Bökött csokoládé ~ 2. rész

Másnap reggelre már mindenki tudta, hogy a lányt Bonnie-nak hívják és hogy Newt nyerte meg a versenyt. Különböző történetek és elméletek keringtek arról, Newtnak vajon hogy sikerülhetett szóra bírnia a hölgyet. A fiú reggel nyolc körülre tíz féle valószerűtlenebbnél valószerűtlenebb sztorival került szembe. Az összeset megcáfolta, de egyik tökfej sem hitt neki.

– Newt fölszedte a csajszit! – hallotta valaki kurjantását, miközben Alby felé igyekezett. Lába aznap a szokásosnál jobban sajgott.

– Hallom, sikerrel jártál – vigyorgott rá a sötét bőrű fiú. – Tényleg úgy…?

Newt savanyúan vágta rá:

– Csokoládé. Ennyi történt. Csokoládé, Alby, mindössze egy kis francos csokoládé!

– Hé, hé, nyugi, haver! – emelte föl a kezét védekezőn a vezér.

– Nyugi?! Rohadtul nincs nyugi! Mindenki elméleteket gyárt, hogy kényszerítettem ki szegény lányból a választ… – fakadt ki Newt, a hajába túrva. Nem volt hozzászokva, hogy a fiúk szörnyetegként tekintsenek rá.

– Newt, egy kibökött lány van itt. A srácok megőrültek, ráadásul most már a nevét is tudják. Dupla őrület. De egyet se félj, tesó, pár nap alatt lecseng a dolog. Nem fogja őket érdekelni, hogy csokoládéval vagy más módszer segítségével szedted ki a csajból a nevét. Sokkal inkább az fogja őket izgatni, ők miként tudnak majd közelebb kerülni hozzá.

– Szerinted hagyni fogja? – horkantott föl Newt. – Fogadni mernék, hogy fél perc alatt laposra veri az egész bökött bagázst!

– Ja, ezt el is hiszem.

Olyan hujjogatás és kiabálás kezdődött, hogy Newt nem tudott válaszolni Albynek.

– Mi van, még egy francos Zöldfül jött? – kapták a zaj felé a fejüket.

– Csak a kis barátnőd hagyta el kuckóját – jött rá Alby, és vigyorogva hátba veregette Newtot. A szőke fiú tudta, hogy barátja csak ugratja, de attól még hirtelen kedve támadt megszorongatni a torkát.

Newt csöndben, hunyorogva figyelte, ahogy a lány – még mindig kicsit furának tartotta a nevén hívni – kibiceg az erdőből. A kezét a hátára szorítva, fájdalmas arckifejezéssel tipegett Alby és Newt felé. Útja közben sok tisztárs kiabált felé, sőt néhányan oda is szaladtak hozzá, de ő mindegyiküket elküldte. Newt már épp indulni akart felé, mert nem bírta nézni, ahogy szenved, de ekkor előbukkant a fekete hajú Gally, akinek végül Bonnie hagyta, hogy segítsen neki. A magas srác átkarolta a lány vállát és úgy mentek tovább.

– Van még kenőcs, tarajos gőte? – kiáltott Bonnie, amikor közel kerültek Newthoz és Albyhez.

– Mit csináltál azzal, amit tegnap kaptál? – kérdezett vissza Newt.

– Elhagyta – válaszolt a lány helyett Gally.

– Nem téged kérdeztelek – közölte Newt. Gally felvonta szemöldökét, és átadta Albynek és Newtnak Bonnie-t.

– Nekem mennem kell, különben a vacadékaim leborítják a vázat – mondta, azzal elkocogott abba az irányba, ahonnan jött.

– Rohadtul igazi hős lovagokkal vagy körülvéve, kislány – vigyorgott Alby. Newtnak megint pofozkodhatnékja támadt, pedig isten a tanúja, meglehetősen kedvelte ezt a bököttet.

– Ja, baromira el vagyok kényeztetve – dörmögte Bonnie, és nekitámaszkodott az ülésező ház külső falának.

– Nem kented be a hátad? – találgatott Newt, és végigmérte a lányt. Gally tényleg úgy pillantott rá?

– Mondtam már, hogy elhagytam azt a hülye kencét – fújtatott Bonnie és karba fonta a kezét. – Alig tudok mozogni! – panaszkodott.

