Nóra rövid éltű szabadsága ~ Henrik Ibsen Babaház című színművének folytatása

Nóra rövid éltű szabadsága

Színdarab három felvonásban

I. felvonás

A ház előtt, az utcán sötét van, csak egy gázlámpa ad gyér fényt. Jobbra-balra sötét üzletek sorakoznak, az utcán kevesen járnak csak, bérkocsik zötyögnek át az úton. Nóra kabátban, táskával a kezében, arcán felszabadult mosollyal áll a járdán.

NÓRA Szabadság! Annyi év rabság után… Szabad lettem. (Sóhajt, behunyja a szemét, arcát az ég felé fordítja, áhítat keríti hatalmába) Szabad lettem. Végre… önmagam lehetek, önmagamé, a saját magam ura. Nem tartozok senkihez. Ámde… ki is vagyok én? Honnan kellene tudnom, mikor időm, helyem, lehetőségem nem volt ezen elgondolkodni? (Félig megfordul, felnéz egykori lakása ablakaiból áradó fényre) Helmer még nem alszik, csak ül és mereng, minden bizonnyal nem tudja, mit kellene tennie. Habár soha nem mutatta, hogy szüksége volna rám, nélkülem mégsem tud mihez kezdeni… (Összeszorítja a száját, határozottan újra az utca felé fordul) Én viszont elengedem őt, magam leszek a saját világomnak ura, mostantól mindörökké.

(Nagy levegőt vesz, és homlokegyenest elindul előre, nem néz se jobbra, se balra; nem veszi észre a balról felé tartó bérkocsit, ami aztán hatalmas csattanás következtében nekiszalad Nórának. Minden elsötétül, csak Nóra sikolya hallatszik.)

II. felvonás

Helmer ugyanott ül ugyanúgy, mint amikor és ahogyan Nóra otthagyta. Bámul maga elé, az ujjai között Nóra gyűrűjét forgatja.

HELMER Csoda… Uram, csodáért könyörgök! Add, hogy ez a makacs, önfejű, szeszélyes gyermek rájöjjön vétkére, benőjön feje lágya, képes legyen végre gondolkozni! Add, hogy az én kis Nórácskám visszatérjen! Add meg nekem ezt a csodát!

Feláll a díványról, tesz pár lépést erre, pár lépést arra, gondterhelt az arca. Végül az ablakhoz lép, nekitámaszkodik az ablakkeretnek. A gyűrűt a magasba emeli, ahhoz beszél.

HELMER Hogy megzavarodtál, drága pacsirtám… milyen kegyetlen szavak hagyták el azt az apró, csókolnivaló kis szájacskádat… (Halkan dünnyög, csak a bajsza alatt. Megrázza a fejét, majd félrehúzza a függönyt, lenéz az utcára) No nézd csak! A kis madárka még nem vett erőt magán, még nem röppent ki az édenkertből, amit ő kalickának nevezett. Tán meggondolja magát, visszajön? Édes kicsi Nórácskám, légy okos, légy türelmes, ne add át magad a féktelen viharnak, mely most lelkedben tombol… ez a kényes ügy az apád pénzével, ez zavarta meg botor fejecskédet… (Csókot nyom a gyűrűre, a tenyerét az ablaküvegre nyomja. Nórát figyeli, majd felkiált) Idenéz! Vágyódik vissza a melegbe, a biztonságba. Kint biztos fázik, alig öltött fel valami melegruhát, csak épp, ami a keze ügyébe került. Kis pacsirtám, gyere vissza, gyere! Majd én felmelegítlek, a családi melegség újra belebújik kihűlt lelkedbe. Leülsz a kandalló mellé, lábacskáid a tűz felé dugod, épp csak annyira, hogy a lángok hője csiklandozza csupasz talpad, de fájdalmat ne érezz… Na, kis madárkám, szökdécselj vissza ide! (Egyre ingerültebben beszél, ahogy Nóra lent elfordul tőle. Helmer idegesen szorongatja a gyűrűt és a függönyt) Nórácskám… ne bolondozz… (Sóhajt és megtapogatja a nyakkendőjét) Lemegyek és beszélek vele, visszahozom, és… (Hirtelen megakad a beszédben) Uramisten! (Látja, amint elütik a feleségét, hallja a sikolyát, eltorzul az arca, a kezéből kiesik a gyűrű) Teremtőm, most segíts! Dajka, dajka, Anna Marie, hívja Rank doktort, Nóra megsérült! (Kétségbeesetten kiabál, még Rankot is hívja, amikor őt már nem lehet)

