Erdő és Magány ~ 3. fejezet

3. fejezet

Az új fogó és a Blackek titka

 

A Carrow-ikrek nem vicceltek, Higgs tényleg negyed hétkor akarja kezdeni a gyűlést. Ő maga már hatkor leér. Hallom, mert lever valamit, ami nagy koppanással ér földet. Rögtön fölriadok és morcosan szuggerálom. Szomjas vagyok, száraz a torkom, mint a smirgli.

– Nem láttam, hogy itt vagy – mentegetőzik és visszateszi a gyertyatartót a kandallópárkányra. – Felébresztettelek?

Elnyomok egy ásítást.

– Dehogy, már ébren voltam – legyintek. Higgs elmosolyodik. Már tetőtől talpig fel van öltözve: fehér ing, zöld nyakkendő, fekete farmernadrág. Szőke haja hullámosan simul homlokára és tarkójára.

 – Pont el tudom képzelni – mondja. – Nem állt be a nyakad?

– De, egy kicsit – felelem, és megmasszírozom a vállam meg a tarkóm. Felállok, az ég felé nyújtózkodom, megroppan a hátam. Bekucorodom egy fotelbe a kandallónál, Higgs fel-alá kezd sétálni. Biztos ideges, hisz ez az utolsó éve Roxfortban, győzni szeretne, még egyszer utoljára.

Csak egy pillanatra hunyom le a szemem, máris arra ébredek, hogy a fülembe sziszeg valaki. Nem kell felnéznem, hogy tudjam, Hestia az.

– Hagyj már aludni – mordulok rá.

– Hogy a fenébe van itt időben? Ráadásul előttünk. – Megkönnyebbülve veszem tudomásul, hogy Hestia hangja távolodik az arcomtól. Higgs válaszol valamit, de a saját ásításomtól nem hallom. Kattan egyet az állkapcsom, fájdalmasan nyöszörögve tapogatom meg.

– Mind itt vagyunk. – Higgs felénk fordul és széttárja a karját. – A tavalyi év kiváló csapata! – kezd bele ünnepélyesen beszédébe. Meglepetten nézek körbe: tényleg mindenki leért már.

– Nem is nyertünk tavaly – puffog Hestia

– Nem is volt mit – mutat rá Peter Hudson, az őrzőnk. Sötét haja az arcába hull. Szemei álmosak. Fáradtan egymásra mosolygunk, mint a csapat két álomszuszékja. Fogadni mernék, hogy most is ő ért le utoljára.

– Igen, tavaly a baziliszkusz miatt lefújták a döntőt – fejezi be a megkezdett gondolatmenetet Higgs. – De! – Tapsol egyet. – Attól még egy kiváló csapat voltunk, nemde? – Nem várja meg a választ. – Idén nyerni fogunk! – Lelkesen bólogatunk, már amennyire ez lehetséges reggel hét előtt. Aztán Higgs láthatóan elszontyolodik, arcáról lehervad az eddig vidám, lelkes mosoly. – Csakhogy van egy kis probléma. Ellával már beszéltünk erről – int barna bőrű osztálytársa felé, aki lesütött szemmel bólint. – Tudjátok ki az a Draco Malfoy?

– Az a lenyalt hajú szőke srác? – találgat Flora.

– Lucius Malfoy fia – bólint Hudson. Felhúzom az orrom. A srác, aki el akarta vinni Lilithet.

– Igen, igen ő. – Higgs nyúzottan megdörgöli a szemét. Nagyot sóhajt. Hestia letelepedik a fotelem karfájára és a vállamra teszi a kezét. Halványan összemosolygunk. Szuper terelőpáros vagyunk. – Szóval… az apja, mint már említettétek, Lucius Malfoy… minfannyian tisztában vagyunk vele, hogy ő egy igen befolyásos ember a varázsvilágban. – Türelmetlenül legyint. – De ezt mind tudjuk. Egészen véletlenül apám haragosa, de nem is ez a lényeg. Tavaly megkeresett bennünk, hogy vegyük be a fiát a csapatba. Ez szerencsére azután történt, hogy már leadtuk a végleges listát Dumbledore-nál a tagokról és a cserékről, így már nem vehettük be. Viszont idén… még a nyáron érkezett hozzám egy fenyegető levél tőle.

– Mi állt benne? Mivel fenyegetett? – húzza össze a szemöldökét aggódón Flora. Higgs nem válaszol, csak megrázza a fejét. Látom a sértettséget az ikrek arcán, hogy ők erről nem tudtak.