– Nem is te mondtad – emlékeztette Newt. Miközben ezt mondta, nem nézett a lányra, Gally távolodó alakját fixírozta.

– Most bezzeg tanácskozol a tisztársakkal, mi? – vetette oda Alby. – Amikor neked kéne valami.

Bonnie mérgesen nézett rá.

– Meglennék én kence nélkül is, nehogy azt hidd! Csak épp eldöntöttem, hogy beszállok közétek és abbahagyom az értelmetlen tartózkodást – tette hozzá csöndesen, lesütött szemmel. Newt feléje kapta a fejét és csodálkozva pislogott. Jól hallotta? Valóban azt mondta a lány, amit mondott? És jól látta – Bonnie tényleg elpirult?

– Szóval Newtnak tényleg sikerült megtérítenie. – Alby megveregette a lány hátát. – Na, haver, kenegesd be a hölgyemény hátát, utána meg találjátok ki, melyik Elöljáróhoz kíván csatlakozni a hercegnő.

– Ne hívj így! – förmedt rá Bonnie, és megtapogatta a vállát, ahol Alby széles tenyere hozzáért. – És csakhogy tudd, ez rohadtul fájt.

– Bocs. Majdnem két hónapig ignoráltad, hogy én vagyok az egyik francos vezetőd, úgyhogy ez a legkevesebb. – Alby elvonult. Newt és Bonnie nagyokat pislogva nézett utána.

– Tényleg elhagytad, amit adtam neked? – törte meg a csöndet Newt. Bonnie olyan pillantást vetett rá, amitől a fiú gyomra szinte kiugrott a helyéről.

– Nem hallottad? Pedig legalább háromszor mondtuk ki, ha összeszámol…

– Nem matekórán vagyunk! – csattant föl Newt.

– Óó, valaki két ballábbal kelt a reggel? – szurkálódott Bonnie. Newt válaszként morgott valamit az orra alatt.

– Kérek még kenőcsöt Clinttől – mondta végül hangosan, és magára hagyta a dünnyögő Bonnie-t.

/*/

– Hagyd abba, ez marhára fáj! – szitkozódott Bonnie.

– Mondtam, hogy megmutatom, hogy fogd azt a francos baltát, vagy nem?! – csattant föl Newt. Kicsit – na jó, nem kicsit – meghökkenve fogadta, hogy Bonnie nem engedte a kóroncokat közel magához, és Newtra hagyta, hogy bekenje a hátán azt a felületet, amit ő nem ért el a saját kezével.

Bonnie nem válaszolt, csak morgott és sziszegett. És ficánkolt, folyton mocorgott.

– Így órákig fog tartani, amíg rád kerül ez a nyavalyás krém! – dörmögte Newt. Bonnie nem volt hajlandó lefeküdni Clinték betegágyára, ezért az nagyban megnehezítette az ápolást, hogy a lány egy széken csücsült, miközben Newt próbálta a lehető leghatékonyabban a leggyorsabb munkát végezni.

Az igazat megvallva, borzasztó zavarban volt. A lány bőre selymes volt. Selymes, meleg és annyira puha. Igyekezett a lehető legkevesebbszer érinteni, de hát ez nehéz volt, ha egyszer krémmel kellett befednie Bonnie hátát. A szegény lány izmainak nem tett jót az éjszaka – Bonnie szinte minden apró mozdulatra feljajdult.

– Kész is – közölte Newt, amint elegendőnek találta a kencemennyiséget, és gyorsan hátrébb lépett. Nem értette és nem is akarta megérteni, miért kezdett el mocorogni valami a mellkasában. Valami fura állatnak tűnt, ami belülről kapirgálta éles körmeivel, és amikor a lány megszólalt, hozzáért vagy mosolygott, teljesen megkergült és ide-oda dobálta magát, mintha ki akarna szakadni Newt mellkasából.

– Kösz, tarajos gőte – motyogta Bonnie, és megigazította magán a fölsőjét.

– Semmiség – biccentett Newt. A különös bestia a mellkasában dorombolni kezdett a „tarajos gőte” megnevezésre. – Clint azt mondta, pihentesd egy darabig.

– De nem akarom – válaszolta dacosan a lány. Newt a szemét forgatta. Bonnie talpra kecmergett és kihúzva magát a fiú szemébe nézett. Ez nem ment neki könnyen, ugyanis Newt jóval magasabb volt nála.

