Bökött csokoládé ~ 1. rész

Newt csodálta a lány kitartását – a hölgy igyekezett a lehető legjobban kihúzni magát a társaságból, és emellett kőkemény munkával akarta bebizonyítani, hogy abból, hogy a gyengébb nemhez tartozik, nem feltétlenül következik a tény, hogy valóban gyenge is.

Még Newt háta is belefájdult volna abba a sok munkába, amit a lány erőltetett magára. Egy perc pihenőt sem hagyott magának – egész álló nap kapált, ásott, talicskát tologatott, dolgozott. Pedig nem volt az a kifejezetten izmos típus. Newt inkább az akaraterejére tippelt nagy mértékeket.

Már lassan másfél hónapja lakott a Tisztáson a fiúkkal, de nem alakított ki senkivel mély barátságot. Sőt – beszélni is csak akkor beszélt, amikor muszáj volt.

– Bele fog betegedni – szólalt meg egy hang Newt mögött. A fiúnak hátra se kellett néznie, tudta, hogy Alby áll mögötte. A fekete bőrű fiú helyettesítette Nicket, a vezért, aki épp a gyengélkedő egy elzárt szobájában szenvedett, miután egy Sirató megszúrta.

– Megpróbálhatnál beszélni vele – tanácsolta. – Úgy fest, egyedül rád hallgat ezen az egész kibökött Tisztáson.

Alby csak a fejét ingatta.

– Elküldött a francba, amikor tegnap este megkerestem vacsora után.

Newt figyelte, ahogy a lány a talicskájával belehajt egy gödörbe, majd fejét rázva próbálja visszahúzni.

– Miért nem segít neki egy vacadék sem? – kérdezte Newt összevont szemöldökkel, amikor látta, hogy több tisztárs is szemtanúja a lány szerencsétlenkedésének.

– Mert nem engedi, hogy segítsenek neki – mondta Alby vontatottan.

– De miért?

– Mert neki nem kell srácok segítsége – idézte a vezér affektálva a lányt.

– Ostobaság! – mérgelődött Newt, azzal elindult. Érezte, hogy több szempár kíséri, ahogy bicegve a lányhoz megy, aki viszont nem vette észre, mert el volt foglalva a talicskája ráncigálásával és emelgetésével.

– Hé! – kiáltott rá Newt, mire az felkapta a fejét. A nevét, ha tudta is, nem árulta el senkinek, ezért nem igen szólították sehogy, főleg miután jött utána még egy Zöldfül.

– Mi van? – mordult a lány.

– Segíthetek? – kérdezte Newt kedvesen. A lány ellenséges pillantással ajándékozta meg.

– Megoldom egyedül is.

– Tényleg?

– Persze! Nem látod? – A lány dühösen rántott egyet a talicskán, mire az kiszabadult a gödörből. Newt felvont szemöldökkel nézte, de a lány minden további nélkül folytatta útját a taligával.

– Ezzel rohadtul nem lehet mit kezdeni – morogta Newt és megvakarta a fejét.

– Látod? – ért mellé Alby.

– Ja – bólintott elégedetlenül a másik fiú.

– Valamit csinálni fogunk vele – ígérte Alby. Tanácstalannak tűnt – még sosem volt olyan, hogy valaki ennyire megtagadta volna a közösség és a Tisztás szabályait.

– Helyes – értett egyet Newt, azzal fejét ingatva visszabicegett a saját elvégzendő feladatához.

/*/

Alby este összehívta az Elöljárókat, hogy találjanak ki valamit közösen. Newt szerint nem sok értelme volt az ülésnek – ugyanazt tudták csak mondani, mint eddig. Azért abban maradtak, hogy sorban mindegyikük próbálkozik a lánynál, hátha tud vele valaki valamit kezdeni. Bármit kezdeni.

Newt hallotta, hogy ülés után Gally odamegy Albyhez.

– Tudod, akár ki is küldhetnék az Útvesztőbe – ajánlotta a fiú. Newt a szeme sarkából látta, hogy vezetőjük a fejét rázza.

– Mégis csak egy lány!