Dühösen gondolok a kis szőkére, akinek százszor kiállhatatlanabb lehet az apja. 

– Higgs, miért nem jelentetted föl? Ha fenyegetett, megtehetted volna.

Keserűen, erőltetetten nevet föl, és a szemembe néz.

– Malfoyt, Lucius Malfoyt feljelenteni? – Megrázza a fejét. – Jo, tudom, vakmerő csaj vagy, de ezt még te sem mernéd.

Oldalra biccentett fejjel adok igazat neki. A Malfoyokkal nem árt vigyázni. Ezt még én is tudom, pedig nem vagyok jártas túlságosan a varázsvilágban és ügyeiben, hisz ahol én élek, oda nem jutnak el a hírek és a pletykák.

– Mi akar lenni? – kérdezi mogorván Selly-Anna Perks, az egyik kitűnő hajtónk. Szőke haja lófarokba kötve hullik hátára.

– Fogó – hangzik a szűkszavú válasz. Elakad a lélegzetem. Ez így nem lesz jó.

– És…? Mi lesz? – kérdezi Flora megszeppenve. – Akkor le leszel cserélve, mint fogó?

Higgs nagyot sóhajt, majd bólint.

– Igen. Hajtó leszek.

Flora és Selly-Anna összenéznek, majd, amikor a harmadik hajtó nem tekint be a kis körükbe, elképedve bámulnak Ellára.

– Megbeszéltem Ellával. Hajlandó lemondani a posztjáról és átadni nekem, hogy kapitányként azért a csapatban maradhassak – árad a hangjából a keserűség. Imádja a kviddicset, imádja a csapatot és imádja ujjai közé zárni a cikeszt.

– Idén úgyis a RAVASZ vizsgáimra kell készülnöm – helyesel Ella, bár látom rajta, hogy ő is sajnálja a történteket. – És különben is terveztem, hogy idén kilépek a csapatból, hogy a tanulásra koncentráljak…

Minden szem rászegeződik, ő pedig állja a Malfoyék miatt dühös, vagy a csapat, Higgs és Ella miatt sajnálkozó tekinteteteket. Mindenki tudja, hogy nem mond teljesen igazat, de nem hibáztathatjuk. Hudson megsimogatja a hátát.

– Ez most egy búcsúparti? – kérdezi Selly-Anna szomorúan. Nagyon jó csapat voltak ők hárman együtt. Terence vadul rázza a fejét.

– Persze, hogy nem. A csapatban van, csak csereként. Hajtó-cserém. Én pedig Malfoy fogó-cseréje vagyok. Tehát nem ellustulni, kérem! – fenyegetőzik és a mutatóujjával nemet mutat osztálytársa felé. Ella fölnevet, és föláll a kanapéjáról. Szorosan megöleli Higgset és arcon csókolja. Mikor elengedi kapitányát, a fiúk hálószobái felé int.

– Jön az új fogónk – jegyzi meg gúnyosan, majd fölszalad a lányok szobái felé. Malfoy arrogánsan, lassan sétál le a lépcsőkön, öt mérges ember szemének gyilkos sortüzében. Higgs nyugalmat erőltet magára és elmosolyodik.

– Draco Malfoy. Jó reggelt! – Felénk fordul. – Az édesapja új seprűket ajándékozott a csapatnak. Milyeneket is, Draco? – pillant a fiú felé, aki már előttünk, a kandallónál álldogál. Draco gúnyosan végig mér mindenkit. Nem hiszem, hogy felismer. Tegnap este sötét volt, és nekem nincs olyan feltűnő védjegyem, mint az összetéveszthetetlen, béna szőke lenyalt haj.

– Nimbusz 2001-eseket – mondja. A beszédmodora is fennhéjazó. Olyan erősen forgatom a szemem, hogy szinte belelátok az agyamba.

– Pompás, köszönjük… igen, Johanna? – Terence felszólít, amikor jelentkezésemmel félbeszakítom a mondanivalóját.

– Én nem kérem a seprűt – jelentem ki magabiztosan és büszkén. Kihúzom magam, és nem nézek Malfoyra, aki összevont szemöldökkel mered rám.

– Miért nem? – kérdezi Terence, és látom, hogy alig bírja visszatartani büszke vigyorát.