(Lázas rohangálás kezdődik a színen, ajtók nyitódnak-csukódnak, Anne Marie rohan ki a szobából. Helmer kabát nélkül rohan ki a színről)

III. felvonás

Fehér szoba, egy kórterem. Egy ágy áll középen, Nóra fekszik rajta eszméletlenül, álláig húzva a takaró. Az ágy mellett egy éjjeliszekrény és egy szék áll. A széken Helmer ül, előrehajolva nézi Nórát. Sötét van, csak egy gyertya ég az éjjeliszekrényen.

HELMER Ó, Nóra, Nóra… Mindig olyan heves és meggondolatlan voltál. (A hangja halk, fáradt. A hajába túr, majd megcsavarja ujján a jegygyűrűjét) Azonban vitathatatlan a tény: hatalmas erővel bírsz. Egy kocsi rohant neked, de te kiálltad az élet próbáját, itt vagy. Zúzódásokkal, kék-zöld foltokkal, törött csontokkal, de te, édes Nórám, még mindig a földi világban csapkodsz lekonyuló szárnyaiddal, nem szabadultál el az égbe, hol végeláthatatlan kékségben bukfencezhetnél bárányfelhők között. Ó, nem! Itt maradsz velem, édes Nóra… itt, ugye? Mindennap etetlek meleg levessel, gondoskodom rólad, forróvizes kendőt terítek a nyakadra. (Csókot lehel Nóra homlokára, de az nem ébred föl rá) Tudod, csodában reménykedtem, ami visszavezet hozzám. Csodát kívántam, hogy visszatérj hozzám. És… a csoda megtörtént, itt vagy: de milyen áron! Meghalhattál volna, édes Nóra! A doktor úr, Rank doktor barátja azt mondotta, élet s halál határmezsgyéjén lebegtél ideig-óráig, mígnem makacsságod és erősséged győzött. Nem ébredtél föl azóta, de én tudom: hallasz. Hallasz és érted szavam, és most talán végre megvilágosodsz. Szeretlek, édes Nórám, és nem fogom hagyni, hogy elragadjon tőlem bármi – pillanatnyi hevességed, szeszélyed, vagy az élet. Nem, nekünk együtt kell maradnunk, Nóra. Megteszek mindent, hogy jobban érezd magad. Látom, micsoda szemfényvesztésnek voltam tanúja: nem vagy gyönge, törékeny kislány már, többet is bírsz tán, mint én. (Megsimogatja Nóra haját, gyengéden megcirógatja az arcát) Nekünk nem szabad elválnunk, minden erre utal! Az élet egymásnak teremtett minket, és egy úton is terelget minket tova, egészen annak végéig. (Előredől, homlokát az ágy szélének támasztja Nóra karja mellett. Suttog) Meglásd, így lesz…

 2022. 01. 09.

Boccaccio: Dekameron átirat ~ Erdő és Magány ~ Azuraverzum

Élesnyelvű Johanna és a nemes Corvus meséje

Ursula meséje szomorúan végződött, a pár szerelme sosem teljesedhetett be, meghaltak, egyikük háborúban, másik búbánatban. S midőn a Királynő továbbadta a soron következőnek a szót, Lilly úgy döntött, az ő története is egy szerelmespárról fog szólni.

– A történetük nem volt ugyan zökkenőmentes, de pár jó barát segítségével kezükbe vették életük irányítását, és harcoltak szerelmükért. Néhány szerencsétlenség közbeszólt, de találékonyságuknak köszönhetően elszöktek a bajok elől, s ki tudja? Talán még ma is boldogan élnek.

