőle a fejem. Összerezzenek a hangjára, ránézek. Bő, díszes fekete kabátot visel, buggyos, fodros inget, szőke haja kócos.

– Rosszul érzed magad?

– Nem, fenség, jól vagyok, köszönöm – felelem illedelmesen, meghajolva. Hamlet türelmetlenül legyint.

– Hagyd már a formaságokat! Gyermekkorom óta ismerlek. A legjobb barátom vagy.

Egyszerre esik jól és rosszul a kedveskedése.

– Remélem, még nem felejtetted el a keresztnevem – viccelődik. Felborzolja a hajam, mindig élvezte, hogy magasabb nálam. – És azt sem, hogy bármikor őszintén megmondhatod, ha unod a születésnapi mulatságom.

– Hát, Hamlet, ez az ünnepély most kivételesen rossz – vallom be, mire elneveti magát.

– Egyetértek, drága Horatio.

Próbálok nem megrezzenni a „drága” hallatán.

– Van kedved kijönni? – biccent Hamlet egy ajtó felé. Megkönnyebbülve bólintok, és követem ki a zajos teremből.

– Örülök, hogy hazajöttél – mondja, amikor a folyosókat szeljük. Elhaladunk sötét sarkokban szerelmeskedő párok mellett, kiérünk a palotakertbe. Az őrök a falnak dőlve szuszognak, nem figyelnek fel a távozásunkra.

– Én is. Franciaország már kezdett az agyamra menni a sok formasággal – panaszolom. Hamlet megint felnevet, hogy tőlem vagy az alkoholtól van-e jó kedve, rejtély számomra. Vagy talán mégsem – a másodikra tippelek.

– El tudom hinni. Remélem, nem mész vissza egyhamar – karolja át a vállam. A gyomrom összeszorul az érintésétől. Évek óta nem láttuk egymást, tegnap éjjel érkeztem meg, a bál előtt csak gyors köszönésre futotta.

– Az édesapjától függ, fenség – válaszolom. A sötét fák árnyékában vezet a herceg, nem tudom, hova megyünk, nem emlékszem az útvonalra.

– Horatio, ha továbbra is folytatod a fenségezést, lecsapatom a fejed – fenyegetőzik játékosan Hamlet.

– Elnézést, fen… – vágom rá megszokásból, de Hamlet a mellemnek támasztja a kezét, hogy belémfojtsa a szót. Azt hiszem, valami fontosat akar mondani, de csak leszid:

– Fen…fen mi? Mit akartál mondani, Horatio? – Halványkék szemével fürkész, túl közel van az arca az enyémhez.

– Hmm…hogy a fenébe, beleléptem valamibe – próbálok rögtönözni, de Hamlet kegyetlen módon kinevet.

– Nem vagy túl jó az imrpovizálásban, drága barátom… – Megsimogatja a hajam, és félrehúzza az álarcom. – Így sokkal jobb – jelenti ki. Megragadja a csuklóm és húzni kezd. Elhagyom az álarcom, de nem törődök vele.

– Hova megyünk, Hamlet? Hova megyünk? – faggatom, de nem felel, csak kuncog. A sötétben nem látom, hova kellene lépnem, így történhet meg, hogy rátaposok divatosan széles szárú nadrágomra, és majdnem orra esek. De csak majdnem: Hamlet még időben elkap, erős karjaival átfog.

– Mit művelsz, Horatio? – kacag. Zavarba jövök, és próbálok valami értelmeset kinyögni, de nem sikerül. Nem csak azért, mert az agyam képtelen józanul gondolkozni, ha Hamlet egy méteres távolságnál közelebb van hozzám, hanem mert a herceg a számra illeszti az ujját, majd lehajtva a fejét az ajkát is.

– Mit művelsz, Hamlet? – húzódom el tőle megijedve. Még soha senki nem csókolt meg. Főleg nem az, akinek a csókjára egész életemben vágytam.

– Megteszem azt, amit mindig is akartam – morogja válaszul Hamlet, és újra megcsókol. Úgy csókol, ahogy minden mást is tesz: hevesen és szenvedélyesen, teljes odafigyeléssel. Ujjával a hajamba túr és megszorítja a vállam. Puha ajka az ajkamhoz nyomódik, forró nyelve az enyémet érinti, lélegzetünk összekeveredik. Nem érzékelem a külvilágot, csak Hamletet, meg azt, hogy az álarca a bőrömbe nyomódik. Türelmetlen mozdulattal szedem le róla.

– Milyen heves valaki… – kuncog Hamlet.

– Sokat beszél, fenség – dünnyögöm, és újabb csókért hajolok hozzá.

– Igen, Horatio, és szeretném folytatni a beszédet – válaszolja. Sóhajtok.

– Mondd csak, barátom – simogatom meg puha, a holdfényben ezüstnek tűnő haját.

– Akkor is olyan rémesnek találnád Franciaországot, ha veled mennék?

Nagyokat pislogok, ahogy lassan felfogom szavai jelentését.

– Jó, amíg gondolkozol… – motyogja Hamlet, és megcsókol, ezúttal lassan, finoman. Hátradönt, és azt hiszem egy pillanatra, hogy el fogunk esni, de egy fa érdes törzsének nyomódik a hátam.

– Veled semmi sem rémes – jelentem ki elhúzódva tőle. Hamlet felvonja a szemöldökét, és vigyorog. Fehér arca kipirult, nagyon jól áll neki. Lesütöm a szemem, elvörösödök kaján tekintetétől, de nem járok jól, mert így meglátom díszes kék, kicsit gyűrött ingéből előbukkanó izmos, fehér mellkasát. Fene ebbe a hercegbe! Úgy érzem, muszáj megérintenem kiugró kulcscsontját.

– Szeretlek, Horatio – sóhajtja Hamlet, és érzem, hogy megremeg az érintésemre. – Úgy hiányoztál! Amíg távol voltunk…addig nem is jöttem rá, hogy így tudok érezni valaki iránt, és hogy az a valaki te vagy.

Ahhoz képest, hogy részegnek tűnőn hagyta el a báltermet, hangja meglepően őszintén cseng.

Válaszolnom kéne. Évekig tanultam retorikát, mégse tudok semmi szépet kibökni, csak annyit, hogy:

– Én is szeretlek, Hamlet.

– Ha ennyit tanítanak a franciák, lehet, hogy máshova kellene mennünk – mondja tűnődve Hamlet. Kiskorunkban is mindig egyre gondoltunk, boldog vagyok, hogy megmaradt ez a képességünk. Felnevetek, és a homlokának támasztom az enyémet. Nem számítottam rá, hogy az este eseményei ebbe az irányba fognak kanyarodni, de nem panaszkodok. Összeérintem az orrunk hegyét, nem törődök azzal, hogy ez a kis légyottunk mennyi problémát szülhet a későbbiekben. Csak megcsókolom, újra és újra, és hiába várom, hogy elegem legyen Hamlet hercegből, nem jutok el arra a pontra. Ezt jelentheti a szerelem.