– Aki nem tiszteli a szabályainkat – egészítette ki Gally. Newt hallotta, hogy sóhajt. – Egyenlő félnek kéne tekintenünk. Szerintem amúgy is arra hajt – nem engedi, hogy segítsünk, például…

– Szerintem egyszerűen csak kellemetlenül érzi magát. – Newt nem bírta megállni, hogy ne szóljon közbe. Gally és Alby felvont szemöldökkel, érdeklődve pillantott rá. – Kellemetlenül érzi magát annyi fiú között. Kitaszítottnak. Gyengének. Magá…

– Oké, oké, felfogtuk, hogy te ennyire megérted a csajok érzéseit, de a tények felsorolásával nem megyünk semmire – emelte föl a tenyerét Gally. Newt elvörösödött, és mérges visszavágásra készült, de Alby gyorsan közbeszólt:

– Ha mindenki kudarcot vall nála, akkor tartunk egy újabb ülést – döntött. – Különlegesnek kell lennie, ha a VESZETT felküldött hozzánk egy lányt. Lehet, hogy változások fognak bekövetkezni.

– De hát még a nevét sem tudjuk – emlékeztette Newt.

– Extra adag desszertet kap Serpenyőtől, aki kideríti – mondta Alby, és elfordult a másik két tisztárstól.

/*/

Newt kíváncsi volt, Gally sikerrel jár-e. Már a harmadik Elöljáró adta föl a „Játékot”, ahogy a tisztársak maguk között nevezték a kihívást. Mindenki egy napot kapott, de eddig senki nem járt sikerrel.

Az Építők Elöljárója késő este kereste föl a lányt, aki magányosan üldögélt egy fa alatt, és a Serpenyőtől kapott vacsoráját majszolta. Newt az asztalnál ült Serpenyő és Minho társaságában. Alby fejfájásra panaszkodva hamar elment lefeküdni.

– A csaj tuti kiüti – jegyezte meg Minho teli szájjal.

– Két mondat után – fűzte hozzá Serpenyő, és az asztallapra könyökölt. Newt nem szólt semmit, csak figyelte, ahogy Gally letelepszik a lánytól nagyjából másfél méterre. Nem szólt hozzá, csak ült, majd nekilátott a saját vacsorájának. Egy kenyeret és szalonnát rágcsált. A lány eleinte figyelte, ahogy a közelébe jön és helyet foglal, de aztán ahogy látta, hogy nem zavarja konkrétan, visszafordult a saját vacsorájához.

– Mit csinál? – vonta össze a szemöldökét Minho.

– Franc tudja – morgott Newt és elővette a kését a tartójából, hogy megélezhesse. Persze a pengének semmi baja nem volt, de a megszokott mozdulatsor, ahogy a fenőkövet húzta végig a kés lapján, lefoglalta és megnyugtatta.

– Szerintem megpróbálja telepatikus úton elérni – találgatott Serpenyő. Newt és Minho rámeredt, mire a nagydarab srác megvonta a vállát.

– Miért ne?

Newt sóhajtott. A következő próbálkozó ő lesz, őt pedig Minho követi majd. Még nem tudta, mit találjon ki, hogy a lány bizalmába férkőzhessen.

– Nézzétek! – suttogta egyszer csak Serpenyő. Olyan elképedten meresztette tágra a szemeit, mintha torták kezdtek volna hullani az égből. De csak a lány fordította Gally felé a fejét, aki viszont úgy tett, mintha nem venné ezt észre – továbbra is a földet szuggerálta maga előtt és békésen nyammogott a vacsoráján.

– Hú! – ámult el Minho is. A lány megszólította Gallyt

Aki viszont semmit sem reagált.

– Miért nem válaszol neki? – kérdezte rekedten suttogva Serpenyő. Newt kétkedve ráncolta a homlokát.

– Mi a franc baja van? – értetlenkedett ő is. Minho az asztalra csapott a tenyerével.

– Nem értem a bököttet! – mérgelődött, és megrázta a fejét. Newt sem értette Gallyt, és tartott tőle, hogy nem is fogja. Pedig nem tartozott a gyengeségei közé a jó észjárás.

/*/

Gally és a lány legalább három órán keresztül ült egyhelyben. Newt többször is látta, hogy a lány beszélgetést kezdeményez, vagy legalábbis megszólítja őt, de a fiú sosem válaszolt neki. Végül a lány megelégelte a dolgot, felállt és Gally elé állva rámordult a srácra, de az ebédlőnél ülő tisztársak nem értették, hogy mit. Akkor a fiú fölemelte a fejét és mondott neki valamit, mire a lány megpördült és dühösen bevágtatott a fák közé, ahová még másfél hónapja beköltözött.

– Bököttek – dünnyögte Newt, és ő is elvonult aludni.