– Bonnie, ha erőlteted, a kúrád akár egy vacadék hétnél is tovább tarthat.

A lány kicsit meggörnyedt és lesütötte a szemét.

– Clint biztosít neked egy külön zugot – ígérte Newt, és rámosolygott Bonnie-ra. – Veszettül gyorsan rendbe jössz, ha mindent úgy csinálsz, ahogy az a bökött mondja!

Bonnie húzta ugyan a száját, de végül beleegyezőn bólintott.

– Igyekszem majd.

/*/

Bonnie továbbra sem engedte túl közel magához a fiúkat – Newt ez alól kivételt képezett, bár a hét utóbbi napjaiban őt is csak akkor engedte be függönnyel elkerített birodalmába, ha csokoládét is hozott.

– Mondták már, hogy irtóra falánk vagy? – kérdezte Newt, amikor a lány gyengélkedőfogsága utolsó napjának utolsó krém adagját vitte föl a fájó hátra. Bonnie kényelmesen elnyújtózott az ágyán, és az állát a kezébe támasztva szopogatta az édességet.

– Előző életemben biztosan – felelte a lány. – Na meg persze te, az elmúlt napok során. Egyszer-kétszer-ötször-százszor.

Newt mosolyogva csóválta a fejét.

– Ez az igazság! – folytatta Bonnie drámaian. – Így kell elfogadni, így kell szeretni. Mindenkinek van hibája, egy végzetes hibája. Ez az én hübriszem, ami egyszer majd a vesztemet okozza…

Newt hamar belezavarodott abba, amiről a lány beszélt, de szívesen hallgatta. Bonnie-nak szoktak lenni percei, amikor szónokol és csak úgy ömlenek belőle a szavak – ez ritka volt, mert többnyire hallgatott, és ha megszólalt, akkor is csak gúnyos csipkelődésre futotta. Newt szerette azt képzelni, hogy a lány csak neki nyílik meg ennyire és senki másnak.

– Na és neked, Newt? Neked mi a hübriszed? – érdeklődött Bonnie, miután befejezte a szövegelést, harapott egy nagyot a csokoládéjából és vett egy nagy levegőt.

Newt nem tudta, mit feleljen, mert elvonta a figyelmét a lány beszédének dallamossága, így inkább a kérdés egy másik részére reagált, miközben óvatos mozdulatokkal masszírozta Bonnie – már csak kicsit fájó – hátát a gerince mentén.

– Ritkán hívsz a nevemen. Valami baj van? – kérdezett vissza. Bonnie kuncogott (Newt beleborzongott), és kicsit mocorgott.

– Dehogy, csak belemelegedtem a beszédbe és elfelejtettem, kivel is dumálok – felelte. – De, ha tetszik: tarajos gőte...

Newt, csak úgy mellékesen, a lány bordái közé bökött.

– Hé! – sikkantott Bonnie.

– Kész vagy ám, hölgyemény. – Newt megpaskolta a lány hátát, és arrébb tolva Bonnie lábát az ágyon, leült mellé. A lány összehúzta magát és ülésbe gömbölyödött.

– Kösz – mondta, és a fiú felé nyújtotta a kis csomagját. – Kérsz?

Newt elfogadott egy kis szeletet. Csöndben csámcsogtak.

– Holnaptól kiszabadulsz, bökött – jelentette be ünnepélyesen Newt. Bonnie bólogatott.

– Előre félek Albytől.

Newt vállat vont. Nem jegyezte meg, hogy Nick a legfőbb főnök – de hát szegény srác jelen pillanatban valószínűleg a saját nevére és rangjára sem emlékszik, csak az kéne még neki, hogy egy makrancos exZöldfüllel szórakozzon.

– Nem kell. Alby jó fej.

– Szerinted hova fog beosztani?

Newt megint csak a vállát tudta vonogatni. A padlót bámulta, mert általában, ha ránézett Bonnie-ra, elterelődtek a gondolatai és nemigen tudta követni a beszélgetés fonalát.

– Hova akarsz menni? Mihez értesz?

Bonnie láthatóan elgondolkodott – még a rágásban is megállt.

– Fogalmam sincs mihez értek – kezdte. – De szívesen megnézném az Útvesztőt.

Newt félrenyelte a csokoládéját.

– Hogy mi? Futár akarsz lenni?