 

A koromfekete hajú, éles nyelvű Johanna egy favágó lányaként született, s szobalányként dolgozott egy firenzei özvegy nemesasszony (egy valóságos boszorkány) palotájában. Sepregetett egész nap, takarított, és fogcsikorgatva tűrte a verést, amit az özvegy szabott ki rá büntetésként, ha porszem maradt az ablak üvegén. Lyra kegyetlen egy dáma. Négy gyermeket szült (vélhetőn különböző férfiak voltak az édesapák), s erőszakosan meghatározta, kivel házasodjanak. A második legidősebb gyermeknek, az egy szem legénynek is kinézte már a tökéletes asszonyt: egy velencei nemesember legkisebb s egyben legszebb leányát, Cassandrát. Azonban a fiú, Corvus szíve másért dobogott – a koromfekete hajú, éles nyelvű Johannáért. Nem kellettek neki a természetesen hullámos vörös fürtök, az elbűvölő smaragdzöld szempár, a telt ajkak, nem, őneki csakis az aprócska szobalányra volt szüksége, hogy élete hátralévő része boldogságban teljen el. Sokáig udvarolt a leánynak, mikor anyja a ház másik végében hímezgetett, vagy mikor a házsártos barátnőit látogatta meg, de Johanna mindig elkergette csípős megjegyzésével és a seprűje nyelével. De az élesnyelvű Johanna sem tagadhatta le, hogy tetszik neki az ifjú bókolása. Corvus sötét, okosan csillogó szeme, édes mosolya, kedves csipkelődése melegséget ébresztett szívében s gyomrában, és egy idő után nem kérette magát, ha a fiú mögé lopakodott s közel húzta magához vagy csókot nyomott kócos kontyára.

Johanna nem tudott a Cassandra nevű hölgyről, s amikor Corvus mesélt róla neki, először elkeseredett, aztán dühös lett s tarkón csapta szerelmét a seprűnyéllel. Corvus fejét masszírozva adta elő tervét: van egy Deneb nevezetű barátja, ki szívesörömest segítene nekik. Remek méregkeverő hírében áll, kikever majd egy különleges mérget, amit titokban beleönthetnek Cassandra italába, s mitől a hölgy éjjel kileheli a lelkét, és mire fölfedezik a holttestet, addigra ők már rég a hegyekben járnak. Johanna eleinte nem értékelte az ötletet, de mikor az ifjú elmondotta neki, hogy az édesanyja hétvégére tűzte ki a vörös hajú leánnyal való menyegző időpontját, eltökélten bólintott.

A Deneb nevezetű barát egy Daphne nevezetű barátnő segítségével a hét közepére el is készítette a kívánt hatású italt. Épp idejében, ugyanis Cassandra és édesapja Corvus családjának palotájába érkezett, hogy az ifjú pár megismerhesse egymást. Corvus három nővére tudott a szobalánnyal való kapcsolatáról és a szökési tervről, s szívesen segédkeztek is. Vacsora közben finoman gúnyolták az idegen hölgyet, szemtelenkedtek az örömapával (édesanyjuk nem győzte küldözgetni feléjük a gyilkos pillantásokat), majd feszült izgalommal figyelték, ahogy a vörös hajú kisasszony a szájához emeli a méregtől teli vörösboros kupát.

Johanna mindeddig a kertben várakozott egy fa tövében, nagyokat szippantott a balzsamos, kora esti levegőből, szíve vadul dobogott; kevés holmiját egy aprócska kendőbe csomagolta be, s várta, hogy a nap lemenetelével nyugovóra térjen a család. Megbeszélte Corvusszal, hogy az első csillag feljövetelekor a tölgy alatt találkoznak, s amint a fiú nővérei gyertyát gyújtanak a harmadik ablakban, ha Cassandra elhunyt, nekiindulnak a nagy világnak.

Corvus hamar ki is ért az ő Johannájához, összebújva várták a fényt, ami pár percen belül fel is villant a harmadik ablak sarkában. Akkor diadalittas csókot váltottak, s eliramodtak az éjbe. Az éjszakát egy üregben töltötték, s egymást melegítve szenderültek el. Másnap reggel abban a tudatban tértek magukhoz, hogy szabadok és szabadon szerethetik egymást, csókolták a másik ajkát, ölelték a másik testét, s mikor észbe kaptak, hogy folytatniuk kéne az utat, s kimásztak az üregből, bajban találtak magukat: fegyveres őrök állták körül őket.