– Én… – Hestia megcsípi a combom, hogy nehogy valami butaságot mondjak. Megköszörülöm a torkom és újra kezdem a mondatom, kissé átfogalmazva. – Személyes emlékek kötnek a seprűmhöz. Anyámé volt – teszem hozzá. Higgs bólint. Tudja, hogy szó sincs erről, de nem mutatja.

– Értettük. Akkor a tiedet félretesszük.

Peter és Hestia keze szinte egyszerre mozdul, de Higgs finoman rázza a fejét, hogy ne húzzuk tovább a srác agyát, akinek az arca már így is hamuszürke a méregtől.

– Ki akartok szavazni a csapatból? – tudakolja felháborodottan. Mielőtt Hestia rávághatná, hogy igen, meglegyintem a vállát. Higgs megrázza a fejét.

– Nem, nem, ugyan, Draco, dehogy! Csak… Johannának amolyan szerencsekabala a sajátja és inkább azzal játszik. Lányos babona – suttogja oda neki, mintha a csapat fele nem lányokból állna és nem hallanánk. – A seprűd kedves adomány a Roxfort számára. Az elsősök biztos örülnek majd, ha ilyen jóminőségű seprűkön tanulhatnak meg röpülni…

– Nem! A seprűk a Mardekár csapatának volt ajándék, nem az egész Roxfort számára! – kiabálja vörösödő arccal. – És ha nem használjátok ti, akkor senki más sem fogja!

Hisztis. Grimaszra húzom a szám.

– Jó. – Terence elszakítja Malfoyról a tekintetét. – Szombaton hétkor a pályán találkozunk. Az első edzésen, rendben? Mindenkit hétre várok. Ismétlem: hétre. Mason, Hudson, vettétek az adást?

– De miért hétre? – morgok. – Az egész napunk ott lesz, és mások úgy sem kezdik még el…

– A Griffendél ellen játszunk novemberben, nem árt felkészülnünk rá – jelenti ki Higgs. – Most feküdjetek vissza aludni, ma már kezdődik a tanítás!

Mindenki elindul a hálószobák felé, de én a helyemen maradok.

– Nem mész vissza? – kérdezi Higgs, és leül velem szemben.

– Nincs kedvem az emberekhez – vonom meg a vállam. Higgs szó nélkül feláll, én pedig visszakozom.

– Nem úgy értettem… – Megköszörülöm a torkom. – Szerinted van már reggeli?

A folyosó sokszor kihalt napközben, erre fele csak a bájitaltan tanterem van meg a hozzávaló szertár, Frics irodája és régi, már nem használt termek, amiket lezártak. Épeszű diák nem jár erre szórakozásból. Persze vannak, akik fel akarják fedezni a kastélyt minden áron – mondjuk a Weasley-ikrek –, büntetések fenyegetése ellenére is.

Higgsszel végig ugratjuk egymást a nagyterem fele menet. Mesél a nyárról, meg régi roxfortos történeteket. Csak fél füllel figyelek rá, és végig kacarászok. Amikor kinyitjuk a nagyterem ajtaját, elhal a nevetésem. Egyedül vagyunk a hatalmas helyiségben – leszámítva a Griffendél asztalára borult, minden bizonnyal alvó alakot. A fiú sötét haja az arca alatt nyitott könyvre hull, nekem pedig majdhogy nem megáll a szívem. Ez Corvus Black, felismerem – de mit kezdjek vele? Talán nem kéne semmit. Megkérdezte, jobban vagyok-e, érdekelhette őszintén, vagy csak fel akar szedni. Tavaly is legalább hét barátnője volt.  

De mégis kiszakított az öcsém sírásától hangos látomásból. Ha kicsivel tovább maradok abban az állapotban, talán az eszemet vesztem. Nagy levegőt veszek és megérintem Higgs felkarját.

– Egy pillanat. – A hátamon érzem a pillantást, mialatt átszelem a termet és megállok az alvó fiú mellett. Felébresszem? Olyan békésen alszik. Az arcát persze nem látom, a haja eltakarja. Ujjai ernyedten a könyv sárgás lapján hevernek, nem látom, mit olvasott, de igazából annyira nem is érdekel.

– Már késő – szólal meg váratlanul. Fáradtságtól rekedt a hangja, és csak tompán jut el hozzám.

– Mi? – Majd’ szívrohamot kaptam tőle, még mindig levegő után kapkodok.