Bonnie a vállát vonogatta.

– Te is az voltál, nem?

Newt sebesült lábára mutatott.

– Az Útvesztőben sántultam le, Bonnie. Baromira veszélyes ez a hely. Nem puszta kíváncsiságból járnak oda a bökött Futárjaink.

Bonnie Newt lábát bámulta.

– Sosem akartam rákérdezni – suttogta. Előrenyúlt és Newt combjára simította a kezét. A fiú örült, hogy épp nem rág, mert biztos, hogy félrenyelt volna.

– Nem nagy ügy – mondta könnyedén. – Baleset volt – hazudta, és továbbra is kerülte Bonnie pillantását. A lány visszahúzta a kezét és szerencsére nem lovagolt tovább a témán.

– Akkor talán a Konyhára megyek – mondta végül. Newt fellélegzett, és úgy döntött, mára eleget kínozta a szívét és a mellkasában szenvedő kis társát.

– Nekem most indulnom kell. Van még valami elintéznivalóm. – Ez persze nem volt teljesen igaz, de ezt a lánynak nem is kellett tudnia.

– Oké. Holnap találkozunk, tarajos gőte! – búcsúzott a lány, és a takarót maga köré tekerve fészket csinált, úgy majszolgatta tovább a csokoládét.

/*/

Newt a múltkori beszélgetésük alkalmával fellélegzett, hogy a lány meggondolta magát az Útvesztővel kapcsolatban – de amikor vacsoránál hallotta, hogy a lány mégiscsak jelentkezett Futárnak, rögtön félrenyelte a sült krumpliját.

– Nem ízlik, haver? – kérdezte Serpenyő és megveregette a hátát. Newt elhessegette.

– Mi a francot mondtál, Minho? – fordult barátja felé.

– A kiscsaj Futárkodni akar az Útvesztőben – ismételte meg a srác. Newt eltolta magától a tányért.

– Hol van a kiscsaj? – kérdezte. Serpenyő vállat vont.

– Láttam bemenni az Építők fenségterületére.

Newt köszönetet mormolt, azzal az új, épülő ház felé vette az irányt. Már majdnem készen volt, a tetőből már csak kevés hiányzott, a falak már a helyükön álltak.

– Bonnie! – szólongatta Newt a lányt. Fellépett a verandára, és rögtön meg is torpant. Ajtó még nem volt a zsanérokon, így tökéletesen belátott a szobába.

Elakadó lélegzettel meredt a szeme elé táruló jelenetre. Gally épp a falhoz préselte a könnyes arcú Bonnie-t, és a lány pólóját felgyűrve, hallhatóan visszafojtott hangon kiabált vele.

– Megszúrtak?! Valld be!

– Az igazat mondom, Gally! Az igazat! – hajtogatta sírva Bonnie. – Nem szúrtak meg, semmi bajom nincs!

Newt leesett állal bámult. Két pillanatba telt, mire összeszedte magát és a dühe legyőzte a döbbenetét.

– Mi a francot művelsz?! – üvöltött az Építők Elöljárójára és pár hatalmas lépéssel átszelte a szobát, majd megragadva Gally pólóját, hátrarántotta a srácot.

– Megszúrták! – kiabálta az. Newt pofon vágta. Gally nem támadott vissza, így Newt újabb ütésre emelte a karját, de Bonnie rácsimpaszkodott és a fülébe suttogta:

– Ne bántsd! Kérlek, Newt, kérlek! Hagyd őt békén! – rimánkodott a lány. Newt hitetlenkedve pillantott rá.

– De hát ő bántott téged!

Úgyhogy lerázta magáról Bonnie-t és tenyéréllel fültövön találta Gallyt, aki viszont továbbra sem mozdult a földről.

– Én most elmegyek – nyögte Gally. Newt utánanyúlt, nem akarta, hogy csak úgy elmenjen, de Bonnie újból megakadályozta.

– Én rohadtul nem vagyok egy agresszív vacadék, de…

– Newt… – szipogta Bonnie, és a fiú lapockájához szorította nedves arcát. Gally elhagyta a kunyhót, és Newt magára maradt a lánnyal.

– Ez meg mégis mi a franc volt?! – förmedt rá Bonnie-ra. A lány ellépett tőle és a szemét törölgetve motyogni kezdett:

– É-én…egy e-e-emlékkép…vi-visszajött… – dadogta. Newt nem bírta nézni, hogy sír, és hirtelen ötlettől vezérelve magához húzta.