– Gyilkossági kísérlet gyanújában elkísérünk bennetek a bíróhoz! – közölte az egyik katona. A két fiatal egymásra nézett. Vajon mi baj történhetett?

A bíró előtt szorosan egymás mellett álltak ugyan, de nem kulcsolták össze ujjaikat, hogy hangsúlyozzák összetartozásukat. Ledöbbentek, amikor maga a vörös hajú menyecske, Cassandra nézett velük farkasszemet, azzal az elbűvölő smaragdzöld tekintetével. A kisasszony elmesélte, hogy az éjjel rosszul érezte magát (s még most is kicsit kótyagos), így hát megnézette a szolgákkal az előző esti vacsoráját, s az emberek mérget találtak a kupájába száradva. Corvus és Johanna megkövülve hallgatták a történetet, nem tudták elképzelni, miként gyógyulhatott meg a kisasszony a káros ital elfogyasztása után. A szerelmesek újból egymásra néztek, s egyszerre nyitották ajkukat védekező beszéd elmondására, de ekkor zavargás tört ki a téren összegyűlt emberek közt. Corvus két húga, Sagitta és Azura egy firenzei lányt húzott maga után, őket Deneb és Daphne, a méregkeverők követték, s kiabáltak, hogy megtalálták az igazi méregkeverőt, az összeesküvőt! A történetük szerint a lány, Erica Corvus ifjúkori szerelme volt (Johanna éles szemmel sandított kedvesére), s nem bírta elviselni, hogy a fiú most nősülni készül, így mérget kevert a kisasszony italába. Beszökött az ablakon, miközben a vacsorát készítették a szakácsok. Johanna és Corvus buzgón bólogattak, bár nemigen értették, miről beszélnek barátaik. A bíró egy ideig zavart arckifejezéssel kapkodta szemét ide-oda a vádlók, az új vádlott, a régi vádlottak s a valamilyen csoda folytán életben maradt áldozat között, majd nyílttéri verésre, és nem akasztásra ítélte a „gyilkossági kísérletet elkövető” lányt, mivel az áldozat végül nem hunyt el, s mivel a bíró úr különben sem volt biztos abban, ki lehetett az igazi bűnös.

A tárgyalás után Corvus testvérei s a méregkeverők odasettenkedtek a párhoz és elmesélték nekik a valódi történetet, miszerint a lány, Corvus egykori szerelme (Johanna megint csak ferdén nézett a fiúra), megneszelte a hírt, hogy Deneb és Daphne mérget kevernek Corvus menyasszonya számára, s a múltból maradt bosszúvágytól hajtva valóban beszökött a konyhába és ellenszert csöpögtetett a kupába, ami miatt Cassandra nem halt meg, ám rosszul lett, s így később fölfedezte a megszáradt mérget a boroskupában. A bizonyíték megtalálásakor jelen volt egy szolgáló, aki különösen nem szerette Johannát, s tudott az úrfival való kapcsolatról, s kapva kapott az alkalmon – rögtön piszkította is be a lány nevét, amikor lehetősége nyílt rá.

Azonban a pár nem sokáig örülhetett, a legidősebb leány, Pyxis érkezett meg aggódó arckifejezéssel: édesanyjuk roppant mérges, természetesen nem hitte el a mesét, amit a kisebb lányok találtak ki, s megparancsolta, ha Johanna most rögtön nem hagyja el a várost, akkor rágyújtja az apjára a házát. Johannát sosem szerette igazán az apja (őt hibáztatta felesége haláláért, ki szülés közben halt meg), s a lány sem érzett különösebb vonzalmat őse iránt, de félelemmel telt szívvel fordult Corvus felé, aki gondolkodás nélkül csókolta is végig húgait s barátait, majd megragadta Johanna kezét, s mondotta, meneküljenek, míg lehet, mielőtt a gonosz, kegyetlen boszorkány utánuk nem nyújtja karmos kezeit. S így is lett, menekültek, s Lyra hiába nyújtogatta utánuk karmos kezeit, Corvus nővérei távolról, ravasz cselekkel mentették meg testvérüket és igaz szerelmét anyjuk lesújtani vágyó haragjától.