A kezdetek ~ 1. rész

A kilencéves Pyxis Black a menedékként használt, Snake’s Valley-i kis faházikó verandáján üldögélt, kezében egy mesekönyvvel.

– … s holtukig nem sejtették, hogy a szökőkút vizén nem ült semmilyen varázslat* – fejezte be idősebb húga, a hároméves Sagitta kedvenc meséjét. Felnézett és rámosolygott az előtte kuporgó testvéreire. A hold fénye megvilágította arcocskájukat, ahogy ragyogó arccal, tátott szájjal, csillogó szemmel hallgatták az ezerszer hallott történeteket.

– Most legyen A mágus szőrős szíve! – kiáltott föl lelkesen az ötéves Corvus. Bozontos fekete haja volt, akárcsak apjuknak. A sötétszőke Sagitta fintorogva a fejét rázta, két hajfonata ide-oda libbent.

– Én A szejencse színes szökőkútját szejetném – közölte a kislány. Pyxis nagyokat pislogva nézett rá. Két perce sincs, hogy befejezte azt a mesét. Mielőtt megszólalt volna, utána kapott a szökni próbáló aprócska, alig másfél éves Azurának.

– Maradj itt, pici – gügyögte a húgának, mire az morcosan meredt rá. Pyxis Sagittához fordult. – Sagitta, az előbb olvastam föl.

A kislány a vállát vonogatta.

– De én szejetem azt a mesét.

Corvus megbökte a húgát.

– Én meg nem. Én A mágus szőrös szívét szeretem!

Pyxis sóhajtott.

– Tudod, hogy attól Sagitta nem tud aludni.

Corvus duzzogva elfordult. Sagitta nem törődött vele. Feltérdelt, és visszalapozta a nővére ölében fekvő könyvet a meséje elejére. Bár olvasni nem tudott, felismerte a rajzokat. Pyxis elnézett a távolba: fák körvonalait látta, és a távolban Snake’s Valley fényeit. Kiabálás, kántálás hangjait hozta felé a szél. Talán valamit ünnepelnek a muglik.

– Mi lenne, ha én választanék mesét? – ajánlotta Pyxis. Az ölébe vette Azurát, aki álmosan a vállára hajtotta a fejét.

– Ne! – tiltakozott egyszerre Sagitta és Corvus.

– Ne – ismételte Azura is vékonyka hangján.

– Látod, még a pici is egyetért – bólogatott bőszen Corvus. – A mágus szőrös szívét szeretné ő is!

Azura felnyúlt kis kezével és orrba találta Pyxist. Kuncogott, amikor nővére horkantott. Corvus diadalmasan felkiáltott.

– Látod!

– De a húgod…

– Kedveseim, itt vagytok?

Nyílt az ajtó, és édesapjuk borzas feje bukkant föl. Azura sikongatni és mocorogni kezdett, Aries Black felé nyúlt, aki elvette Pyxistől. Csókot nyomott az apróság arcára.

– Baj van, papa? – kérdezte aggodalmasan Pyxis. Az apja két órája küldte ki őket, hogy nyugodtan beszélhessen a vendégével, egy különös kinézetű férfival, aki már régebben is megfordult a házukban, ha az anyjuk nem volt otthon. Aries arca gondterheltnek tűnt, sötét szemöldökét összehúzta, szemében szomorú fény csillogott.

– Gyertek be – hívta a gyerekeket a házba. Pyxis összecsapta a könyvét, és maga előtt terelve kistestvéreit, bement. Még egy utolsó pillantást vetett hátra a válla fölött: fények kígyóztak a házuk felé, a kiabálás hangosodott.

Magnus bácsi a kandalló előtt állt. Megfordult, amikor Sagitta sikoltozásban tört ki. A férfi felkapta a felé száguldó kislányt és megforgatta a levegőben.

– Mi a baj, papa? – tudakolta Corvus, az apja mellett toporogva. Bizalmatlan pillantásokat vetett Magnus bácsira: hosszú, bordó bőrkabátja, ezüst inge és csillogó haja elriasztotta. Pyxis mellé lépett és megfogta a kezét. Cor félős mosolyt küldött felé, és átölelte a lány derekát.

– Magnus! – szólt Aries a férfi felé. Magnus bácsi engedelmesen abbahagyta a Sagittával való forgást és melléjük lépett. Sagitta a haját turkálta, és kuncogott, amikor csillámpor szállt az arcába. Magnus bácsi kitekintett az ablakon.

– Nincs sok időnk.

Pyxis lábujjhegyre állva lesett ki: tisztán ki tudta venni a fények sorát, fáklyákból állt. És egyre közeledett, az éneklés is hangosabban szólt.

– Ide jönnek? – kérdezte ijedten. Magnus bácsi a gyerekek apjának a vállára ejtette azt a kezét, amivel nem Sagittát fogta.

– Aries…

Az apjuk sóhajtott, és mindegyiküknek a szemébe nézett.

– El kell mennetek. Hamar.

– Miért, papa? – fakadt ki Corvus, a hangja remegett. Sagitta homlokráncolva abbahagyta Magnus bácsi hajának a piszkálását. Azura apja arcának nyomta saját pufi pofiját. Pyxisnek elszorult a szíve. Hagyta, hogy Aries folytassa.

– Anyátokat elfogták, ezt tudjátok. – Most az apjuk a cipője orrát kezdte bámulni. – Meg…megölt egy helyi urat…és most… most az emberek jönnek őt megbosszulni.

Pyxis reszketni kezdett, érezte, hogy Corvus is. Megacélozta magát és a testéhez szorította az öccsét. A beállt csöndben hallani vélte az muglitömeg őrjöngését.