– Felébresztettél. Rettentő hangosan lépkedsz – mormolja. Felvonom a szemöldököm. Soha nem lépkedtem hangosan. Olyan hangosan biztos nem, hogy felébresszek egy alvó embert. Black fölemeli a fejét. Megdörzsöli az arcát, majd azzal a mozdulattal kisimítja a haját az arcából. Fekete szemei álmosak, de kíváncsian csillognak, ahogy rám néz. Ajka cserepes a szárazságtól, megnyalintja. Nyammog, majd ásít. Végig simít ujjával a könyv lapján, aztán összevonja a szemöldökét és lendületesen becsukja.

– Nem igaz – ellenkezek. Ő pedig felém fordul. Alkarjával az asztalra támaszkodik, de a fejét felém fordítja. Fekete kabátot visel, amin hatalmas zsebek tátonganak. Nincs ennyire hideg.

– Mi? – kérdez vissza bágyadtan.

– Nem lépdelek hangosan – közlöm vele. Halványan elmosolyodik és halkan elneveti magát.

– Igazad van, a levegő vételedre ébredhettem fel – gondolkozik hangosan. – Van az a kísérlet, hogy tollpihét tesznek az ember orra alá, és úgy kell lélegeznie, hogy az nem mozdul meg. Nos, te egy egész csirkét elfújnál.

– Hé! – nevetek föl hitetlenkedve és szét tárom a karom. – Mindegy, nem azért vagyok itt, hogy kritizálj. – Elvigyorodik és bocsánatkérőn biccent, bár szerény véleményem szerint nem gondolja komolyan. Nagy levegőt veszek. – Köszönöm. A vonatot – bököm ki pár másodperc hallgatás után.

– Ez nehéz volt – jegyzi meg Black. Fáradtan mosolyog, egy darabig a kezét bámulja. Aztán újra rám emeli a tekintetét és az arcomat fürkészi, kissé összevont szemöldökkel. – Nincs mit – mondja végül.

Nem értem, miért mér végig tetőtől-talpig olyan tüzetesen, de úgy látszik, nagyon belemerül, mert észre sem veszi, hogy kérdezek tőle valamit. Összefonom a karom a mellkasom előtt.

– Hogy mondtad? – riad vissza a valóságba, amikor meglengetem orra előtt kezem.

– Hol voltál, Corrie? – Egy ismerős, élettel és éllel teli hang akadályoz meg abban, hogy megismételhessem a kérdésem. Egy lány szökken Black mellé, átkarolja a vállát és csókot nyom az arcára. Sagitta Black az, Corvus húga. Sötétszőke haja a derekáig leér, Corvus mellkasán és hátán legyezőként terül szét; bőre egy fokkal sötétebb árnyalatú, mint a bátyjáé. Pulóvert visel, amiben szinte elveszik, olyan sovány. Szemei ellenségesen villognak felém. Nem állíthatom, hogy különösebben kedveljük egymást.

– Talán ideje lenne menned, Mason – mondja kimérten, én pedig gúnyos mosollyal a számon biccentek felé. Határozott léptekkel megyek a Mardekár asztalához, ahol egyedül Higgs falatozik.

Zavar, hogy nem tudtam meg, hogy a Black-testvérek miféle kapcsolatot ápolnak Sirius Blackkel. Összeszorítom a szám, ahogy újra eszébe jut a neve. Zavar, hogy Corvus Black úgy nézett, mintha fel akarná tárni a legmélyebb titkaimat, a múltamat ki akarná engedni abból a kalitkából, amibe bezártam. Zavar a tudatlanság és bizonytalanság.

Töprengve huppanok le Higgsszel szemben.

– Mit akartál Blacktől? – kérdezi, és belekortyol a reggeli kakaójába.

– Megköszöntem valamit.

Nem firtatja, amiért hálás vagyok.

 

/*/

 

Az első óránk duplagyógynövénytan, egész évfolyam együtt. A legtöbb tanár már rájött, hogy nálunk nem megy úgy a munka, ha mi alkothatunk csoportokat, így ők osztanak be minket, véletlenszerűen.

– Megan Jones, Nanette Desford és Sagitta Black – olvasom fel keserűen a csapattagjaim nevét.

– Nem olyan rossz az – veregeti meg a hátam Deneb. – Nézd, én például George Weasley-vel, Lee Jordannel és Angelina Johnsonnal vagyok együtt. Három griffendéles.

Daphne elfehéredik és elkeseredetten nyög fel.

– Ó, Merlinre, mit vétettem? – siránkozik.

