14. fejezet
Hermione, ha nem lett volna rosszban Azurával, akkor őt kérte volna
meg, hogy segítsen készülődni a bálra. De így most magának kellett megoldani
mindent. A haját megmosni és belakkozni, a fodros kék ruhát felhúzni. Amikor a
haját kontyba akarta csavarni, kedve lett volna feladni, de aztán megacélozta
magát. Ki ő, hogy ki fogjon rajta egy nyüves konty? Csak azért is szép lesz
ezen a bálon. Tetszeni fog Viktornak, és fájdítani fogja Fred szívét, amiért
hátat fordított neki és amiért olyan csúnyán átvágta.
Lavender és Parvati ott öltöztek mellette. Megkérdezték, segítsenek-e
neki. Hermione nemet intett a fejével, de a két lány rögtön odalépett hozzá.
Lavender kicsavarta Hermione kezéből a fésűt, és a sajátját, egy sokkal
jobban kinézőt emelt a magasba.
– Kicsíped magad – jegyezte meg.
– Csak próbálom – mondta sóhajtva Hermione. Parvati egy neszesszert
hozott hozzájuk, és mindenféle sminkkelléket kipakolt az ágyra.
– Szerintem az azúrkék menne a ruhádhoz – jelentette be hosszas
vizsgálódás után.
– Lehet – biccentett Hermione. Lavender felmordult.
– Drágám, ne mozogj!
Hermione a szemét forgatta. Nem értette, miért kedves vele a két kis
pletykafészek, akiket ő személy szerint sosem volt kedvelt. Túlságosan
istenítették Trelawney-t, túlságosan sokat kontárkodtak bele mások
magánéletébe, túlságosan érdekelték őket a fiúk, a sminkek, ruhák, cipők…
– Na és…kinek csinosítunk téged?
Na, kibújt a szög a zsákból, gondolta Hermione.
– Én ne… – Tagadni akarta, hogy van párja a bálra, aztán elharapta a
mondatot. Végül is, úgyis meg fogják látni. És akkor már miért ne használhatná
ki kicsit Viktor hírnevét és népszerűségét? A lányok el fognak ájulni a
csodálattól és az irigységtől. – Hát, azt hiszem, elmondhatom… – kezdte
titokzatosan. – Persze, csak ha nem áruljátok el senkinek. – Ebben annyira nem
hitt, de ahogy sejtette, igencsak felcsigázta a lányok érdeklődését.
– Ugyan, dehogy, kinek mondanánk el? Bökd ki! – sürgette Parvati, és
megállt a sminkelésben. Lavender is abbahagyta a fésülést, és leült Hermione
másik oldalára. Hermione az ajkába harapott, hogy elrejtse diadalmas vigyorát.
– Viktorral.
Lavender és Parvati összenéztek.
– Hogy kivel?
– Viktorral. Viktor Krummal – mondta Hermione, és próbált nem túl
hencegő hangot megütni.
Akaratlanul is elnevette magát, ahogy Lavender és Parvati sikoltozni kezdett.
– Micsoda?
– Ez igaz?
– De mégis hogy? Az kizárt, hogy roxfortos lányt kérjen föl!
– Hermione, mesélj!
Hermione továbbra is rejtélyes arcot vágott.
– Hát, annyit talán elárulhatok, hogy a könyvtárban voltunk –
mosolygott szemérmesen.
– És megcsókolt? – faggatta Parvati. Hermione nevetve rázta a fejét.
– Ezek már kulisszatitkok! – mondta, mire a két lány elképedve nézett
össze újra. – Nem, nem csókolt meg.
– Még! – vágta rá Lavender. – Ha így meglát…
Hermione csatlakozott a két lány kuncogásához. Még egy órán keresztül
csacsogtak és babráltak a ruháikkal, sminkükkel, hajukkal, kiegészítőikkel,
aztán indulásra készen álltak. Hermione próbálta elengedni magát a két
„lányos-lány” társaságában, és akármennyire is nehezen ment a kissé értelmetlen
viháncolás, meglepően felszabadultan érezte magát.
Nem kellett gondolnia az elkövetkezendő órák nehézségeire.
Például, a három iskola előtti táncra a híres Viktor Krummal.
Vagy Fred és a többiek reakcióira.
– Mehetünk, hölgyeim? – kérdezte Parvati, megragadta a másik két lányt
a könyöküknél fogva, és húzni kezdte őket az ajtó felé. Hermione még egyszer
feléjük fordult.
– Egy szót se Viktorról, rendben?
A két lány komolyan bólintott.
