Prológus #2
Dávid is visszaszámol
Dávid nehezen figyelt – utolsó óra, matematika, ki tudna
figyelni?
A mellette ülő Helga biztosan nem. A gyönyörű lány a
telefonját nyomkodta a pad alatt, látványosan semmibe véve a tanárt. Dávid a
füzetébe firkálgatott, és várta, hogy Helga ránézzen, ő pedig olyan pajkos
vigyort küldhessen felé, amit a lány úgy szeret.
De Helga most épp nem szerette őt különösebben: tegnap nem
ment el vele vásárolni, és rémesen megsértődött, amikor Dávid kijelentette,
neki mindegy, milyen illatú parfümöt vesz meg.
Úgyhogy azóta lényegében nem szólt hozzá, és Dávid ezt
annyira nem is bánta. Amióta Dávidot felvették a Berzsenyibe, Helgát pedig nem
(aki egyébként nem is készült a felvételire annyit, mint Dávid), még
puskaporosabb lett köztük a levegő, mindenen összekaptak.
Dávidra hirtelen rátört az ihlet, hogy ki akarja számolni,
mennyi időt kell még kibírnia a Berzsenyiig – mármint elsősorban addig, hogy másnap
bemehessen oda matek szintfelmérőt írni és megismerni az új osztályát.
Gyanította, hogy sokkal több hozzá hasonló emberrel fog találkozni, mint az
itteni helyen.
Szünetben elővette az új osztályfőnöke által küldött
ismertetőt az iskoláról, a szintfelmérőkről, a nulltáborról. Helga egészen
véletlenül ráborította rózsaszínű energiaitalát a papírokra és Dávid fehér
pólójára.
– Istenem! – szisszent fel idegesen Dávid.
– Bocs – pislogott Helga, és Dávid térdére simította a
kezét. – Este átjössz? – kérdezte negédesen. Az előbb meg még rá sem akart
nézni.
Dávid textilzsebkendőjével törölgette a színes, cukorszagú
folyadékot, közben próbálta eldönteni, mit válaszoljon. Helga folyton csak
hülyítette. Esze ágában sem volt lefeküdni vele, az utolsó előtti pillanatban
mindig közölte, hogy mégsem akarja, Dávid meg bosszankodhatott magában. Helga
egyértelműen élvezte, hogy sóvárog utána.
– Nem tudok menni – mondta végül. – Muszáj készülnöm a
holnapi matekra.
Helga látványosan forgatta a szemét és fekete haját úgy
söpörte hátra, hogy Dávid arcába csapódjanak tincsei. Érezte a vita előszelét,
láthatóan a többiek is – a srácok, akikkel Dávid úgy-ahogy jóba volt, inkább
kivonultak a folyosóra.
Dávid sóhajtva végezte el most már sürgősen a fejszámolást:
Huszonkilenc óra, húsz perc, ötvenegy másodperc van
hátra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése