Bökött csokoládé ~ 3. rész

 Bonnie és Newt rögtön felkapta a fejét. Futárok szaladtak az Útvesztő kapujából, egy testet cipeltek úgy négyen.

– Mi a franc? – motyogta, és ledobta a kést meg a fenőkövet.

– Ez Gally – rebegte Bonnie, és a pad lapjába vágta a bicskát. A penge alig kerülte el pár centivel a lány combját. Mindketten felpattantak és futásnak eredtek.

– Mi történt? – kiáltott oda útközben a tisztársaknak Newt. – Mi van Gallyvel?

– Megszúrták! – hangzott a felelet a ziháló Bentől. Bonnie lábai egy pillanatra megrogytak, Newt utánakapott, de a lány végül zökkenés vagy esés nélkül szaladt tovább. Newt agyán akaratlanul is átfutott a gondolat, hogy Bonnie-ból talán jó Futár lehetne, de gyorsan megrázta a fejét és a jelenlegi problémára koncentrált.

– Megbökték? – Alby hangja harsant valahonnan a Tisztásról. Newt és Bonnie lefékeztek a Futárok mellett, akik körbeállták Gally vonagló testét. Kóroncok rohantak feléjük. Bonnie a szájára tapasztotta a tenyerét és némán zokogott. Newt átkarolta a vállát, és közben odaintette magához Minhót.

– Mi a fene történt vele? – kérdezte halkan. Azért hallotta, hogy Bonnie visszafojtja sírását és figyel.

– Franc tudja – vágta rá Minho, nem igazán ügyelve rá, hogy csöndesen beszéljen. Többen pillantottak felé és hallgatták. – Gondolom, kiszökött…én megyek,megyek, aztán egyszer futás közben mit hallok? Üvölt a vacadék. Siratók bökhették meg.

– De minek ment ki? – tette föl valaki a kérdést, ami Newtot is foglalkoztatta. Elméletek kezdtek röpködni, hangok folytak össze. Bonnie egyszer csak meghúzogatta Newt vállán az inget és fölemelte az állát. A fiú füléhez hajolt.

– Mi lesz azzal, akit megszúrnak, Newt?

Newt beleborzongott abba, ahogy a lány lehelete a bőrét csiklandozta.

– Visszatérnek az emlékei… – suttogta Newt, és inkább nem mondta el a Sirató-szúrás többi következményét. Bonnie válla megremegett és a fiú nyakhajlatába fúrta az arcát. Newt érezte, hogy a könnyek megnedvesítik a bőrét és az ingét. A szíve majd összetört, ahogy a keservesen síró lányt ölelte.

– Bonnie, Bonnie… – Egyre csak a nevét tudta hajtogatni. Bonnie ettől ugyan nem sírt kevésbé eleinte, de percek múlva elcsendesült. Gallyt bevitték a gyengélkedőre, Newt pedig csak bámult utána, Bonnie-val a karjaiban.

/*/

– Be akarok menni hozzá – mondta követelőzőn Bonnie. A szemei még mindig pirosak és dagadtak voltak kicsit, úgyhogy talán ez volt az, amiért végül a srácoknak megesett rajta a szívük.

– Még nem ébredt föl – mondták neki, de ez sem hatotta meg. Newtot igazából az lepte volna meg, ha meghatotta volna a dolog.

Bonnie Newt kezét szorongatta, és kérdés nélkül behúzta maga után. A fiú zavarban volt, de Bonnie mellett kellett lennie, ezt tisztán érezte. Hiába ellenkezett, hiába mondta a lánynak, hogy semmi értelme bemenni, Bonnie nem hallgatott rá. Csak dörmögött és megvádolta, hogy utálja Gallyt. Ami, mondjuk, részben igaz is volt.

– Szerinted miattam csinálta? – kérdezte halkan a lány. Newt megvonta a vállát. A kis faházikóban Gally ott feküdt egy ágyon, fehér paplanok között.

– El tudom képzelni – mondta Newt elgondolkodva. Tényleg el tudta képzelni – más oka nem igen lehetett a bököttnek, hogy megszúrassa magát.

Bonnie a fejét csóválta, és elengedte Newt kezét, hogy a sajátját ökölbe szoríthassa maga mellett.

– Ez nem igaz. Te nem akarod és nem is tudod elképzelni. Azt hiszed, bolondság az egész, hogy csak kitaláltam! Hülyének gondolsz! – Egyre hangosabb beszélt, Newt pedig egyre kevésbé értette, miről van szó. A lány egyre fagyosabb és dühösebb hangja őt is felmérgesítette, de megvárta, amíg Bonnie befejezi a kiabálást. – Szerinted Gally csak öngyilkos akart lenni, amiért én így rászálltam… sőt, talán még titkon örülsz is neki, hogy Gally meghal!

Newt elképedt a lány vöröslő képén.

– Miket nem mondasz?! – Bonnie válaszra nyitotta a száját, de Newt kinyúlt és ujját a lány ajkára téve megakadályozta a feleletadást. Mérgesen, de visszafojtott hangon folytatta: – Valóban gőzöm nincs, honnan az égadta fenéből szedted azt, hogy Gally a bátyád, de nem is érdekel! És azt sem tudom, mi a francért rohant ki az Útvesztőbe az a bökött. Hogy láthatnék a fejébe?! Szó sincs róla, hogy örülnék a halálának, oké? Nem csípem a vacadékot, de azért a halálát nem kívánom! – A következő témát direkt hagyta utoljára; beszéd közben az ajtóig hátrált. – Csak azt tudom teljesen biztosan, hogyha öngyilkos akart volna lenni, sokkal jobb módszereket is találhatott volna.

Megpördült a jó lábán. Még hallotta, de nem látta, hogy elakad Bonnie lélegzete. Feltépte az ajtót és kirohant a levegőre.

/*/

A fák közé menekült a többiek elől. Szomorú volt és mérges – magára és Bonnie-ra egyaránt. No meg persze Gallyre. Nem akart sírni, mégis úgy érezte, könnyek marják a szemeit. Tartott tőle, hogy a düh üvöltés kíséretében akar kiszakadni majd belőle, ezért inkább belevágta az öklét egy fába. Fájdalom hasított belé, és eszébe jutott az a nap, amikor levetette magát a falról. Nem akarta elárulni a lánynak, hogy megpróbálta megölni magát, de már késő…

– Tarajos gőte? – Egy megszeppent hang szólította valahonnan a sötétből. Nem tervezett felelni rá, mégis kiszakadt belőle:

– Ne szólíts így.

– Newt, én…sajnálom.

Newt nem felelt. A lány a háta mögött lehetett. A fű zizegett, ahogy Bonnie letaposta. Már a légzését is hallotta, és tisztán érezte a kisugárzását. A bensője bizseregni kezdett, mint mindig, ha a lány a közelében volt.

– Ritkán nem jutok szóhoz – folytatta Bonnie bizonytalanul.

– Rohadtul sajnállak emiatt – gúnyolódott Newt. Fájt, hogy ilyen bántó szavakkal szól Bonnie-hoz, de valami egyszerűen kimondatta vele a szörnyű szavakat.

– Newt, én csak… Teljesen megbolondultam, mert aggódok Gallyért! – sóhajtotta Bonnie. Newt megint nem válaszolt. Ez persze felidegesítette Bonnie-t.

– Na jó, bocsánatot kérek!

Newt nem tudta, a lány mennyire gondolja komolyan. Szeszélyes volt és kiszámíthatatlan, mint a tavasz.

– Oké, ha nem érdekellek, akkor bökd ki, haver, és lekopok! Bocsánatot kértem, mit vársz még?

– Nem várok semmit – felelte Newt csöndesen. Nem szerette a konfliktusokat, nem szeretett a szeretteivel kötekedni vagy veszekedni.

– Akkor meg…? – Bonnie könyörögve szólt hozzá, ami Newtot meglepte. A lány mellé lépett és megragadta a kezét.

– Te…ugye nem?