Jobban mondva lefeküdni, mert aludni azt nem tudott. Százszor végiggondolta fejben, vajon ő mit fog csinálni holnap. Egy egész napja lesz rá, hogy megnyerje magának a lányt – de hogy fogja ezt elérni? Elege volt már abból, hogy nem tudnak vele mit kezdeni. Egyszerűen nem tudott rá jobb kifejezést találni: be kellett őt törni.

Végül, órák múlva lehunyódott a szeme. Szerencsére nem álmodott semmit – utálta az álmokat.

Korán fölkelt, mert tudta, a lány is mindig így tesz. Serpenyő ételraktárhoz lopózott, nehogy felébressze alvó társait. A konyháért felelős fiú pakolászott, készülődött a reggelihez. Halkan fütyörészett, és amikor meglátta belépni Newtot, vidáman köszöntötte.

– Ma van a kibökött nagy napod, mi? Szurkolok ám neked, haver.

– Kösz, Serpenyő – bólintott keserűen Newt.

– Kérsz? – nyújtott neki egy csomagot a konyha vezetője. Newt kíváncsian kicsomagolta, és rámeredt a benne lévő barna lapocskára. Valahonnan a múltjából felderengett egy szó: csokoládé.

– Mióta van nekünk ilyen? – kérdezte döbbenten.

Serpenyő vigyorgott.

– Én csináltam – felelte büszkén kihúzva magát. Newt fáradt mosolyra húzta a száját.

– Rohadtul nem vagy semmi, öregem.

Letört egy darabot a csokoládéból és gyanakodva megkóstolta. Nem tudta, pontosan mire számított, de ennyire ízbimbót gyönyörködtető édességre biztos nem.

– Mhmm, Serpenyő, ez isteni! – mondta teli szájjal, és még egy darabot letört, ezúttal kicsit nagyobbat.

– Kösz a bókot, de ezt a csajnak tartogattam! – nevetett Serpenyő és hátba veregette a csokoládét szopogató Newtot.

– Igen? Akkor hogyhogy nem adtad neki? – kérdezte a fiú, és nagy erőfeszítések árán letette az édességet. Serpenyő megvonta a vállát.

– Két napja, amikor rajtam volt a sor, még nem volt kész. Aztán meg úgy gondoltam, akkor már neked adom, hogy te nyerhess a versenyben. Te vagy az egyik legjobb haverom ezek közül a bököttek közül – intett a még alvó tisztársakra.

– Ez nem verseny – csóválta a fejét Newt. Serpenyő felvonta a szemöldökét.

– Nem-e? Fogadásokat kötnek, tesó. Szurkolnak a kedvenc Elöljáróknak…

Newt elszörnyedve meredt rá.

– Mi a franc?

Serpenyő megvonta a vállát.

– Az ember hall pár dolgot kajáltatás közben.

Newt hümmögött. Hát idáig jutottak – játékot csináltak abból a szerencsétlen lányból?

– Én rád fogadtam, haver, hadd ne kelljen csalódnom!

Newt a fejét ingatva hagyta el a konyhát.

– Baromság – dünnyögte magában, és a zsebébe dugta a csokoládét.

/*/

A lány fát vágott. Jó messzire bement az erdőbe, így az alvó tisztársak nem ébredtek föl az ütemes baltacsapkodásra. Newt eleinte nem ment közel hozzá, csak figyelte. Sötét haját kócos kontyba fogta a feje tetején, hogy ne zavarja a munkában. Ingujját feltűrte, ruhája igencsak koszos volt. Mintha a földön fetrengett volna. Verejték csorgott az arcán és látszott, hogy már eléggé fáradt, de nem hagyta abba. Még a homlokát megtörölni sem szakította félbe a munkát.

Newt egy fának dőlve próbálta kitalálni, hogy kéne úgy megszólítani, hogy ne ijessze el és ne haragítsa magára.

– Mit akarsz? – szólalt meg a lány, mire Newt összerezzent. Nem hitte, hogy a háttal álló lány látja őt. Újabb farönköt hasított ketté, a darabok elrepültek.

– Én… – Newt megköszörülte a torkát. – Csak beszélgetni.

Na, ezt jól elszúrta.

A lány letette a baltát, fölegyenesedett és hátrafordult. Csípőre tette a kezét és szúrós szemmel mustrálta a fiút.

– Azt hiszitek, nem tudom, mi folyik itt?

Newt hirtelen nem tudta, erre mit válaszoljon. A lány mintha fel akarta volna nyársalni a nézésével.