– Mutasd – kapom el a kezéből a cetlit, amit Bimba professzor adott a kezébe, amikor belépett az üvegházba. Beletúr a hajába. – Ó – húzom el a szám. – Eldred Worple, Fred Weasley és Alicia Spinnet.

Én átkarolom, Deneb megpaskolja a vállát.

– Remélem, túléled – teszi hozzá a fiú, és elmegy megkeresni a csapatát.

Bimba professzor kettőt tapsol, mire mindenki leül a számára kijelölt helyre. Megan és Nanette egymással vannak elfoglalva, Sagitta Black úgy tesz, mintha észre se venne.

– Mindenki megvan? – néz körbe Bimba. – Remek!

Megigazítja koszos süvegét, leteszi az asztalra a varázspálcáját és belekezd a beszédébe.

– Mint tudjátok, idén évvégén kell letennetek az RBF vizsgáitokat. – Elfojtott nyögéseket hallok. – Gőzerővel átismételjük az előző négy év anyagából mindazt, ami benne lehet az idei vizsgáitokban. Aki a gyógynövénytannal szeretne foglalkozni a későbbieknek, szóljon majd nekem, és mesélhetek neki, hogyan tovább. De úgyis számtalan pályaválasztási kérdéssel fogják most magukat bombázni, nem én szeretném kezdeni.

Megint tapsol, és lehajol, hogy fölemeljen a földről egy dobozt, amiben több kisebb doboz van elrendezve.

– A mai órai feladat egyszerű, varázsbab-átlagos bab külön válogatása. – Megrázogatja a dobozokat. Mindenki rámered, mintha elment volna az esze. Idegesen dobolok az asztalon a körmömmel. Ez hosszú lesz.

– Mik vagyunk mi, Hamupipőkék? – csattan föl a mugli születésű Elenaor Branstone.

– Tanárnő, most csak viccel, ugye? – értetlenkedik Johnson. A fejét rázza és hátsó lábaira billenti a széket.

– A helyedben nem hintáznék azon a széken, még valami kihúzza alólad – tanácsolja Bimba és elkezdi kipakolni a dobozokat a babokkal. – Na, mire vártok? – pillant ránk. – Minden csapat négy dobozt vigyen, az asztalán gyűjtse két halomban külön a varázs- és külön az átlagos babokat!

Kelletlenül fészkelődök a székemen. Nanette felpattan.

– Majd én elhozom őket – vállalkozik, mi pedig nem állítjuk meg. Megan azért utána megy, amikor látja, hogy barátnője szerencsétlenkedik a két-kéz-négy-doboz-probléma miatt. Kettesben maradok Sagitta Blackkel.

– Miről beszéltél a bátyámmal? – Hamarabb kérdezi, mint számítottam rá. De végül is praktikus – legalább a két pletykafészek nem hallja.

– Miért érdekel?

– Mert a bátyám. – Sagitta összeszorítja a száját. Biztos van valami a háttérben, de nem kérdezősködöm.

– Ő kergette el a kupénkból a dementort a vonatúton – vonom meg a vállam. – Ezt köszöntem meg.

– Miért nem köszönted meg a Roxfort Expresszen? – ráncolja a homlokát. Hátra dől és tartózkodón összefonja mellkasa előtt a karjait.

– Mert… – Eszemben sincs bevallani neki, hogy nem voltam olyan állapotban, hogy megtegyem, de szerencsére Nanette és Megan visszatérnek és lepakolják elénk a babokkal teli dobozokat.

– Ezek ugyanúgy néznek ki – pislog Sagitta és megkotorja mutatóujjával a babokat. Aztán halkan felsikkant és a szájához kapja a kezét.

– Csak nem megtaláltad a módszert, hogy lehet megkülönböztetni őket? – vigyorog a feje fölött az egyik Weasley-iker. Na már csak ez kellett, gondolom bosszúsan és felhúzok egy védőkesztyűt.

– Pedig Freddie is megjárta annak idején – nosztalgiázik ezek szerint George, és Sagitta feje búbjára teszi az állát. Rátámaszkodik a vállára, és félkézzel ő is kotorászni kezd a babok között.

– Ne itt romantikázzanak! – szól rájuk affektálva Johnson, s amikor elhalad mellettük, fejbe kólintja Weasleyt egy lapáttal – gondolom azzal tervezi szét válogatni a babokat. Angelina Johnson sosem az eszéről volt híres. Viszont játszani azt tud, rettentő jó hajtó. Weasley a tarkóját tapogatja, Johnson elégedetten vigyorog, Sagitta pedig jó baráthoz híven nevet.