– Mi ugye nem? – kérdezett vissza Newt, Bonnie elé került, de olyan közel állt hozzá, hogy Newtot kezdte szétmarcangolni a lángoló érzés a mellkasában.

– A…nem érdekes – súgta Bonnie, és lesütötte a szemét. Newt nagy levegőt vett. Valahogy sejtette, mire akar rákérdezni a lány.

– Régen volt. Vagyis… azóta megváltoztak a dolgok. Már van miért maradnom. Már van kiért maradnom – tette hozzá halkan, és… és nem is tudta, mire számított. De nem erre, az biztos – Bonnie előrehajolt, és a fiú szájára tapasztotta a száját. Newt csak egy egészen kicsit habozott, aztán a lány dereka köré fonta a karját. Olyan törékenynek és mégis egyben annyira erősnek találta a kezei közt! Bonnie az ujjaival finoman, szinte szórakozottan húzkodta kissé kócos, és tusolástól még picit nedves haját. Amikor elhúzódott, a fiúra mosolygott.

– Csokoládé – mondta. Newt halkan fölnevetett.

– Tessék?

– Csokoládé ízű vagy – magyarázta Bonnie. A szeme és ajka csillogott a hold pislákoló fényében.

– Azt ettem vacsorára – felelte Newt mosolyogva. Aztán elkomorodott. – Én is elképesztően sajnálom, Bon. Nem lett volna szabad azt mondanom, amit…

Bonnie előrehajolt és újból megcsókolta.

– Felejtsük el ezt az egész dolgot, oké? – kérte. Lecsücsült a földre és maga mellé húzta Newtot is. – Clint szerint Gally felépül, és akkor majd beszélhetek vele. – Újabb csók. Newt ezt határozottan meg tudta volna szokni. Bonnie az arcára is nyomott egy puszit, és ajkát a fiú bőréhez simítva ezt mondta: – Addig… szerintem ne beszéljünk róla.

Newt ezzel egyetértett.

/*/

Nem akarták a tisztársak orrára kötni bimbózó kapcsolatukat, ezért igyekeztek úgy viselkedni, mint eddig, és csak éjjelenként kiszökni a fák közé, hogy lopott perceket tölthessenek együtt úgy, ahogy Newt legszívesebben minden nap minden percét töltötte volna.

– Tudod, Newtie – mondta egy éjjel Bonnie, miután elszakadt Newt ajkától. Egymás mellett feküdtek a fűben, és a csillagokat bámulták. – Vicces, hogy pont te nyerted a fogadást.

– Nem Newtie a nevem, Bon – ismételte Newt ezredjére is. Bár, be kellett vallania, veszettül aranyos volt, ahogy a lány kimondta a fura becenevet. – Miért? Mert annyira elleneztem a francos „versenyt”?

– Nem, mert én elleneztelek téged – vágta rá Bonnie. Felkönyökölt, és Newt fölé hajolt, de a fiú nem engedte, hogy megcsókolja, a hajába túrva eltartotta a lány arcát a sajátjától.

– Ezt meg hogy értsem, kis bökött?

Bonnie kuncogott, és belepuszilt Newt tenyerébe, amitől a fiú teste bizseregni kezdett.

– Nem csíptelek – vallotta be szórakozottan. Ujjait Newt homlokára simította, majd végigvezette ujjbegyét a fiú járomcsontján.

– Miért? – Newt nem akadékoskodott, egyszerűen csak érdekelte, mi volt a probléma.

– Olyan tökfejed volt – felelte Bonnie. Most Newton volt a kuncogás sora.

– Most már nincs?

– Ezt nem mondtam. Csak most már csípem a tökfejed – vigyorgott le rá Bonnie. A hold glóriát rajzolt a lány gubancos haja köré. Sötét szemei csillogtak, arca és elnyíló ajka vöröslött. Olyan gyönyörű volt, hogy Newt szíve szinte belesajdult. Felnyúlt, és a lány tarkóján összefonva az ujjait közelebb vonta magához. Ajkuk puhán simult egymáséhoz. Bonnie keze a fiú inge foszladozó szegélyével játszadozott, és ahogy egymáshoz bújtak, Newt újra megbizonyosodhatott afelől, hogy Bonnie volt az a dolog, ami hiányzott az életéből akkor, amikor – nem is annyira rég – el akarta azt dobni.

/*/

Bonnie Futár lett – Newt alig bírta elviselni a gondolatát, hogy kedvese ekkora veszélyeknek tegye ki magát.

– Minho, ezt nem engedheted – próbált barátja lelkére beszélni, de az csak vigyorgott.

– Félsz, hogy megszúrják szíved hölgyét?

Newt érezte, hogy felforrósodik az arca.

– Ugyan…dehogy…mi a francról beszélsz? – hebegte összevissza. Szánalmasan hangozhatott. Minho jól ki is röhögte.

– Szerinted senki nem veszi észre, hogy éjjelente abba a francos ligetbe szöktök, ki tudja miket csinálni? – biccentett a fák felé a srác, fülig érő szájjal. Newt az ajkait összeszorítva hallgatta – tudta, hogy ez elől nem menekül el. – Jaja, hangok is szűrődnek ide...néhányan panaszkodnak is rátok, nem tudnak aludni. – Minho szája konkrétan majdnem körbe érte a fejét. Newt csak azért rimánkodott magában, hogy legalább a hangját ne emelje föl ennél jobban. – Meg ahogy egymást lesegetitek egész álló nap! Ember, néha én érzem magam kínosan azoktól a tüzes pillantásoktól…

– Jó, ennyi elég… – szakította félbe Newt idegesen. – Tényleg féltem őt, na és?

– Szóval igaz? – vihogott Minho. Newt a homlokát ráncolta.

– Ja, együtt vagyunk vagy nemtom, valami ilyesmi, igenigen. – Nevetséges. Annyira nevetséges volt ezzel a dadogással! Minho röhögcsélve hallgatta.

– Röpködtek ám a fogadások, tesó!

Newt horkantott.

– Már megint miről?

Minho az ujjait hívva segítségül sorolni kezdte:

– Hogy tényleg fölszedted-e, mik történnek éjjelente a ligetben, hogy becézitek egymást, miért titkolóztok, hogy csókol Bonnie és hogy csókolsz te…

Newt feltartotta a kezét. A feje marhára vörös lehetett.

– Oké, oké, elég!

– És hogy honnan jön a csokoládé mániátok – tette még hozzá gyorsan Minho. Newt mérges pillantást vetett a srácra.

– Pofa be!

Minho átkarolta barátját.

– Ne aggódj, kis gőte, vigyázok a barátnődre – ígérte. Newt legszívesebben pofon vágta volna. Baromi kíváncsi volt, hogy ezeket az infókat honnan szedte, de ugyanakkor mégsem akarta tudni, honnan szerezte őket.

– Mást nem is várok el – mondta végül sóhajtva, és megveregette Minho hátát.

/*/

– Nem mentünk be annyira mélyre – mesélte Bonnie az este. Bár kapcsolatuk már nyílt titoknak számított, ugyanúgy kijártak a fák közé. Egymás mellett ültek a falak tövében, combjukon egy kis csomagban csokoládét egyensúlyoztak. – És nem volt annyira fárasztó sem. Bírtam. Meg Minhót is. Nagy arc.

– Igen, az tény, hogy Minhóval jó dolgod van. Ő az egyik legrégebbi itt a Tisztáson – bólogatott Newt. Bonnie letört egy darabot a csokoládéból és Newt szája elé emelte. A fiú ráharapott az édességre, és várta a folytatást.

– Holnap megint kimegyünk. A Térképes hely nagyon tetszett.

Newt hümmögött és a lány fejének döntötte a sajátját.

– Szerinted meg lesz a kiút? Meg fogjuk találni? – kérdezte Bonnie halkan. Newt nem válaszolt. Személy szerint nem hitt ebben. Nem véletlenül akart öngyilkos lenni annak idején. Csodára lenne szükség ahhoz, hogy megtalálják a kivezető utat ebből a vacadék Útvesztőből. De ezeket a gondolatait nem kötötte a lány orrára.

– Clint azt mondta, holnap bemehetsz Gallyhez – jutott eszébe.

– Tényleg? – örvendezett Bonnie. – Marhára érdekel, milyen emlékei jöttek vissza rólam…

– Biztosan csak jók – súgta Newt, és oldalra fordította a fejét, hogy arcon csókolhassa a lányt. – Biztos csak jók… – ismételte, és amikor Bonnie is felé fordult, a szép ívű ajkakra is nyomott egy csókot.

– Remélem – mormogta Bonnie, és letette a földre a csokoládét. Ujjait a fiú arcára simította. Newt elhúzódott és fölnézett az égre, ahol csillagok virítottak, annak ellenére, hogy a napot általában nem szokták látni.

– Gyönyörű az éjszaka – mondta. Bonnie követte a fejével és orrával eszkimópuszit adott Newtnak, mielőtt megcsókolta volna.

– Tényleg az – lehelte Bonnie.

– Tényleg az – ismételte Newt és a lány hajába túrt. Boldog volt, hogy Bonnie-val lehet és egy kicsit elfeledheti a problémáit. Bonnie módszeresen ki tudta űzni elméjéből a gondokat.

 

/*/

– Én Isaac Newtonról kaptam a nevem – töprengett fennhangon Newt. Újabb rönköt állított maga elé és keményen lesújtott a baltájával. Fölegyenesedett, megtörölte a homlokát és a mellette lihegő Bonnie-ra pillantott. – De vajon te ki a frászról kaptad a neved?

A lány vállat vont, miután kettévágott egy fát.

– Anne Bonnyra tippelek.

– Hogy kire? – kérdezett vissza Newt. – Nem ismerek ilyen nevű feltalálónőt.

Bonnie bólintott.

– Mert nem is volt az. – Elvigyorodott és a vállára hajtotta a baltát. – Kalóz volt.

– Kalóz? – Newt szeme előtt megjelent a lány szemkötővel és kampós kézzel. – Miért neveztek volna el egy kalóz után?

– Mert Anne Bonny király volt! Illetve, királynő. Igazi legenda – magyarázta Bonnie. Az arckifejezéséből Newt tudta, hogy hosszas szónoklat veszi kezdetét. – A tengereket járta, kalózhajókon utazott, a szél belekapott a hajába, sós permet csípte pirosra bőrét…elképesztő élet lehetett! Ő volt az első, vagy ha nem is az első, de legalább a leghíresebb női kalóz. Egyszer ugyan elkapták…és „dús keblének látványából” – idézőjelet rajzolt az égbe az ujjaival – rá is jöttek, hogy nő. De végül nem végezték ki és nem akasztották föl, mert terhes volt. Lelépett, és máshol új életet kezdett.

Newt csak ámult.

– Honnan a francból tudsz ennyi mindent erről a nőről?

– Hát, róla kaptam a nevem.

– Nem semmi – ismerte el Newt. – Én Newtonról csak annyit tudok, hogy fizikus volt és hogy szerette az almát.

– Te is szereted az almát?

Newt nevetve bólintott.

– Ja, Serpenyő mindig félreteszi nekem a legszebbeket.

Rövid hallgatás és néhány csapás után Bonnie folytatta.

– Tudod, amikor futok az Útvesztőben, néha lehunyom a szemem, és…

Newt nem bírta megállni kuncogás nélkül.

– És neki futsz a falnak?

Bonnie mérgesen pillantott rá.

– Fogd be, tarajos gőte! – Megköszörülte a torkát és visszatért a hosszasan-beszélő-állapotába. – Szóval, néha lehunyom a szemem és azt képzelem, hogy hajózom. Hogy a tengerről fújó szelekkel futok szembe, hogy bármikor nekifuthatok egy zátonynak…

– Bon, nem elég meghódítanod a földet, neked a víz is kell? – Newt a fejét ingatta. Bonnie is.