– Csajos titok! – Megpaskolták Hermione mélyzöld talárba bújtatott
vállát, aki gyorsan kisurrant a klubhelységből, ahol még csak alig páran
lézengtek. Többnyire fiúk, akik nem erőltették meg magukat, hogy kiöltözzenek;
és az első három évfolyam, akik nem kaptak meghívót a bálra.
A folyosókat szelte, közben szerencsére nem találkozott össze senki
ismerőssel. Viktorral a bejárati csarnoktól nem messze eső folyosóra beszélték
meg a találkozót, ahol a bolgár diákokat szállásolták el. Viktor jó pár
társával állt egy körben, a saját nyelvükön beszélgettek és nevetgéltek. Mind
ki voltak öltözve, úgy tűnt, többnyire maguk közül választottak maguknak párt.
Volt egy-két gorillaalkatú fiú, akik mellett francia lányt látott, de többnyire
bolgár a bolgárral állt karöltve.
– Nézzétek, ott jön Vik kis hercegnője! – kurjantotta egész jó angollal
egy srác. Smaragdzöld szeme, copfba kötött szőke haja és mézszínű bőre volt.
Arcán jókedvű vigyor terült szét, és meghajolt Hermione felé. – Üdvözlünk,
kisasszony.
Erre mindenki elnémult, és érdeklődve fordult a közeledő felé. Hermione
elpirult, és remélte, hogy nem fog orra bukni csinos ruhácskájában.
– Helló! – ennyit tudott csak kinyögni. Viktor boldogan mosolygott rá.
Haját ő is megfésülte, és díszes, vastagnak tűnő inget viselt, amely telis-tele
volt arany és bordó hímzésekkel.
– Csodás festeni, Harmijjóni – köszöntötte. Hermionét perzselte a
rátapadó tekintetek sortüze. Sejtette, hogy ez a későbbiekben csak rosszabb
lesz, úgyhogy próbálta nagyon gyorsan hozzászoktatni magát.
– Te is csinos vagy, Viktor! – viszonozta a dicséretet. A bolgárok és a
két francia lány sugárzó mosollyal nézett rá.
– Te vagy annak a kis csinos gurkónak a barátnője, igaz? –
kíváncsiskodott az a szőke hajú srác, aki felhívta rá a figyelmet. Hermione a
füle mögé akarta igazítani a haját, de nem talált ott egy tincset sem. Zavartan
engedte le maga mellé a kezét.
– Azura Blackre gondolsz?
– Azt hiszem – vigyorgott szélesen a srác. Ahogy Hermione közelebb ért
hozzá, látta, hogy az egyik fülében koponya virít. – Van partnere a bálra?
– Nem késtél el ezzel egy kicsit? – kérdezett vissza Hermione, és
megkönnyebbülve konstatálta, hogy a díszes tömeg megunta az újdonságot, és a
legtöbben visszafordultak egymáshoz és folytatták a beszélgetést.
A srác csak legyintett. Vigyora csak nem akart letörlődni az arcáról.
Az egész lénye színtiszta energiát sugárzott magából. Hermione agyán átfutott,
hogy Azura biztos értékelné ezt a tulajdonságot, aztán eszébe jutott, hogy a
lány valaki mást értékel.
– Amilyen csinos, biztos van már srác, aki elhívta – mondta kedélyesen
a szőke srác.
Hermione bizonytalanul biccentett, félt, hogy lehervasztja az oly vidám
fiút. De az csak nevetett, és a balját nyújtotta felé.
– Andrei Boyanov – mutatkozott be.
– Hermione Granger – rázta meg a kezét Hermione. Meleg volt az
érintése. Andrei újra felnevetett.
– Aha! Szóval rólad beszélt mindig Viktor! Nem igazán értettem a neved,
amikor „a csinos brit lányról” mesélt.
Hermione elpirult a bókra és arra a gondolatra, hogy Viktor róla mesélt
a barátainak.
– Majd megtanulni – morogta Viktor, láthatóan féltékenyen, amiért
Hermione a másik fiúval cseverészik. – Ideje lenne menni, Harmijjóni! –
Megfogta Hermione kezét, és elhúzta a csapattól.
– Helló! – integetett utána lelkesen Andrei. A lány mosolyogva intett
vissza. Rendes fiúnak tűnt. Örült, hogy Viktornak ilyen jó barátai vannak.
Eddig azt hitte, az összes bolgár nagydarab izompacsirta, akik két értelmes
szót nem tudnak egymás után kinyögni. Azonban Andrei ennek az ellentétének
bizonyult.
– Kedvesek az iskolatársaid – mondta Hermione, amikor kettesben
maradtak Viktorral. A folyosókat szelték, a bejárati csarnokhoz igyekeztek. A
fiú könyökhajlatába fúrta a kezét.