– Emlékkép? – kérdezte halkan, és ahogy a lány közelebb lépett hozzá és a mellkasához bújt, simogatni kezdte a nemrég még fájó hátát. Bonnie kapkodva szedte a levegőt.

– A-aha…

Newt várta, hogy Bonnie folytassa vagy mondjon valamit.

– Azt hiszem, ő a testvérem – mormolta Newt ingébe. A lány olyan gyorsan, halkan és artikulátlanul beszélt, hogy Newt nem volt benne biztos, hogy jól értette.

– Parancsolsz?

Bonnie elhúzódott a fiútól, fölemelte az állát és a másikéba fúrta a tekintetét. Newt összeszorította a száját. A lány kegyetlenül szép volt – barna szeme csillogott, arca még könnyesen is varázslatosan festett.

– Azt hiszem, hogy ő a testvérem – ismételte mérgesen, minden szót megnyomva.

– Ezt meg honnan a fra…

– Emlék. – Bonnie lesütötte a szemét. – Álmodtam.

Newt nem tudott erre mit mondani.

– A testvéred?

– Nem hiszi el – szipogott Bonnie és újból megdörgölte az arcát. Newt nem válaszolt. Előre hajolt és ajkát puhán a lány homlokához érintette. Bonnie lélegzete hallhatóan elakadt és megremegett Newt karjában.

– Nem lesz semmi baj – ígérte halkan, ajka a lány bőrén mozgott. – Egy ideje ismerem őt. Meg tudjátok majd beszélni. – Habár nem hitt ebben túlságosan, valahogy muszáj volt lenyugtatnia a lányt.

– Köszönöm, Newt – susogta Bonnie. Karját a fiú köré fonta. Newt vele maradt, amíg teljesen le nem higgadt.

/*/

Másnap Bonnie úgy tett, mintha semmi nem történt volna. Egész délelőtt gúnyolódott és csipkelődött, de nem úgy, ahogy eddig tette, kedvesen és szórakozottan – most sértő volt és gonoszkodó. Newt egyre elkeseredettebben hallgatta, ahogy a lány piszkálta. Belekötött a szőke hajába, az akcentusába, az öltözködési és tisztálkodási szokásaiba…Nagyjából mindenbe, amibe csak lehetett. Newt nem akarta közölni vele, hogy menjen a búsba és hecceljen mást…így inkább megpróbálta udvariasan elkerülni a kommunikációt.

Bonnie a nap első felében a Vérházat szemlélte meg – Newt vele tartott, mert a lány ragaszkodott hozzá, és leszögezte, hogy nélküle nem megy sehova. Ennek ellenére végig cukkolta, és délre Newtnak elege lett belőle. Bonnie épp azt kritizálta, hogy hogyan fűzi be a cipőfűzőjét, amivel nem lett volna nagy baj – Newt talán még nevetett is volna rajta –, ha nem idegesíti föl már órákkal előbb.

– Na ide figyelj, te bökött – fordult Bonnie felé, miközben Serpenyő ebédlőasztalához igyekeztek. A lány riposztra nyitotta a száját, de Newt belé fojtotta a szót. – Fogalmam sincs, mi a franc bajod van velem, viszont marhára szeretném tudni! Ha a tegnap esti Gally-balhé az oka, akkor tessék, menj oda ahhoz a vacadékhoz és beszéld meg vele! Rólam szállj le.

Bonnie megtorpant, és keresztbe fonta a karját.

– Nem lett volna szabad tegnap este bejönnöd – közölte jeges hangon. Newt felhorkantott.

– Ó, elnézést! Hagynom kellett volna, hogy…

– Semmi baj nem lett volna, ha nem jössz oda, hogy te most péppé vered a testvéremet!

Newt a fejét ingatta.

– Te komolyan elhiszed ezt a vackot? Csak mert azt láttad egy hülye álomban, hogy a bátyád?

Bonnie mérgesen ráncolta a homlokát.

– Én tudom, hogy a bátyám! – javította ki. Newt hitetlenkedve rázta a fejét. – Tudom, mert érzem! Ez egy…ez egy érzés. Egy ösztön!