– Ezt nem érted, Newt! Elképesztő szabadság lehet ott kinn a nyíltvízen! Gondolj csak bele…

– A saját szíved sajdítod – korholta Newt. – Előbb jussunk ki az Útvesztőből, aztán majd megkeressük az óceánt, okés?

Bonnie lehangoltan bólintott.

– Ja.

Erőteljes lendítéssel kettéhasított egy farönköt. Newt elégedetten nyugtázta, hogy jól fogja a szerszámot.

– Azt hiszem, többet nem kerülsz fogságba a gyengélkedőn – vélekedett.

– Úgy gondolod? – Bonnie fáradt vigyort villantott rá. Newt visszavigyorgott.

– Feltéve, ha befejezed a csukott szemmel rohangálást. Az sokat ront az esélyeiden.

Bonnie nevetve-fújtatva csapta meg a fiú vállát.

/*/

Bonnie pityeregve jött ki Gallytől.

– Na, mit mondott? – sürgette a válaszadással Newt. Odalépett a lányhoz és átkarolta.

– Emlékszik – szipogta. Newt nem tudta, ennek örüljön-e vagy sem.

– Mire? – kérdezte óvatosan.

– Mindenre. Tudja, hogy a bátyám – dünnyögte Bonnie Newt vállába. – Emlékszik a szüleinkre. És… – halkan elnevette magát – hajósok voltak. Tengerészek. Felfedezők! El tudod ezt képzelni?

Newt mosolygott, és próbált nem venni tudomást arról, hogy a szülei csak „voltak”.

– Ez csodálatos, Bonnie! – Newt fölemelte a kezét és ingujját feltűrve letörölte, a lány könnyeit. – Akkor…szent a béke köztetek?

– Háát…azt nem mondanám – rázta a fejét Bonnie. Newt tanácstalanul pillantott rá.

– Hogy érted?

Bonnie elkeseredetten vállat vont.

– Azt mondta, én hoztam őt a VESZETT-hez. Pedig azt sem tudom, pontosan mi is az. Lehet, nekem is meg kellene szúratnom magam…

Newt szembepördült a lánnyal és megragadta a vállait. Mélyen a szemébe nézve mondta:

– Ezt meg ne halljam még egyszer!

Bonnie megforgatta könnyes szemeit.

– Mama, tudod, hogy nem beszélek komolyan.

Newt rászorított a vállára.

– Bonnie, fogd föl, ez nem vicces! Bele is halhatsz!

– Hű, csak azt nee – felelte affektálva a lány. Newt mérgesen hátrébb lépett. Nagy levegőt vett, hogy lehiggadjon.

– Hagyd abba! Csak kikészített téged Gally vádja. Legjobb lenne, ha vennél egy hideg zuhanyt és lenyugodnál.

Bonnie összeszorított szájjal sütötte le a szemét.

– Ja – mondta, azzal kikerülve Newtot elhagyta a házat.

/*/

Este Bonnie nem jött. Newt hiába várt rá órákig a fánál, ami alatt ülni szoktak. Bonnie nem jött. Végül a fiú szeme álomra hunyódott…

Másnap reggel Minhóra kelt.

– Mi történt a csajjal, Newt?

– Hogy érted, hogy mi történt? – ijedt meg rögtön a fiú. Alig tudta kinyitni a szemét, a hirtelen jött fény elvakította. Barátja a Futár felszerélésében állt előtte, aggódva ráncolta a homlokát – pedig Minho nem az a kifejezetten aggódós típus.

– Nincs sehol. Azt hittem, veled van.

– Nem, nincs – vágta rá Newt. Felpattant, és zaklatottan a hajába túrva körbefordult. – Nem jött ide az este sem. Utoljára annál a baromnál láttam.

– Melyiknél?

– Gally – suttogta Newt. – Ó, ne…

Nem gondolhatta komolyan, amit tegnap este mondott – nyugtatta magát a lelke egyik fele. A másik pedig keserűen belátta: de még mennyire, hogy komolyan gondolta!