– Hogy érted? – hebegte. A lány felvonta a szemöldökét, sötét szemei villogtak.

– Mindenki megpróbálja elérni, hogy közétek olvadjak. Akinek sikerül, mit kap? Jutalomfalatot? Plüssállatot?

Newt a homlokát ráncolta. Plüssállat? Halvány emlékei voltak a szóval kapcsolatban.

– Figyelj…

A lány mérgesen félbeszakította.

– Ne! Ne tagadd! Kihallgattam az üléseteket, tudom, mit akartok.

Newt idegesen vágta rá:

– Mit jelentsen az, hogy kihallgattad? Bököttül vonatkoznak rád is a szabályaink…

A lány megvonta a vállát.

– Rólam beszéltetek, jogom volt hallani.

Newt a fejét csóválta.

– Tényleg mindenkinek próbát kell tennie nálad, de ez a versengés nem volt benne a dologban eredetileg. Alby és Nick sem értékelné, ha megtudná, hogy a bököttek fogadnak az Elöljárókra…

– Na hát ez már tényleg marha jó! – csattant föl a lány. – Na és te melyikre szavaztál?

Newt megvakarta a tarkóját.

– Én az Elöljárókhoz tartozom…

– Nem is vagy Elöljáró.

– Honnan tudod? Azt hittem, rohadtul nem érdekelnek a mi dolgaink – mérgesedett be Newt is.

– Különösebben nem is – adott a fiúnak igazat a lány. Newt horkantott.

– Akkor ne szólj bele olyanba, amit veszettül nem értesz!

– Igyekszem a lehető legkevesebb dologba beleszólni – hangzott a felelet. Newt sóhajtott. Kezdett kivilágosodni, és hallotta, hogy néhány tisztárs már indul a dolgára. Taktikát kell változtatnia. Civakodással nem megy semmire.

– Ki volt az a srác tegnap? – A lány törte meg a csendet. Newt kimeresztette a szemét.

– Mármint melyik az ötven tökfej közül?

A lány felhorkantott és oldalra tolva a csípőjét karba fonta a kezét a mellkasán.

– Amelyik este próbálkozott. Illetve, nem próbálkozott.

– Gallyre gondolsz? – értette meg Newt.

– Ha ő volt az, akkor igen – bólintott a lány. Newt oldalra biccentette a fejét.

– Mi van Gallyvel?

A lány megvonta a vállát. Newt összehúzta a szemét. A hölgy tényleg elpirult?

– Mi lenne?

– Te kérdeztél rá – emlékeztette a fiú. Átsuhant egy gondolat az agyán, de inkább nem mondta ki hangosan. Vajon mit szólna hozzá a lány, ha rájönne, azzal gyanúsítja, megtetszett neki az Építők Elöljárója?

– Na és! – morgolódott a lány. – Ha megbocsátasz, folytatnám a munkát! – Megpördült, és újra megragadta a baltát, majd lecsapott a sorban következő rönkre.

– Rosszul fogod – csúszott ki Newt száján. A lány nem fordult meg, csak újra lesújtott. Newt látta, hogyha máshogy tartaná az eszközt, jóval kevesebb erőt kéne kifejtenie. – Így meg fogod húzni a hátad – figyelmeztette.

– Befognád? – egyenesedett ki újra a lány és csúnyán nézett hátra a válla fölött. Newt megvonta a vállát.

– Ha azt akarod, hogy a Kóroncoknak kelljen kikúrálniuk a hátad, akkor csináld csak.

A lányt láthatólag elrettente a gondolat, hogy a tisztársak gondozzák – nem fordult vissza rögtön a favágáshoz. Láthatóan nagy erőfeszítésbe került, hogy kimondja:

– Hogy kell?

Newt elégedett mosolyra húzta a száját – nem nagy győzelem, de elsőre épp elég. A lány meglátta a mosolyt, és olyan ellenséges képet vágott, hogy Newt kezdte azt hinni, jobban kell tőle félni, mint a Siratóktól.

– Jól fogom, igaz? Csak közel akarsz jönni hozzám! – vádolta a fiút, és maga elé tartotta a baltát. Newt hitetlenkedve elnevette magát.

– Ne röhögtess, bökött. Segíteni akartam.

– Aha.

– Jó, akkor szólok Clintnek, hogy estére készítse elő számodra a kenőcsöt…

– Ki az a Clint? – kérdezte a lány összevont szemöldökkel. Newt a szemét forgatta.