– Bonnie…

– Mi van? – förmedt rá a lány. Newt sóhajtott, lépett egyet előre és Bonnie vállára tette a kezét. Akaratlanul is eszébe jutott, előző éjjel hogyan simult hozzá a lány, és erősen kellett koncentrálnia, hogy a jelenben maradjon.

– Ha az a tökfej valóban a testvéred lenne… ő is érezné, nem?

Bonnie nem felelt. Lesütötte a szemét és leeresztette eddig feszesen hátrahúzott vállait. Olyan gyengének és sebezhetőnek tűnt, hogy Newt szíve belesajdult.

– Beszélj vele, Bon – mondta halkan, kedvesen.

– Szeretem, amikor így becézel – motyogta Bonnie a földet nézve. Newt az ajkába harapott és visszarántotta a kezét a törzse mellé. Bonnie erre megijedt és felpillantott, tekintete a fiúéba fúródott. Halvány rózsaszínre pirult az arca. – Nem úgy értettem, Newt… csak azt akartam mondani, hogy köszönöm, hogy velem vagy. A legjobb barátom vagy. – Kis hallgatás után halkan elnevette magát: – Igazából, az egyetlen barátom.

Newt is mosolyra húzta a száját, de a bensője égett és tombolt a „barát” megszólítás nyomán. Serpenyőék felé biccentette a fejét.

– Lemaradunk a francos ebédről.

– Akkor menjünk a francos ebédlőbe – vigyorgott a lány, utánozva Newt akcentusát, és a fiú mellé lépett. Belekarolt Newt könyökhajlatába, amitől a fiú szívverése kétszeresére gyorsult, és elindultak, hogy végre elfogyaszthassák francos ebédjüket.

/*/

– Gally nem hajlandó velem beszélni.

Három nappal később Bonnie ezzel a mondattal huppant le Newt mellé egy padra, ahol a fiú épp pengéket és szerszámokat javítgatott és élesítgetett.

– Ha azt mondom, baromira megértem, megharagudnál? – gúnyolódott Newt, majd felnézve rávigyorgott a lányra, jelezve, hogy nem komoly sértésnek szánta. Bonnie egy kés után nyúlt. Newt letette a kis baltát, amit a kezében fogott, és a lány szerzeményét azzal a lendülettel kivette a hosszú, vékony ujjak közül.

– Na! – morgolódott Bonnie.

– Még a végén megvágod magad – intette Newt. Nem örült volna neki, ha Bonnie megsebesítené magát. Nem akarta, hogy rossz legyen neki. Nem szerette nézni, hogyha a lány lógatta az orrát – ilyenkor valami esetlen viccel mindig megpróbálta jobb kedvre deríteni. Azt pedig egyenesen utálta nézni, ha a lánynak fizikai fájdalmai voltak – biztosra vette, hogy az egyhetes hátfájás neki is annyira rossz volt, mint magának Bonnie-nak.

– Bocs, mama – forgatta a szemét Bonnie. Newt éles pillantást vetett rá és visszatette a kést a helyére.

– Na, mesélj, kicsikém – mondta, és visszafordult az élezéshez. Bonnie keze megint a pengék felé kalandozott, és Newt ezúttal hagyta, hogy elvegyen egy bicskát és nézegesse. Persze jó párszor a frász jött rá, amikor kattogtatta a kis szerszámot, és százszor látta lelkiszemei előtt, ahogy a lány ujja éles sikolyok kíséretében lepottyan. Megborzongott és inkább figyelt Bonnie beszédére.

– Gally mindig lelép – mesélte a lány lebiggyesztett ajkakkal.

– Hát, Gally gyökér – vont vállat Newt. Bonnie horkantással próbálta leplezni nevetését.

– A tesóm! – hangsúlyozta.

– Hogyne – forgatta a szemét Newt. Tudta, hogy a lány szentül meg van győződve az igazáról, és kedveskedő szurkálódásnál nem akarta jobban elmélyíteni a vitát.

– Nem bírod őt – állapította meg Bonnie.

– Ez így van – értett egyet Newt. Bonnie sóhajtott.

– Nem baj, ő a bátyám, te a barátom. Nem kell egymást bírnotok – mondta töprengve. Newt keze megállt élezés közben, aztán gyorsan összeszedte magát és folytatta a munkát. Nagy levegőt vett, hogy rákérdezzen a mondat „barát” részére, de kiabálás szakította meg az el nem kezdett cselekedetet:

– GALLY!