Bíró Szabolcs napjaink egyik legismertebb hazai
szerzője, főként magyar történelmi regényeket ír. Legsikeresebb sorozatát, a
mára már hét részt magába foglaló Anjoukat fogom ajánlani Nektek ebben a
cikkben.
Az első trilógia: Bátor Attila
bosszútrilógiája
Liliom és vér, Lángmarta dél, Az utolsó
tartományúrig
A 2015-ben megjelent első kötetben, a Liliom és vérben
a XIV. századi Magyar Királyságban találjuk magunkat, méghozzá egészen pontosan
1321-ben.
Az évszám bizonyára ismerősen hangozhat: ekkor halt
meg Csák Máté, I. Anjou Károly legerősebb belső ellensége. A történet
közvetlenül a trencséni tartományúr halála után kezdődik: a magyar király előtt
itt a lehetőség, amire rögtön le is csap: végre meghódíthatja a Felvidéket.
Célja elérése érdekében első dolgai közé tartozik,
hogy felkeresse a 1312-es rozgonyi csata hősét és egyben közeli barátját, a
néhai templomos lovag Bátor Attilát, hogy hadnagyként hívja a háborúba. Az
évtizedek óta békés, csöndes életet élő Attila nem tehet mást, eleget kell
tennie királya parancsának, s családját hátrahagyva ismét vasba öltözik, hogy
egy bandérium élére állva kényszerítse térdre Csák Máté közel huszonnyolc
megmaradt várát és teljes tartományát.
Míg Attila a királya oldalán véres küzdelmet folytat a
Csákok földjein, addig a hullámok összecsapni látszanak az otthon maradt Bátor
család feje fölött, a gonosz onnan leselkedik rájuk, ahol a legkevésbé
számítanak rá…
A Lángmarta dél és Az utolsó tartományúrig
részletes tartalma túl sok mindent árulna el, így csak nagy vonalakban foglalom
össze a történéseket: a második és harmadik kötet folyamán Károly tovább
építgeti birodalmát, nem nyugszik addig, míg a Magyar Királyság rendjét ismét
meg nem szilárdítja. Több hűséges embere is segíti ebben, többek között a híres
kincstárnok, Nekcsei Demeter, az asszonya, Piast Erzsébet vagy épp az alacsony
és nagyszájú, de tehetséges lovag, Lackfi István – illetve Bátor Attila sem
marad ki a hadakozásból, s habár szíve szerint a családja védelmét tartaná a
legfontosabbnak, kötelessége szolgálnia királyát és mellette küzdeni a
csatáiban.
Heves érzelmi töltettel rendelkezik ez a három kötet.
Különböző emberi sorsok tárulnak fel előttünk: I. Károly sorra veszíti el
gyermekeit s örököseit, és mindeközben egy egész országot kell irányítania;
Lackfi István kitartóan igyekszik öregbíteni családja hírnevét, ám
általánosságban mindenki csak lenézi és kineveti; Bátor Attila és családja
hosszas küzdelmet folytat a kegyetlen sorssal szemben, s emellett a lovagnak
még kötelezettsége hűen szolgálnia hazáját is.
Vajon mi lesz a sorsa I. Károly még gyenge lábakon
álló királyságának? Vajon Lackfinak sikerül elérnie a céljait? És végül, de nem
utolsósorban: vajon Bátor Attila nemzete iránti hűségét, vagy családja iránt
érzett szeretetét választja?
A kérdések egy részére választ adnak az első
trilógiában történtek, azonban, ha mindenre szeretnénk feleletet kapni, tovább
kell olvasnunk a sorozatot.
A második trilógia: Arany
Visegrád-trilógia
Szent György testvérei, Ötvenezer Lándzsa,
Királyok éneke
Egy korszak véget ért, egy új kezdet küszöbén állunk
1326-ban, a ragyogó Visegrádon. Továbbra sem adhatok részletes leírást a
könyvek eseményeiről, de annyit elárulhatok, hogy bár az első három rész sem
volt éppenséggel leányálom, a második trilógia kötetei még rajtuk is túl
tesznek durvaságban és kegyetlenségben – történelemórán is szörnyű hallani Zách
Felicián merényletéről vagy Basarab vajda embertelen cselekedeteiről, itt
azonban, olvasás közben az élethű leírásokkal tökéletesen megalkotott
jeleneteket látva az összes érzékünkkel megtapasztalhatjuk a történteket.
Az író stílusáról - avagy mennyire
olvastatja magát a mű?
A kérdésre a válaszom: abszolút olvasmányos mindegyik
rész, senki ne várjon tömény, száraz információ áradatot és hosszas leírásokat!
A lendületes, szórakoztató szöveg magával sodorja az olvasót, könnyen bele
lehet merülni a történetbe és annak környezetébe. Az oldalak csak peregnek, és
az ember egyszer csak azon kapja magát, hogy befejezte a könyvet – aztán
legszívesebben már nyúlna is a következő kötetért.
Történelmi hitelesség
Térjünk rá kicsit a könyvek hitelességére. Szerintem –
és sok más kritikus szerint is – Bíró Szabolcs ügyesen tárta elénk a XIV.
századi Magyar Királyság környezetét, beszéljünk akár egy egyszerű jobbágy
hétköznapjairól vagy egy háború kellős közepéről. Ha valami olyan szó,
kifejezés akad, aminek a jelentése nem lenne egyértelmű, azt rövid
lábjegyzetben megmagyarázza. Látszik, hogy a szerző mennyire mélyen beleásta
magát a forrásokba, emellett pedig tudjuk, hogy egy hagyományőrző lovagrendnek
– ami nem más, mint a Szent György Lovagrend – is tagja.
A sorozat karakterei
A hat kötet alatt rengeteg szereplő jelenik meg, ezek
közül pedig nem egy valóságos. Például – a királyi család tagjain kívül – ilyen
Lackfi István lovag, Nekcsei Demeter kincstárnok, a Zách család tagjai (Zách
Felicián, Zách Klára), de még Toldi Miklós is felbukkan itt-ott.
A szereplőgárdában egyébként bőven találkozhatunk
mindenféle származású, jellemű emberrel, illetve szerintem érdekesen és minden
bizonnyal hitelesen írja le a különböző rasszú, identitású, rangú emberek
egymáshoz való viszonyát.
Előzmények és egy abszurd kísérőkötet
Szeretném még megemlíteni, hogy nem csupán ennyiből
áll a sorozat: két előzményrészt tudhat magáénak (a Non nobis domine
köteten belül: Kelet oroszlánja és Az utolsó vörös barát),
illetve egy egészen alternatív folytatást, a Lázár evangéliumát – ami érdekes
keresztezése Nagy Lajos korának és a zombi apokalipszisnek.
Mindent összevetve nem véletlenül sikeres sorozat a
maga műfajában. (Moly.hu-n például mind a hat kötet értékelése 90% fölött van.)
Egy szeretettel, rajongással megírt nagyszerű história – aminek még közel
sincsen vége. Idén ősszel jelent meg az első része a sorozat harmadik
trilógiájának, amely már Nagy Lajos királyunk útját hivatott végig kísérni. A
kötet címe: A birodalom ura.
Ha valakinek meghoztam hozzá a kedvét, jó szórakozást kívánok!:)