– Adj egy futócipőt és táskát! – utasította Newt. Minho kérdezősködés nélkül engedelmeskedett. Newt Serpenyő birodalma felé vette az irányt. A srác aggódó pillantást vetett rá, és szó nélkül a kezébe nyomott egy tábla csokoládét, és Newt intésére egy palack vizet és előre csomagolt élelmet is.

Newt a Kapuk egyikéhez sétált, és bevárta Minhót, aki a holmija nélkül érkezett.

– Mit művelsz? – sziszegte Newt mérgesen, végigmérve barátját.

– Haver, sánta vagy! – mutatott rá a nyilvánvaló tényre Minho, és a szőke fiú vállára tette a kezét. – Ne aggódj, visszahozom neked a csajt, ha belegebedek is!

/*/

De Minho este egyedül tért vissza. Newt egész álló nap a Kapuk előtt strázsált, mindegyiket végigjárta, szépen sorjában, órákat töltött előttük. De semmi jel. Bonnie nem érkezett meg, Newt nem hallotta a távolból a zihálását, de még a sikítását sem. Serpenyő hozott neki ételt, de nem kívánt semmit. Az evésről a zsebébe rejtett csokoládé jutott az eszébe, és hogy mennyire szívesen csámcsogna rajta most Bonnie-val az oldalán. Egy fa alatt ülve, vagy az erdőben sétálva, arról vitatkozva, hogy miért bőgnek olyan szomorúan Winston tehenei. Vagy Bonnie épp azt ecsetelné, mennyire jó lehet repülni, tengerben úszni, kaméleont simogatni, hamburgert enni...

– Sajnálom, Newt – mondta most Minho, a fiú vállára téve a kezét. – Meg sem álltam egész nap… de Bonnie-nak nyoma sincs.

Newt legszívesebben szájon vágta volna Minhót, de nem tette. Átgondolta, hogy szóljanak-e Albynek, aki valószínűleg a még mindig eszméletlen Nicknél lehetett, de végül rájött, hogy nem feltétlenül van rá idejük.

– Mikor csukódnak a kapuk? – kérdezte, próbálva leplezni hangja remegését.

– Tizenöt percen belül – felelte az órájára pillantva Minho. Newt bólintott.

– Reggel ennél a kapunál látta az egyik bökött – mondta Serpenyő, aki időközben csatlakozott hozzájuk.

– Akkor reméljük itt is jön vissza – bólogatott Minho. Átizzadt pólóban és látványosan fáradtan is ott maradt barátja mellett. Newt marhára értékelte volna a gesztust, ha Bonnie épp mellette ácsorgott volna, a kezét fogva vagy akár gúnyolódva.

– Tíz perc – suttogta egy idő elteltével Minho. Newt elkeseredve állt a küszöbön, előrebámult, és várta a lehetetlent.

– Vissza fog jönni – mondta Serpenyő. Newt nem hitt benne. Magában számolt – öt perc.

Már épp hajlandó lett volna feladni és teljesen összetörve visszamenni a táborba kitalálni valamit, amikor távoli, halk zajt hallott – ismerős ritmusban dobogó lábak zaját.

Összeszorította a száját, és gondolkodás nélkül átlépte az Útvesztő küszöbét.

/*/

Minho persze rögtön utána lendült.

– Maradj, Minho! – utasította Newt.

– Tessék? – kérdezett vissza a srác közvetlenül mögüle.

– Azt mondtam: maradj! Tűnés! Elég lesz csak nekünk visszapréselődnünk Bonnie-val. – Amikor Minho továbbra sem mozdult, Newt keményen rárivallott. – Nyomás innen! Rangban fölötted állok, úgyhogy most rögtön húzzál vissza!

Minho végül nagyon lassan, komoly arccal bólintott.

– Maradj, akármi történjék is! A tisztársak nem veszíthetnek el téged, Min.

A srác kelletlenül bár, de visszafordult. Közben Newt egyre hangosabbnak érzékelte a lábdobogást.

– Két perc, Newt! – szólt a Tisztásról Serpenyő. Newt a tisztársak zúgolódását hallotta.

– Valaki szóljon Nicknek vagy Albynak…

– Ő Gallynél van…

– Mit csinál ez a bökött?