– Tényleg nem tudod egy vacadéknak sem a nevét?

– Albyén kívül nem nagyon – vallotta be a lány.

– És most már Gallyét is – tette hozzá Newt. A lány morcosan elfordította a fejét.

– A tied sem tudom – jegyezte meg. Newt vállat vont.

– Én sem a tied. Kvittek vagyunk.

– Nem is érdekel – közölte a lány, azzal újabb fadarabokat hozott egy nagy rakásból. Newt csak a vállat húzogatta.

– Ezzel hasonlóképp vagyok.

– Nem érdekel a saját neved? – szólt vissza a lány. Newt fújtatott, de nem reagált.

– Akkor kell a segítségem, vagy nem?

A lány intett.

– Kösz, nem.

Newt biccentett, azzal ott hagyta.

/*/

A lány csak késő délután hagyta el az erdőt, és Newt látta, hogy bizony sántít és óvatosan mozog. Elvette Serpenyőtől a kikészített ételt és elvonult a szokásos fájához. Newt már befejezte a saját vacsoráját és elindult megkeresni Clintet. Bekiabált az ajtón.

– Hé! Van húzódásra kenőcsöd?

A srác nem volt ott, de kóronctársa, Jeff épp a tégelyek között pakolászott, rendezgette a holmikat. Egyetlen beteg vagy sérült sem volt a helyiségben. Nicket valószínűleg fent ápolta a Kóroncok Elöljárója.

– Fáj valamid? – nézett föl Jeff a dobozokból. Newt nem is bánta annyira, hogy Clint nincs itt. Nem biztos, hogy szívesen segítene neki – jó pár nap múlva kerül rá a sor a lánynál.

– Nem nekem. – Newt az ablak felé intett, és megmutatta, hol ül a lány egyedül, tisztes távolságra a fiúktól. – Vigyél neki egy adaggal, kérlek.

Jeff láthatóan nem értette.

– De nem…

– Csak vigyél neki, te bökött – mondta Newt és vigyorogva megveregette a srác hátát. – És egy adagot nekem is adj, légyszi.

Jeff a fejét ingatta, de adott egy kis tégely kenőcsöt Newtnak.

– Mondjak neki valamit? – kérdezte, amikor kiléptek az ajtóból.

– Amit gondolsz. Rád hagyom – felelte Newt és visszabicegett Serpenyő asztalához. A lány tökéletesen ráláthatott a helyéről, és ő is a lányra. Látta, ahogy Jeff odalép hozzá és felé nyújtja a kenőcsöt. A lány a fejét rázta. Jeff hátraintett Newt felé, a lány is arra nézett. A szőke fiú úgy tett, mintha nem venné ezt észre.

Végül majdnem tíz perc fölösleges próbálkozás után Jeff föladta, és Newthoz sétált, de a fiú intett, hogy ne jöjjön oda hozzá. Jeff megint értetlennek tűnt, de elfogadta, hogy már nem is fogja megérteni őt, így visszabattyogott a feltúrt gyengélkedőhöz.

Newt a zsebébe nyúlt és kitapintotta a már olvadt csokoládé mellett lévő tégelyt. Fölállt és a lányhoz bicegett. Az követte tekintetével.

– Mit akarsz? – ismételte meg az kora reggeli mogorva kérdését, ezúttal extra adag ellenséges hangnemmel. Newt nem válaszolt, csak leült vele szemben. Így legalább nem látta a kíváncsi leskelődőket, akik vacsora közben a „versenyt” figyelték.

A lány a hátát a fatörzsének döntötte és nem nagyon mocorgott, amiből Newt arra következtetett, hogy jól tippelt reggel, a leányzó tényleg elég rosszul fogta azt a baltát.

– Egész nap fát vágtál?

Ezúttal a lány nem felelt, csak harapott egyet egy kenyércsücsökből. Percekig hallgattak, amíg Newt gondolkozott, mivel kéne belecsapnia a kenőcs-dologba, de a lány hamar megszólalt.

– Tarajos gőte.

– Parancsolsz?

– Tarajos gőte – ismételte a lány, és betömte a szájába a maradék kenyeret. Lerázta a kezéről és a ruhájáról a morzsákat és Newtra szegezte a tekintetét.

– Igen, hallottam – bólintott a fiú. – De…

– Tarajos gőtének neveztek el – mondta a lány. Newt hitetlenkedve fölnevetett.

– Téged? Így hívnak?