– Mit fogsz csinálni? – kérdezte halkan.

– Magnus elvisz titeket innen, biztonságos helyre – jelentette be Aries. Corvus sírva fakadt és hozzábújt Pyxishez. A lány kétségbeesetten átölelte a kisfiút. Corvus nem kedvelte Magnus bácsit. A férfi arcára pillantva látta, hogy ő viszont kedveli Cort, és rosszul érinti a kisfiú reakciója.

Sagitta szemmel láthatóan nem értette, mi történik, de mivel Corvus is sírt, ő is elpityeredett. Átkéredzkedett az apja vállára.

– Papa, nincs más megoldás? – reménykedett Pyxis, de Aries szomorú arcából ítélve úgy látta, komoly a dolog. Két lányával a vállán fordult a legidősebb gyermeke felé.

– Sajnálom, kincsem. Ha jól alakulnak a dolgok, elmegyek értetek és minden rendben lesz.

Pyxis könnyekkel a szemében bólintott.

– Magnus majd vigyáz rátok. Nem lesz semmi baj.

Magnus bácsi elszántan bólintott. Aries felé fordult.

– Most már tényleg mennünk kell.

Pyxis rettentő hangosnak találta már a közeledő bosszúállókat.

– Nemsokára találkozunk. – Aries homlokon csókolta Azurát, majd átadta Magnus bácsinak. A kislány értetlenül pislogott párat, de végül gügyögni kezdte Magnus bácsi nevét és a nyakába fúrta a fejecskéjét. Aries magához szorította Sagittát, a fülébe súgott valamit, majd letette a földre. Sagitta Magnus bácsi térdéig hátrált. Aries leguggolt Corvus elé, aki nagy nehezen elszakadt a nővérétől. Pyxis fájó szívvel figyelte, ahogy az öccse az apjuk vállán zokog. Végül Aries eltolta magától, arcon csókolta, és Corvus lesütött szemmel elhátrált. Most Pyxis következett, a lány tudta jól. Aries felé fordult, és két tenyerét rásimította az arcára.

– Ne félj, Pyxis, rendben? – Azzal őt is arcon csókolta és elengedte. A kislány kicsit csalódottan lépett Cor mellé. Azt hitte, apja talán valami személyes búcsút mond neki. De talán épp azért nem búcsúzkodott a papája, mert nem lesz rá szükség. Visszatérnek ide, és nem lesz semmi baj.

– Vigyázz rájuk, Magnus! – Aries fölegyenesedett, Magnus bácsihoz lépett, és a férfiéhoz érintette az ajkát. Pyxisnek meglepődni sem volt ideje, mert Magnus már tolta is a hátsó ajtó felé.

– Nem lesz baj, Cenric. Te pedig vigyázz magadra!

Hideg volt kint, a csillagok alatt. Pyxis majd’ megvakult a hirtelen a szemébe tűző fénytől – a fáklyás tömeg már a domboldalon masírozott fölfelé. Hangos kiabálásuktól nem hallhatták őket.

– Miért hívtad a papát úgy? – kérdezte ellenségesen Corvus, és megtorpant. Pyxis húzni kezdte.

– Mert az a neve – felelte Magnus bácsi egyszerűen, és tenyere gyengéd nyomásával tovább noszogatta a kisfiút.

Már beértek a fák közé, amikor a házuk lángra gyúlt. Pyxis lélegzete elakadt, és legszívesebben visszafutott volna az apjáért.

– A papa miért nem jön? – sürgette Magnus bácsit. A férfi döbbenten meredt a lángoló házra. Öltözéke visszaverte a tűz fényét. Corvus Pyxishez bújt, Sagitta felsikoltott. Azura csendben sírt.

– Azt hitte, csak varázstalanok támadják… de ezek mágusok – mondta Magnus bácsi rekedten. Pyxis felé pördült és a kezébe nyomta Azurát. – Muszáj visszamennem apátokért. Ezt nem élné túl nélkülem.

– Ennyire fontosnak érzed magad? – kiabálta csukladozó hangon Corvus. Magnus bácsi Pyxis szemébe nézett, nem törődve a kisfiúval.

– Nyitok nektek egy portált. Egy ismerősömhöz küldelek bennetek, ő vigyázni fog rátok. Egy magas, szőke hölgy. Meg fogjátok ismerni – hadarta Magnus bácsi. Pyxis dühe fellobbant, akárcsak pár pillanattal ezelőtt a háza.

– Nem hagyhatsz itt minket! A papa azt mondta…

– Szeretnéd, ha a papád benn égne abban a házban? – kérdezett vissza élesen Magnus bácsi. Pyxis összeszorította a száját és nem felelt.

– Pompás. Akkor tedd, amit mondtam. – Magnus bácsi ujjaiból kék szikrák törtek ki, és egy téglalapot rajzolt a semmibe. – Vigyázz a testvéreidre, Pyxis. Képes vagy rá. Járjatok szerencsével!

Azzal Magnus bácsi fogta magát, és elrohant a tűz felé. Pyxis mérgesen dohogott magában.

– Nincs ember, aki ennél a tuloknál kevésbé értene a gyerekekhez!

– Nézd, Pyxis, mindjárt eltűnik a varázslap! – sürgette a kis Sagitta, aki a térdébe kapaszkodott. Pyxis sóhajtott, magához szorította a vállán hüppögő Azurát, megfogta Corvus kezét, és utasította Sagittát, hogy kapaszkodjon belé.

– Indulunk! Nehogy eleresszetek! – figyelmeztette őket, és lehunyva a szemét belelépett a villogó, gomolygó ködös téglalapba.

*az idézet a Bogar Bárd meséi című könyvből származik