– Meg fog halni…

Newt nem törődött velük, bicegett tovább az első elágazás felé.

– Egy perc! – figyelmeztette reszkető hangon Serpenyő. Newt az ajkába harapott. Nem fog visszafordulni.

– Fél perc! – kiáltotta kétségbeesetten valaki. A hangot nem tudta beazonosítani, mert elvonta a figyelmét a sarok, ami mögül hirtelen előbukkant ő – kócosan, koszosan, kicsit sántítva és rém bosszús kifejezéssel.

Az ajtók szörnyű hang kíséretében záródni kezdtek, de Newt és Bonnie egy pillanatig még bámulták egymást.

– Fuss – lehelte Bonnie, Newt sarkon fordult, hogy fusson, de látta, hogy a lány nem követi és hang nélkül, erőtlenül térde rogy.

/*/

– Nélküled nem megyek sehova – mondta Newt, de hangját elnyomta a falak éles csikorgása. Tompán hallotta a tisztársak kiabálását, hogy hagyja ott Bonnie-t, de határozott léptekkel visszament a lányhoz. Nem rohant, hogy visszarángassa a Tisztásra – tudta, hogy már reménytelen a dolog. Nem érnek vissza időben, túl messze van, ráadásul egyikük sánta, a másik meg holtfáradt.

– Szép munka. Kinyírtad magad – morogta Bonnie, amikor a fiú letérdelt előtte. Newt fáradtan rámosolygott és a lány cserepes, kiszáradt ajkához érintette a sajátját.

Az ajtók hangos csattanással bezáródtak mögöttük. Bonnie a fiú karjába borult, az arcát Newt nyakába temette.

– Semmi baj nem lesz – suttogta Newt.

– Nem lett volna szabad visszajönnöd – dünnyögte a lány. Newt erősebben szorította magához. Az ég sötét volt, a levegő lehűlt.

– Semmi baj nem lesz – ismételte hangosabban, és eltolta magától Bonnie-t.

– Ja, csak agyonszúrnak és fölfalnak a Siratók – hunyorgott rá a lány.

– Úgyis elegem volt a bökött tisztársakból – húzta erőltetett vigyorra a száját Newt. Bonnie erőtlenül megcsapta a vállát.

– Nem sikerült megszúratnom magam – újságolta Bonnie. Newt megpaskolta a hátát.

– Azt hiszem, történtek ennél rosszabb dolgok is az életedben.

Bonnie a fejét csóválva halványan felnevetett.

– Illetve, történni fognak – tette hozzá elszontyolodva, ujjait a fiú ujjai közé fonva.

– De legalább van nálam csokoládé – húzta elő az említett csomagot Newt, és keserűen nevetve Bonnie orra alá dugta.

– Marhára klassz! Itt vagyunk az Útvesztőben, de legalább van velünk egy kis bökött csokoládé…

– Csak hogy ízesítse az utolsó csókokat – vigyorgott rá Newt, és felhúzta a lányt a földről, aki már ki is bontotta az édességet.

– Sajnálom, Newt – mondta, és elfordult tőle. Sántítva ért el a Kapu Útvesztőn belüli falához, és leült a tövébe. Newt követte és mellé ült. A lány térdére simította a kezét, jelezve, hogy nem haragszik.

– Tudod, tarajos gőte…ezt bököttül elszúrtuk. – Bonnie a vállára biccentette a fejét, szerteszét álló haja csiklandozta Newt nyakát és fülét. A fiú viccesnek találta Bonnie szájából hallani a tisztársak szójárását, mert a lány alapból nem szerette használni azokat a szavakat.

– Ja. Ezt bököttül – értett egyet Newt, és a fejét Bonnie-énak támasztotta. Örült, hogy Bonnie-val van, még ha ez kint az Útvesztőben történt is.

Egymáshoz bújva ültek, egy emberként lélegeztek; a csokoládét elfelezve csöndben falatoztak, némán kiélvezve egymás társaságát – és vártak a Siratókra.

~ Vége ~