A lány szája mosolyba ugrott, de gyorsan rendezte a vonásait.

– Téged hívnak így. A neved tarajos gőtét jelent.

Newt hümmögött és a homlokát ráncolta.

– Honnan hallottad…?

– A srác, aki krémet akart adni, ő mondta, hogy te küldted. Newt. Newt küldte.

– Értem – bólogatott Newt. – De nem fogadtad el.

– Mert nem fáj semmim – vágta rá a lány. Newt felvonta a szemöldökét. – Jó, talán egy kicsit a hátam – vallotta be lesütött szemmel. – De az igazán semmiség! – tette hozzá gyorsan. Newt nem törődve vele a zsebébe nyúlt és elővette a tégelyt. Szitkozódott egy sort, mert ragadt az olvadt csokoládétól. Azért a lány felé nyújtotta.

– Ez meg mi? – kérdezte az gyanakodva.

– Kenőcs. Ööö… csokoládéba csomagolva.

A lány elvette, megnézte, forgatta az ujjai közt és megszagolta.

– Ez tényleg csokoládé. Nem emlékszem, hogy milyen az íze.

Newt elővette a csomag többi részét.

– Kicsit megolvadt a zsebemben napközben, de…az íze ugyanolyan.

A lány az édességért nyúlt, de nem vette el Newt kezéből. Óvatosan beledugta az ujját a barna masszába, majd nyelve hegyét hozzáérintette.

– Ez isteni! – sóhajtott, azzal kiragadta a fiú markából a csomagot és nekilátott. Newt nevetve nézte.

– Megtört a jég? – kérdezte, mire kapott egy szúrós pillantást a lánytól, de ha jobban megnézte, a hölgy szeme pajkosan csillogott.

– Nehogy azt hidd, hogy csokoládéval le tudsz fizetni, tarajos gőte!

– A te neved meg mit jelenthet? Makrancos, makacs…

– Jó – vágta rá. A lány a szájához emelte a csokoládés csomagot és nyalogatni kezdte. Rövid nyammogás után újra megszólalt:

– Ha eddig senkinek sem mondtam el a nevem, miért pont neked áruljam el?

Newt vigyorgott.

– Mert hoztam neked csokoládét. – Aztán leolvadt a szájáról a mosoly és vállat vont. – Nem kell elmondanod, ha nem akarod. De ezzel mindkettőnknek megkönnyítenéd az életét…

– Mivel? – vonta össze a szemöldökét a lány. – Te kapnál plusz kaját a szakácstól, nekem meg mindenki tudná a nevem.

– És senki nem zaklatna ugyanezzel a dologgal – tette hozzá Newt. Sóhajtott. – Figyelj, ezen a francos Tisztáson vagy, és az a francos VESZETT küldött. Ugyanazokkal a problémákkal küzdesz, mint mi, és ugyanonnan jössz, mint mi valamennyien. Nem vagy más, csak azért, mert lány vagy. Tulajdonképpen az…

– Bonnie.

Newt először nem hitt a fülének.

– Bonnie?

– Ez a nevem – bólintott a lány. Bonnie. – Remélem, most örülsz, tarajos gőte!

Kinyújtotta lábait és nekiállt feltápászkodni, de félúton fájdalmas nyögéssel visszaroskadt a földre.

– Kenőcsöt, Bon?

– A nevem Bonnie – javította ki sziszegve a lány. Newt mosolyogva ingatta a fejét. – Ha most a győzelmednek örülsz, akkor közlöm veled, hogy amint meggyógyul a hátam, lecsapom a tökfejed a helyéről!

– Eszemben sincs. Nem a győzelemért akartam segíteni neked…

– Hát persze – dünnyögte Bonnie. – Egyébként meg nem a beszéded hatott meg.

Newt a fejét ingatva sütötte le a szemét. Ismeretlen, szívmelengető érzés volt látni, ahogy a lány próbálja a lehető leghatékonyabban megenni a csokoládét, de a massza összekente az egész arcát. Miközben a fölsője ujjával próbálta megtörölni az orrát, Newt rádöbbent, hogy milyen szépek is a vonásai: aranyos, pisze orr; szépívű ajkak; szinte láthatatlan szeplők. De a szemei voltak a legelképesztőbbek – sötétbarnák, és ha bárki belenézett, úgy érezte, végtelen mély kútba zuhan. Legalábbis Newt újonnan így érezte magát, amikor összeakadt a tekintete a lányéval. Bonnie-éval.