– Ja, azok – értett egyet Viktor. Hermione megpaskolta a fiú izmos
felkarját.
– Nem izgulsz?
– De. De tudni, hogy te meg én jók lenni.
Hermione zavartan nevetett. Azért kicsit tartott a dologtól, de ha
Viktor bízik benne, akkor ő sem fog megriadni a szerepléstől.
Bár tény, hogy Viktor, sztárfogó lévén eddigi életében jóval többször
szerepelt sikeresen és valószínűleg sikertelenül is, mint Hermione összesen.
Azért fő a remény!
/*/*/*/
Fred egész hamar felkapta magára a dísztalárját, fekete volt, és
szerencsére nem szegtek csipkét az aljára, mint Ronnak. Azért sajnálta miatta
az öccsét.
– Jól áll – dicsérte meg George.
– Most magad biztatod, hogy neked áll jól? – kérdezte Fred vigyorogva,
és egy párnát dobott testvére felé.
– De vicces kedvében van valaki…
– Te meg izgatottnak tűnsz. Csak nincs egy csinos lány a
klubhelységben, aki a csodás Georgie-ra vár?
– Fogd be! – dobta vissza a párnát George, de közben nevetett. Már csak
ketten voltak a szobájukban, Lee és a többiek lementek a klubhelyiségbe, hogy
„legyen elég idejük szemügyre venni a lányokat”.
Amikor véglegesen elkészültek, kivonultak a szobából. Fred szíve a
torkában dobogott, alig várta, hogy megpillantsa Hermionét. De egyben nem is
akarta látni. Fred fintorgott. Éljenek a kettős érzelmek!
A fejét ingatta, és inkább mást keresett a zsúfolt klubhelyiségben.
Amikor rálelt a személyre, elakadt a lélegzete egy pillanatra, aztán akaratlanul
is elmosolyodott.
Azura gyönyörű szép volt. Fred még világéletében nem látta a lányt egy
kivasalt ingnél csinosabb ruhában, nemhogy szoknyában! És még fésűt is használt
– a rakoncátlan, kócosan göndörödő barna tincsek most kontyba tűzve csigáztak a
lány feje tetejére. Kicsit zilált volt, mintha már táncolt volna egy sort, de
Fred szerint ez így lett tökéletes.
A ruhája türkizkék volt. Vagy tengerkék? Fred nem értett a színekhez.
Abban – talán – biztos volt, hogy selyemből készült. Lágy fodrok díszítették.
Visszafogott volt, mégis gyönyörű, Fred szája önkéntelenül is mosolyra
húzódott, ha ránézett partnerére.
– Maszatos vagyok? – kérdezte Azura, csípőre tett kézzel, gúnyosan
felvont szemöldökkel.
– Ellenkezőleg! – Fred a lány kezéért nyúlt, és megforgatta a tengelye
körül, a szoknya szegélye fellebbent. Mindketten nevettek.
– Csodásan festesz! – bókolt Fred, és keze ösztönből nyúlt, hogy
felborzolja Azura a haját, a lány azonban elkapta a fiú kezét.
– Na azt már nem! Órákig fáradoztunk Saggie-vel ezen a frizurán.
– Ez már a frizura? Azt hittem, titokban magaddal akarod hozni a
baglyodat.
– Idegesítő vagy.
Fred vigyorgott, és a szájához húzta Azura kézfejét, hogy csókot
lehelhessen rá.
– Köszönöm a bókot, hölgyem.
Felegyenesedett, és újra körbenézett.
– Nincs itt Hermione – tájékoztatta Azura. Fred vállat vont, mintha nem
érdekelné annyira. Meglátta, hogy szerencsétlen Harry Parvatival épp kimászik a
portrélyukon, minden bizonnyal a nagyterem felé tartva. Vigyorogva
rákacsintott, jelezve, hogy szurkol neki.
– Ma hozd helyre vele a dolgaidat! – utasította Azura, és megbökte Fred
mellkasát, hogy ráfigyeljen.
– Mégis hogy? Együtt van Krummal.
– Majd rögtönzünk. Egyébként meg nincs együtt vele. Mi is együtt
megyünk a bálra, mégsem járunk.
– De az más – tiltakozott Fred. – Minden szempontból más.
– Aha.
Fred inkább elkapta a derekánál fogva, és húzni kezdte a kijárat felé.
– Menjünk le a nagyterembe! Túlzsúfoltak lesznek a folyosók.