Az óra hátralévő részében nem szólunk egymáshoz, csak hallgatjuk Megan és Nanette csacsogását, és meg tudjuk, hogy a hollóhátas Roger Davies randevúra hívta a hugrabugos Laura Madley-t, hogy Elenaor Branstone szakított a mugli barátjával és hogy Arnold Streeton otthon felejtette a baglyát.

Óra végére már zsong a fejem. Belekotrom az egyik nagyobb dobozba a varázsbabokat, Sagitta egy másikba az átlagosakat. Nanette és Megan most kivonják magukat a munkából, mivelhogy óra elején ők dolgoztak többet. Csak némán forgatom a szemem és kiviszem Bimbának a babokat és beöntöm egy nagyba.

– Aztán ha rosszul sikerült valami, ti fogjátok megenni! – figyelmeztet minket a tanárnő. Gondolom az átlagosakat a konyhára küldi, a varázslatosakat pedig Piton professzor raktárába.

Már lépnék oda a Daphne-t vigasztaló Denebhez, amikor valaki megragadja a csuklómat. Lerázom magamról a kezet, de hátra fordulok.

– Mit akarsz? – mordulok a dühösen engem bámuló Sagittára.

– Ne bátorítsd Corvust semmire, értetted? Így is ki van már bukva – közli, de nem várja meg, hogy válaszoljak, csatlakozik griffendéles barátaihoz, akik hangoskodva várják kint a napsütésben.

– Elhívott randizni – sopánkodik Daphne. – És úgy, hogy Fred Weasley és Alicia Spinnet ezt végig hallgatta!

– Őszinte részvétem, drágám – simogatom meg a karját, de közben Sagitta Black szavai járnak a fejemben. Hogy érthette…?

 

/*/

 

Délután van az első sötét varázslatok kivédése óránk Remus Lupinnal. Ismét griffendélesekkel vagyunk összeosztva. Megkérem Denebet és Daphne-t, hogy valahol a terem végében keressünk helyet. Amikor megjelenik a katedrán a tanár, nagyjából elcsendesedik mindenki.

– Szervusztok! – köszönt minket mosolyogva. – Szóval ti lennétek az ötödik évfolyam egyik fele, akik RBF-et tesznek le a tantárgyból az évvégén. Tudom, nehéz lehet nektek úgy, hogy minden évben más és más tanár tanított bennetek, de igyekszem én most a lehető legjobban felkészíteni titeket a vizsgátokra.

Zúgolódás hallatszik. Az előző órán McGalagony is RBF traktálta a fejünket – s valószínűleg így fog tenni a többi tanár is az elkövetkező egy évben. Még a gondolatba is beleborzongok.

– Csak azt ne mondja, hogy ismétlünk – dünnyögi Deneb, de nincs szerencséje, ahogy gyógynövénytanon és átváltoztatástanon sem volt.

– Ismétléssel kezdjünk – csapja össze a tenyerét Lupin, Deneb pedig felnyög.

– Esetleg van valami probléma? – fordul Deneb felé derűsen a professzor. Deneb megrázza a fejét, de amikor elfordul a tanár, csöndesen lefejeli az asztalt.

Elméletet veszünk, rettentő unalmas. Negyed négy van és még egy dupla bájitaltan vár ránk a Griffendéllel.

– Szerintetek tényleg haverok voltak Blackkel, vagy Piton csak azért mondja ezt, mert ő akart SVK tanár lenni? – tűnődik mellettem Deneb, miközben úgy tesz, mintha bőszen jegyzetelne, de közben karikatúrákat készít a tanárról és a griffendélesekről. Látok ott két tojást égő hajkoronával, szőke lányt lapátkezekkel és görbe orrszerűséggel.

– Nem mindegy? – Daphne a pergamenje felé hajolva írja, amit Lupin a táblára. – Valószínűleg már nem barátok, ha Dumbledore fölvette tanárnak, ráadásul pont ebben az évben pont erre a tantárgyra.

Van logika abban, amit Daphne mond. Deneb biccent és tovább folytatja a rajzolgatást, én pedig lefirkantok egy-egy szót a tábláról, és közben arról gondolkozom, vajon milyen lehet egy gyilkos volt barátjának lenni.