/*/*/*/
Hermione azt hitte, annyira feszélyezni fogják a kíváncsiskodó
pillantások, hogy nem fog tudni megmozdulni, de egész jól érezte magát, ahogy a
nyitótánc közben keringett Viktorral. A fiú meglepően jó táncosnak bizonyult,
egyszer sem lépett rá a lábára, és ő sem az övére. Jó tánc volt.
Amikor elkezdtek más párok is szállingózni a táncparkettre, Hermione
még jobban érezte magát. Nem összpontosult minden figyelem rájuk, jobban tudták
élvezni egymás társaságát. Beszélgettek és nevetgéltek. Viktor, hiába nem
tudott rendesen Hermione anyanyelvén, szórakoztató társaság volt. Nem annyira
szórakoztató és vicces, mint Fred, de hát…
Talán nem kellett volna a fiúra gondolnia, mert az hamarosan megjelent
a közelében. Azurával keringőzött, és közben felé lesegetett. Vagy csak
Hermione képzelte ezt a helyzetbe. Sose lehet tudni.
– Minden jó, Harmijjóne? – kérdezte aggódón Viktor.
– Aha – mosolygott erőltetetten Hermione. – Minden rendben.
A szeme sarkából látta, hogy Fredék párosa közeledik feléjük. Aztán
valahogy olyan közel kerültek egymáshoz, hogy szinte ütköztek. Hermione látta,
hogy nevetnek valamin, és hogy Azura arcon csókolja Fredet. Összerezzent, és
szorosabban fonta a karját Viktor köré. A fiút meglepte a közeledése, de
gyorsan reagált rá: széles tenyerével megsimította a hátát és közelebb húzta
magához. Roppant romantikus pillanat lett volna, ha Hermione nem eszeveszetten
dobogó szívverését próbálta volna lelassítani, és ha egy kéz nem ér hozzá ő és
Viktor összefonódott kézfejéhez.
– Elnézést, lekérhetem az urat? – szólalt meg Azura. Hermione és Viktor
megtorpantak, és rámeredtek Azurára. Hermione fején átfutott egy képtelen
gondolat, amitől rögtön bűntudata támadt: Azura minden fiúra rámozdul,
akihez ő valaha is hozzáér? Azura rajongó vigyorral bámulta Viktort, aki
zavarba jött. Hermione megadóan hátrébb lépett. Nem akart barátnője és a fogó
közé állni, tudta, Azura mennyire imádja a kviddicset. Meg persze az sem
zavarta, hogy Freddel kettesben maradhat, de ezt a világért nem vallotta volna
be senkinek sem.
– Táncoljatok csak. Még táncolunk, Viktor! – mosolygott a bolgárra, aki
kényszeredetten mosolygott vissza. Láthatóan nem akarta elengedni a táncot
Hermionéval, és meglepte, amiért az ilyen könnyen túladott rajta. Aztán Fredre
pillantott, és elsötétült a tekintete.
– Jó – mondta végül, és táncba perdítette Azurát, aki még rákacsintott
Fredre, mielőtt eltűnt volna a tömegben.
Hermione a földet bámulta. A mellette álló Fred megköszörülte a torkát,
mire fölemelte a fejét. A fiú arca kipirult, szeme csillogott.
– Táncolunk?
Hermione nem válaszolt rögtön. Aztán Fred oldalra biccentette a fejét,
és határozottan megragadta a lány kezét.
– Táncolunk – felelt saját magának, és megfogta Hermionét a derekánál
fogva.
– Hé! – szólt rá Hermione, de erőszakosabban nem tiltakozott.
– Beszélnünk kell, Mione – kezdte Fred.
– Nem ártana…mi volt ez az egész? Azura miért kacsintgat rád, amikor
szerelmes…
– Nem szerelmes belém – vágta rá Fred. Sóhajtott és beszélni kezdett: –
Ez… az egész egy nagyon kínos szituáció volt. Hülyeség, amibe másokat is
belekevertem. Van valaki, akiről azt hittem, hogy…szeret téged, és én nem
akartalak téged elszeretni előle. Meg akartam bizonyosodni, hogy nem fog fájni
neki, ha én veled lennék, viszont a nevét nem akartam és nem akarom most sem
elmondani, mert nem lenne helyes…Azu neve véletlenül szaladt ki a számon, és
innentől megállíthatatlanul követték egymást a szerencsétlenebbnél
szerencsétlenebb események, amibe majdnem belebuktunk. De most színt vallok!
Szeretlek Hermione, és veled akarok lenni.
Hermione először Fred arcába akart nevetni, aztán ahogy a szemébe
nézett, rájött, hogy a fiú nem viccel. Teljesen komolyan gondolta minden
szavát.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése